Kedves Atyánk! Ez a szenvedő világ soha sem lesz képes arra, hogy méltóképpen ünnepelje és köszönje meg a Te karácsonyi Ajándékodat. Segíts hát nekünk ebben is!

A karácsony csak Veled lesz igazán szent estévé, nappá. Most azokért imádkozunk, akik emberileg magányosak lesznek karácsony szentestéjén, és ha valamikor fájdalmas a magány, akkor ezen az estén kétszeresen vagy tízszeresen az.

Érettük imádkozunk, hogy ha magányosak is, ne legyenek egyedül akkor, ha csak egy szál gyertya jelentsen Téged, világ Világossága, Aki fénynek, vígasztalásnak, békességnek és erőnek jöttél közénk.

Volt egyszer egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol a vallásról és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a Karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hite szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére.

Egy havas Karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi templom karácsonyi miséjére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.

„Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: ’Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!"

Lk 2,13-14

A vidámság – és a stressz időszaka van. Hiába kellene a békességről szólnia, a lelkünk néha jobban össze van gubancolódva ilyenkor, mint egy rosszul elpakolt karácsonyi égősor.

Aki még nem tudott róla, ám tudja meg: hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt.

Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája.

Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.

'Alázattal, szeretettel arra kérlek Istenem, hogy népem 

nagy Karácsonyfája alá ajándékként a Bátorság erényét tedd.

Azt a bátorságot, mellyel kétezer évvel mint védtelen kisgyerek közénk jöttél, s mellyel ránk mosolyogtál. Mint Isten tudtad, hogy mi lakik az emberek fiaiban, hogy mennyi háború, kegyetlenség, kapzsiság, önzés és gőg lakik a marék porból született ember szívében.

Tudtad, és te mégis egyedül, üres kézzel eljöttél közénk, hogy egy új világot álmodjál velünk, a szeretet, a jóság, az irgalom világát.

„Árvák atyja, özvegyek védelmezője az Isten, szent hajlékában. Isten, aki otthont ad a házban az elhagyottnak …” 

Zsolt 68,6-7a

A hangszórókból vidáman áradtak a jól ismert énekek azon a havas karácsonyi délutánon.

Bármerre néztem, embereket láttam, akik az utolsó pillanatban még be akarják szerezni a leárazott ajándékokat, az ünnepi étkezések hozzávalóit, vagy a divatos karácsonyfaégők girlandját.

Álltam a sorban a pénztárnál, hogy kifizessem a sajtot, amit családi vacsoránkhoz vettem, s éreztem, hogy egyre nagyobb gombóc szorítja a torkomat.

Rossz érzése volt, amikor kibontotta a géppel címzett levelet. Amikor a borítékból a földre hullott a két ropogós ötezres, megint erőt vett rajta az, az erős, szúrós fájdalommal járó szívdobogás, ami az utóbbi napokban, olyan ijesztően sűrűn jelentkezett.

Nehezen hajolt le érte. Leült, és olvasni kezdte a rövid levelet.

„Bocsáss meg Anyuka, de most sem jött össze a dolog, sajnos Péternek halaszthatatlan elfoglaltsága jött közbe, így idén sem tölthetjük együtt a Karácsonyt…”

Mária néni óvatosan az ölébe eresztette a levelet, és észre sem vette, hogy ideges ujjai összevissza gyűrték a hófehér lapot.

William Barclay írt egy katonai szakaszról, melynek tagjai a második világháború egyik csatájában elveszítették egyik barátjukat, és szerették volna tisztességgel eltemetni.

Találtak egy templomot, mögötte temetővel, amit fehér kerítés vett körül. Megkeresték a papot, és megkérdezték, hogy eltemethetik-e barátjukat a templom temetőjébe.

„Katolikus volt?" - kérdezte a pap.

„Nem" - felelték a katonák.

„Akkor nagyon sajnálom" - válaszolt a pap.

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.

A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a Göncölszekér rúdjánál.

Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani!

Összekuporodva ült már vagy fél napja a koncentrációs tábor egyik sarkában.

A csúcsok felől havas szél fútt, de már nem fázott. Már fázni sem tudott. Tétován bámult maga elé. Zsákrongyba csavart, mállott cipőjét nézte, de nem látta.

Körülötte csonttá soványodott alakok ölelgették a felszabadító katonákat. Friss ételszag csapta meg. Nagyot nyelt, szájában összefutott a nyál, de nem volt ereje, hogy fölkeljen. Hazagondolt. Vajon élnek-e?

– István, átmegyek, megnézem a Marika nénit! – szólok be a szobába a férjemnek, aki éppen az aranyszínű gömböket aggatja fel a tömzsi, alacsony karácsonyfára.

Hátrapillant rám, csendben bólint, aztán mutatóujját a szája elé húzza, állával a szoba túlsó vége felé bök. Jóleső melegség önti el a szívem tájékát, ahogy meglátom a fotelban szunyókáló édesanyámat, ölében az ujjacskáját szopó, békésen alvó kisbabámmal. Néhány percig csak nézem őket, boldog mosoly kúszik az arcomra, aztán halkan kiosonok.

Ezekben a napokban óhatatlanul is egy kedves mese jut az eszembe. „Mária kis szamara” története nem nagyon ismert, de lehet, hogy azért valamennyien ismeritek. A legmegragadóbb rész az, mikor Betlehembe menet az úton rablókkal találják magukat szemben, és ahogy ott Mária viszonyul hozzájuk. Nagyon is tisztában van vele, hogy kikkel van dolga, de mindent félretéve bizalommal szólítja meg, és jó embereknek nevezi őket. Elkezdi mutogatni Nekik a leendő kisbaba holmiijait, ingecskéket… Erre a rablóvezér megszólal:

- Ki vagy Te tulajdonképpen?

Amikor először éreztem, hogy lüktet a halántékom egy Jézusról, hitről szóló előadás után, megijedtem. Nem tudtam, mi történik velem és bennem. Mostanra már megszoktam ezt az érzést. Tudom, hogy azt jelzi, nem tudok kapcsolódni ahhoz, amit hallok. 

Egyszer kérdeztem a diákjaimat, akik elakadtak egy feladat megoldása közben:-Mi segíthet nekünk ilyenkor? Kórusban válaszolták: Az ige!

Veronika kedvetlenül rakosgatott a szépen feldíszített kis karácsonyfa alatt. A munkájával elégedett volt, de elszorult a szíve arra a gondolatra, hogy ez ismét csak: - nagy hűhó semmiért!

Már hetek óta lázasan készülődött, a szeretet ünnepére. Ujjongó örömmel várta Dórát, a kislányát, szent estére, szerény kis otthonába. 

Tudta, ez a látogatás csupán néhány boldog órát jelenthet neki, hogy azután még elviselhetetlenebb legyen a magány.

A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen.

Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre

- éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a Göncölszekér rúdjánál.

Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta:

- Én is szeretnék egyszer így világítani!

Karácsony napján történt. Los Angelesből San Franciscoba utaztunk, hogy az ünnepeket férjem szüleinél töltsük el.

Péntek este indultunk, ez évben ugyanis szombatra esett Szenteste, és vasárnapra Karácsony első napja.

Hogy hétfőn már dolgozni tudjunk, már vasárnap vissza kellett indulni, hiszen Los Angeles 600 km-re volt. Általában 8 órára van szükség ehhez a távolsághoz.

A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.

A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.

A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.

Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi. Mennyire apás volt.

Azon a télen gyönyörű hóeséssel közeledett a karácsony. Az egész falut betakarta a szikrázóan fehér lepel. A vaskályhát pirosra fűtöttük az iskolában, s az egyetlen tanteremben békés nyugalomban csomagoltuk mi, gyerekek az ezüst diót. A tanító úr mosolyogva sétált közöttünk, gyönyörködött az általunk készített fenyőfadíszekben, melyeket néhány nap múlva hazaviszünk, hogy otthon meglepjük vele szüleinket karácsonykor. Csendben voltunk, elmerültünk gondolatainkban, tervezgettük, hogyan visszük haza a kis fenyőfát az erdőről, milyen aprósággal lepjük meg szüleinket, testvéreinket.

Odakint a hó apró csillagszemei, mint egy selyemfüggöny hullottak a jeges útra. Alig volt valaki az utcán, mindenki a szoba kellemes melegéből figyelte az ide-oda ingázó hatalmas pelyheket. De talán nem is meglepő hogy senki nincs az utcán. Karácsony este van.

Mindenki a fenyőillattal körüllengett szobákban beszélget, üldögél, kinek mihez van kedve. A hatalmas masnival és szalaggal átkötött színes dobozok már a fa alatt hirdették az este közeledtét, az ajándékbontás idejét, s a másik ember megajándékozását egy kis szeretettel, amit egész évben gyűjtögettünk, hogy ezen a napon kicsit többet adjunk, mint máskor.

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy – az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el – azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.

'Mikor elterjedt a mennyországban a hír, hogy Jézus Krisztus,a második isteni személy a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon hogyan lesz, mint lesz.

Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként egy istállóban születik meg.

Gyakorlatilag semmilyen forrásfelhasználás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül. Megszületett az Isten közénk.

Szeretem csodálni ezt az isteni egyszerűséget. Tudjuk, hogy menekülniük kellett Egyiptomba.

Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre.

Gyermekei nem voltak.

„Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” 

Lk 2,6-7

Gyermekkoromban nálunk otthon egyszerű volt a karácsonyi készülődés. Édesapám csendes szavú biológiatanár volt, édesanyám keményen dolgozó háziasszony. Hozzájuk nem illettek extravagáns partik vagy luxusajándékok.

'Mikor elterjedt a mennyországban a hír, hogy Jézus Krisztus,

a második isteni személy a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon hogyan lesz, mint lesz.

Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként egy istállóban születik meg.

Gyakorlatilag semmilyen forrásfelhasználás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül. Megszületett az Isten közénk.

Szeretem csodálni ezt az isteni egyszerűséget. Tudjuk, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Nincs a megtestesülés évekre előre pontosan megírt forgatókönyve évekre a Szűzanyának és Szent Józsefnek átadva.