1908. 01. 08.Megszületett Wass Albert erdélyi magyar író és költő

Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.

A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott.

"Nézz fel az égre! Lélegezz be néhányszor, jó mélyen. Gondolj arra - csak egy pillanatra -, hogy Csodában élsz, és benned is Csoda van!"

Itt a régóta várt pillanat! A lármás, zűrzavaros, nagy nyüzsi. Mostanáig kóboroltál az üzletekben, plázákban, butikokban. Mostanáig fizettél, szállítottál, főztél, sütöttél, csomagoltál, cetliket írtál, takarítottál, hurcoltad haza a fát, fölállítottad, gyertyákkal, izzókkal, angyalhajjal ékesítetted. Dolgoztál, robotoltál, igyekeztél, lihegtél és gyötörted a lelkedet: "Kit felejtettem ki?"

Most végre itt van mindenki.

William Barclay írt egy katonai szakaszról, melynek tagjai a második világháború egyik csatájában elveszítették egyik barátjukat, és szerették volna tisztességgel eltemetni.

Találtak egy templomot, mögötte temetővel, amit fehér kerítés vett körül. Megkeresték a papot, és megkérdezték, hogy eltemethetik-e barátjukat a templom temetőjébe.

„Katolikus volt?" - kérdezte a pap.

„Nem" - felelték a katonák.

„Akkor nagyon sajnálom" - válaszolt a pap.

Őszi alkony homálya szállt az észak-svéd tanya körüli mezőkre, földekre. A levegő elég hűvös volt, ami északon szeptemberben igen gyakori, és az ég szürkéskék színbe öltözött, jelezve az első éjszakai fagyot.

A ház melletti kertben fiatal ember állt, és az eget szemlélte, nyílván gondjai voltak. Holger volt, a legidősebb fiú, aki néhány hét múlva orvosi tanulmányait akarta megkezdeni.

Gyerekkora óta értelmes, szorgalmas fiú volt.  Szülőfaluja kis iskolájában olyan buzgón tanult, hogy a tanító lelkére kötötte a szülőknek: küldjék a fiút felsőbb iskolába.

Vasárnap reggel volt. Károly a csöndes erdei ösvényen sétálgatott. Mélyen beszívta a friss levegõt, és boldogan körülnézett. Mennyire szerette a természet nyári pompáját! Köröskörül a fák halk suttogása, a madarak éneke, a kék égbolt, a ragyogó napfény, melynek sugarai mint aranyló nyilak hatoltak át a sûrû lombon. Olyan szép volt a világ!

Akaratlanul összekulcsolta a kezét. Igazán egynek érezte magát a felséges természettel. Így ünnepelte az istentiszteletet.

Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

(Lukács 2:19)

A Karácsony üzenete mindannyiunk számára ismerősen cseng. Kívülről fújjuk a karácsonyi verseket és énekeket, elismételjük a születés történetét sokszor anélkül, hogy mélyen belegondolnánk a jelentőségébe. Egy régi angol mondás szerint, a "megszokás megvetést szül", így hát megállok, és egy kicsit elgondolkodom...

Ha időt szánok arra, hogy Isten halk és csendes hangját meghallhassam, akkor sikerül a jól ismert mondanivaló mögé látni és egy új, friss színezetet kap a történet...

A Reménység Ünnepe

Nemrég ismertem meg egy kislány, Hope Stout történetét. Miután többet is megtudtam az életéről, úgy éreztem, nem volt véletlen, hogy szülei a „Hope” (Reménység) nevet adták neki születésekor. Sorsszerű volt. A fiatal szívét betöltő önzetlen kedvesség és együttérzés nagy hatással volt rám és sok más emberre, és szeretethagyatéka áldással van sokak életére azóta is napról napra. Sosem találkoztam vele, és ezt nagyon sajnálom.

A SZERETET másik neve IDŐ

A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó, mostmár megfakult tekintete vágyakozva várta, hogy meglássa azt, akiért feljött ide.

Úgy indult az egész, hogy emlékeiből előbukkant élete nagy szerelme, s tudta, hogy ezekben az albumokban találhat fényképet róla.

„Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Mt 22,37

„MIT akarnak felvenni?” – kérdeztem.

Korlátozott volt a telefonhasználat hossza a libériai árvaházból, ahonnan a férjem hívott. Feszült figyelemmel próbáltam elkapni minden szót rövid beszélgetésünkből.

„Az afrikai kosztümjüket – válaszolta.

Pappy és a csengettyű

Pappy kedves öregember volt, akire nagyon jó volt ránézni. Mindig gondosan megfésült haja nem is lehetett volna fehérebb. Kék szeméből, melyet a kor homálya már megfakított, melegség sugárzott. Arca csupa ránc, de amikor elmosolyodott, a ráncai is vele mosolyogtak.

Szépen tudott fütyülni, s minden nap boldogan fütyörészve tisztogatta, törölgette a zálogboltját. Ezzel együtt volt benne valami titkos szomorúság, de aki ismerte, tisztelte és szerette Pappyt.

„Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a népek előtt feltárod hatalmadat.” Zsolt 77,15

Tavaly hirtelen félbeszakadtak karácsonyi készülődéseink, mikor egy kocsi teljes sebességgel belénk rohant a jelzőlámpánál. Ajándékok, finomságok, karácsonyi listák szóródtak szét a földön. Hál’ Istennek, hamar kiérkeztek a mentősök és a rendőrök, s javasolták, hogy menjünk be a kórházba vizsgálatra.

"Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak." Jakab 4:17

Siettem. Szerda volt, és még sok dolgot kellett elintéznem, mielőtt elindulok a nők számára tartott bibliaórámra. Utolsó utam az élelmiszerüzletbe vezetett. Egy kis uzsonnára valót és néhány üveg üdítőt szerettem volna venni az alkalom résztvevőinek, mivel egyenesen a munkából jönnek az órára.

Kedves, csendes este volt Hófalván. Az ezüst holdacska kíváncsian kukucskált be a kicsiny városka művelődési házának ablakán. Vele tartottak a ragyogó csillagok is, akik örömükben táncot jártak az égbolton.

Bent nagy volt a sürgés-forgás, a karácsonyi ünnepekre készülődtek.

Az aulában díszes fenyő üdvözölte a vendégeket. Ágain csilingelő csengettyűk, színes gömbök, világító égők s ízletes szaloncukrok roskadoztak. Csúcsán pedig egy arany csillagocska díszelgett, s nyújtogatta karjait, hogy neki is kijusson a csodálkozó tekintetekből. 

A színházteremben pedig rengeteg gyertya gyűlt össze arra a konferenciára, amelyet Hit, Remény és Szeretet nevű gyertyák rendeztek.

Egy asszony kijött a házból és három szakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:

“Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek benneteket, gyertek be és egyetek valamit!”

“A ház ura itthon van?” – kérdezték.

Nem – válaszolta az asszony. – Nincs itthon.

“Akkor nem mehetünk be” – felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.

“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!”

Az asszony kiment és újra behívta az öregeket.

Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.

(Lukács 1:31)

Nagyon meglepődnél a válaszokon, ha megkérdeznéd ma az utca emberét, mit gondolnak a jászolban lévő csecsemőről. Nem volt ez másként Jézus születéskor sem.

A szállásadót nem igazán érdekelte a születendő baba. Túlontúl elfoglalta a hatalmas tömeg amely megszállta a várost, és a nagy forgalommal járó üzleti haszon. Heródes megpróbálta elpusztítani az ünneplés lehetőségét.

„Az Úr azonban így válaszolt: "Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha." Lk 10,41-42

Csak néztem a földön szétszóródott csillogó törmeléket, összegabalyodott vezetéket, és kitört belőlem a sírás. Felborult karácsonyfám miatti idegességem, szomorúságom elérte a csúcspontját.

„Nem tévednek el, akik gonoszságot forralnak? A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!”

Péld 14,22

Szoktál ábrándozni az előtted álló különleges alkalmakon, ünnepnapokon?

Velem főleg akkor esik meg, mikor a Pinteresten csodás képek kerülnek a szemem elé ételekről, kézműves alkotásokról, díszekről, ajándékokról. Rá fogom szánni az időt, hogy különlegessé, emlékezetessé tegyem azt a napot néhány apró ötlettel - álmodozom.

– István, átmegyek, megnézem a Marika nénit! – szólok be a szobába a férjemnek, aki éppen az aranyszínű gömböket aggatja fel a tömzsi, alacsony karácsonyfára.

Hátrapillant rám, csendben bólint, aztán mutatóujját a szája elé húzza, állával a szoba túlsó vége felé bök. Jóleső melegség önti el a szívem tájékát, ahogy meglátom a fotelban szunyókáló édesanyámat, ölében az ujjacskáját szopó, békésen alvó kisbabámmal. Néhány percig csak nézem őket, boldog mosoly kúszik az arcomra, aztán halkan kiosonok.

Benjamin, egy csiszolatlan gyémánt, és a békés Joseph a Sinai pusztában vándoroltak Gebel Musai, a hegy felé, ahol Mózes átvette a tízparancsolatot. Vándorlásuk egy pontján vitatkozni kezdtek, s ez oda fajult, hogy Benjamin arcul ütötte Joseph-et.

Joseph nagyon megbántódott, összezavarodott és dühös lett, de anélkül, hogy bármit mondott volna, leguggolt, és ezt írta a homokba: „A mai napon a legjobb barátom arcul ütött.”

Továbbmentek, és eljutottak egy oázishoz.

-Élt egyszer egy idős asszony, aki nap mint nap hosszú órákon keresztül imádkozott. Egy nap Isten hangját hallotta, aki így szólt hozzá: "ma eljövök hozzád, hogy meglátogassalak Téged!

Képzeljétek el, micsoda örömöt és büszkeséget érzett az idős asszony.

Csinositani kezdte a lakását takarított, tésztát gyurt, és süteményt sütött. Aztán felvette a legszebb ruháját, és várni kezdte az Úr érkezését.

Egy kis idő múlva valaki kopogtatott az ajtaján.

Minden adventi gyertya egy fogalmat szimbolizál: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt.

Ezeket a fogalmakat párba állították egy-egy személlyel vagy vallási közösséggel, s így vonult be az ünnepnaptárba:

Ádám és Éva – akiknek elsőként ígérte meg a megváltást Isten. Ez a hit gyertyája. (lila)

Zsidó nép – akinek Isten megígérte, hogy közülük származik majd a Messiás. Ez a remény gyertyája.(lila)

Keresztelő Szent János – ő hirdette Jézus eljövetelét előkészítve az utat Jézushoz.

Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.

A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni.

Csodálom Isten bizalmát: drága Szent Fiát,  Józsefre és  Máriára bízza. 

Nem küld vele láng pallosú, őrző-védő kerubokat. 

A kis Jézus az emberek karjába veti magát, mert tudja azt, hogy az ember jó, hisz minden embert az ő Mennyei Atyja teremtett, és ő selejtet nem teremt. 

Jézus, a védtelen kisbaba, bizakodó szeretettel simul oda Máriához, fúrja fejét József karjai közé, és tudja azt, hogy ez az emberpár gondját viseli. 

Heródes a gyermek életére tör, a Szentcsalád mindent hátrahagyva, mindenről lemondva, kész az élet, a szeretet mellett dönteni. 

Elmenekülnek Egyiptomba, hogy megmentsék Jézus életét. 

Az isteni bizalom gyümölcsöt szül!

A Reménység Ünnepe

Nemrég ismertem meg egy kislány, Hope Stout történetét. Miután többet is megtudtam az életéről, úgy éreztem, nem volt véletlen, hogy szülei a „Hope” (Reménység) nevet adták neki születésekor. Sorsszerű volt. A fiatal szívét betöltő önzetlen kedvesség és együttérzés nagy hatással volt rám és sok más emberre, és szeretethagyatéka áldással van sokak életére azóta is napról napra. Sosem találkoztam vele, és ezt nagyon sajnálom.

„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jakab 4,17)

Néha nehéz a jó utat választani. Ez pont egy ilyen eset volt… A férjem megkért, hogy szaladjak el a tisztítóba a ruháiért, mert neki tárgyalásra kellett mennie. Persze, hogy segítettem. Átszeltem a várost, felkaptam a csomagot, és indultam is haza.

– Az öltönynadrágomat is kitisztították? – kérdezte Brad, amikor bevittem a csomagot a lakásba.

– Biztos vagyok benne, édes.

Írjuk át sérelmeinket

Benjamin, egy csiszolatlan gyémánt, és a békés Joseph a Sinai pusztában vándoroltak Gebel Musai, a hegy felé, ahol Mózes átvette a tízparancsolatot. Vándorlásuk egy pontján vitatkozni kezdtek, s ez oda fajult, hogy Benjamin arcul ütötte Joseph-et.

Joseph nagyon megbántódott, összezavarodott és dühös lett, de anélkül, hogy bármit mondott volna, leguggolt, és ezt írta a homokba: „A mai napon a legjobb barátom arcul ütött.”

Továbbmentek, és eljutottak egy oázishoz.

Sokszor az ember nem bízik a maga erejében, és ezt jól is teszi, hisz végül is mindannyiunkat egy marék porból teremtett az Isten. 

Kicsik, egyszerűek, és gyöngék vagyunk. 

Olyan jó dolog tudni azt, hogy Isten velünk van és segít. 

Bárki közülünk, aki egy fát elültet, mi mást szeretne, minthogy 

az a fa nagyra nőjön, gyümölcsöt teremjen, nagy, erős koronája, gyökere, törzse legyen. 

Senki nem ültet fát csak azért, hogy satnya, beteg, korhadt fája legyen.

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok?

 Ha nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled.

 Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy...

 Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is.

Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk.

A rablás

Pár évvel ezelőtt a párommal beköltöztünk az otthonunkba. Természetesen voltak szimpatikus és finoman szólva kevésbe szimpatikus szomszédok. Volt egy nagyon kedves idős hölgy (olyan igazi nagymama típus) akit azonnal a szívünkbe zártunk és a hölgytől jobban csak a hasonlóan kedves kutyusát szerettük meg.

Karácsony előtti időszakban egyik nap haza érve a ház előtti padon sírdogálva találtam az én kedves szomszédomat. Elpanaszolta, hogy vett pár fenyőágat ("mert tudja kedves, fára nem telik...") és a pénztárcáját betéve egy szatyorba sétáltak haza a kutyussal.

Egy eredményes tanóra

Egy tanárnő egyik órán arra kérte a diákokat, írják fel osztálytársaik nevét egy papírlapra egymás alá úgy, hogy hagyjanak ki néhány sort a nevek között. Amikor elkészültek, azt a feladatot kapták, hogy minden név alá írják oda a legszebb, legkedvesebb dolgot, ami eszükbe jut arról a társukról. A feladat elvégzése ki is töltötte az óra hátramaradó részét. Kifelé menet az osztályból mindenki letette a maga lapjait a tanári asztalra.

A repedt vödör

Egy indiai vízhordó ember a vállára vetett rúd végeire akasztott két nagy vödörben hordta a vizet. Az egyik vödrön volt egy kis hasadás, a másik viszont tökéletes állapotban volt, s mindig tele érkezett meg a hosszú út végén a gazda házához, míg a másik edény a fele vizet elcsorgatta útközben. Így ment ez már két éve minden nap, a vízhordó ember mindig csak másfél vödör vizet vitt haza a gazdának. Az ép edény természetesen nagyon büszke volt magára és a teljesítményére, arra, hogy tökéletesen megfelel a célnak, amire készítették.

A király elégette a süteményt

Alfréd, Anglia királya, több mint ezer esztendővel ezelőtt élt, és uralkodása alatt sokat tett azért, hogy az igazságosság jusson hatalomra országában. Sok bölcs törvényt alkotott, hajóhadat építtetett. Alfréd uralkodása alatt többnyire béke volt Angliában, mialatt a kortárs uralkodók legtöbbje hadakozással töltötte az életét. Hiába hozott békét és bölcs döntéseket Alfréd Anglia számára, a nép egyetlen tettét őrizte meg emlékezetében: azt, hogy a király elégette a süteményt.

Kiegyenlítve

- picit a háláról –

Egy nap egy szegény fiú, aki házalásból próbálta összegyűjteni a pénzt saját tanulására, iskolába menet nagyon éhes volt. Kotorászott a zsebében, de csak egy tíz centest talált. Elhatározta, hogy bekopog a következő házba, és kér valamit enni. Ám amikor egy kedves fiatalasszony kinyitotta az ajtót, inába szállt a bátorsága, és étel helyett csak egy pohár vizet kért.

Az asszony ránézett, látta rajta, hogy éhes, ezért egy nagy pohár tejjel tért vissza.

- Nem zavar, hogy szemüveget kell majd hordanod? - kérdezte egy kisfiútól a barátja.

A kisfiú ugyanis szemüveg viselésére kényszerült.

- Nem, ha olyan szemüvegem lesz, mint amilyen a nagyinak van - válaszolt.

- Anyukám ugyanis azt mondta, hogy ő mindig meglátja azt, ha valaki fáradt, ha el van csüggedve, vagy ha szomorú.

Megérti, ha szükséged van valamire, és nyomban észreveszi, ha valami nyomaszt, vagy ha valamiről beszélni szeretnél.De a legjobb az egészben, hogy mindenkiben meglát valami jót!

Egy dollár nyolcvanhét cent. Ez minden vagyona. És ebből is hatvan cent csupa pennyben. Egy- meg kétpennynként rakosgatta félre, úgyhogy már rettegett tőle a fűszeres, a zöldséges meg a hentes, ha belépett a boltba – neki meg égett az arca szégyenében, mert érezte, hogy magukban fukarnak tartják a kicsinyes alkudozása miatt. Della háromszor is megszámlálta.

Egy nagyon elgondolkodtató írás, visszaemlékezés:

" Soha nem felejtem el azt a karácsonyt. 14 éves voltam, Mária, a nővérem, 16 éves volt és Zseni, a másik nővérem, még nem töltötte be a 18 évet. Mi hárman édesanyámmal éltünk egy háztartásban. Akkor apám már 5 éve halott volt, egy bányabalesetben vesztette életét.

Egy hónappal a karácsonyi ünnep előtt a pap bejelentette, hogy mindenki készüljön egy különleges gyűjtésre a templomban, gyűjtsünk a legszegényebb családnak a közösségünkből.

Rossz érzése volt, amikor kibontotta a géppel címzett levelet. Amikor a borítékból a földre hullott a két ropogós ötezres, megint erőt vett rajta az, az erős, szúrós fájdalommal járó szívdobogás, ami az utóbbi napokban, olyan ijesztően sűrűn jelentkezett.

Nehezen hajolt le érte. Leült, és olvasni kezdte a rövid levelet.

„Bocsáss meg Anyuka, de most sem jött össze a dolog, sajnos Péternek halaszthatatlan elfoglaltsága jött közbe, így idén sem tölthetjük együtt a Karácsonyt…”

Mária néni óvatosan az ölébe eresztette a levelet, és észre sem vette, hogy ideges ujjai összevissza gyűrték a hófehér lapot.

Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.

John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.

Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre. Gyermekei nem voltak. A felesége elment.

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.

A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa. Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

Az apját leütötte a hajókötél, a vízbe fulladt. Az anyja mosóné volt; éjszakai munkában meghűtötte magát, forró lázat kapott, meghalt. A kis fiú egyedül maradt még alig volt négy esztendős.

Mikor kivitték az anyját is a temetőbe, a kis fiú elgondolta magában: „már most ki fogja nékem mondani: kedves kis fiam? ki fog én nekem kenyeret adni reggel, este? ki vet nekem már ezután ágyat, ki ád rám tisztát, ha elszennyesedem, ki vesz az ölébe, ki csókolgat meg, hogy ha valamim fáj?”

A szomszédok is elköltöztek ki ide, ki oda, idegenek jöttek a régiek helyébe, a kiknél ha megjelent a kis fiú, ha bekérezkedett ajtaikon, azt kérdezték tőle: „mit akarsz?

„Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket. Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket! Éljetek egymással békességben!”

Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5:12-13 

Az adventi várakozás heteit élve, év vége felé közeledve vegyes érzések tolonganak a szívedben.

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.”

Jn 15,9

Sokat olvastam róla. Prédikációkat hallgattam a Szeretetről. Írtam is róla. Énekeltem. Gondolkoztam.

Teljesen belemerültem. Akkor hát hogy nem fogom fel?

Isten szeret engem.

Egyszerű igazság. Hogy lehet mégis, hogy egy 44 éves nő, aki 10 éves korától szereti Jézust, nem érzi, hogy szereti Isten?

Az angyal pedig ezt mondta nekik:

"Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:

 Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

(Lukács2:10-11)

Jézus Isten ajándéka számunkra. Nézzük meg ezt a csodálatos ajándékot.

„Ma": ajándék a jelenben

Istent nem köti az idő és a tér.