Kinek a keze tette?

Ne gondolkodj tehát így: az én erőm és hatalmas kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot! (5Móz 8,17)

Hogyan értékeljük ennek az évnek az eseményeit? Van, aki dicsekszik: ezzel a két kezemmel szereztem mindent. Van, aki panaszkodik: miért próbált engem Isten, miért nehezedett rám a keze? S van, aki panaszkodva dicsekszik.

Isten ezt mondja: ne gondolkozz így, mert ez felszínes és hamis megállapítás! Hiszen már az is Isten ajándéka volt, hogy adott neked két munkáskezet, adott munkát, a munkádra áldást. Isten sorolja a népnek: kinek a keze szabadított ki Egyiptomból, ki választotta ketté a tengert, ki táplált éveken át a pusztában, ki vezetett el az ígéret földjének a határához? Egyedül Isten hatalmas keze.

Aki ezt nem látja, hamisan ítéli meg a múltat. A jót magának tulajdonítja, a rossz miatt Istent vádolja. Nem látja, hogy minden jót Istentől kapott ajándékba, s Isten még a próbákat is a nép javára használta fel. A Biblia azt írja, hogy még a jó cselekedeteket is Isten készíti el nekünk, hogy azokat megtehessük. Egyedül őt illeti a dicsőség.

Aki ezt nem látja, árt magának a jelenben. Mert aki magának tulajdonítja azt, amit Isten tett érte, az meglopja az Urat, és így szembehelyezkedik vele. Az pedig életveszélyes Isten népe számára, ha a világ sok fenyegetése közt kiszolgáltatottá válik, és Istent is ellenségévé teszi.

Ezzel veszélyezteti az ilyen ember a jövőjét is. Mert aki magában bízik, azt magára hagyja az Úr, nem számíthat az ő védelmére és további ajándékaira.

Mi hát a helyes magatartás az év utolsó napján? Őszinte bűnbánat minden hitetlenségünk, dicsekedésünk, önhittségünk miatt. Buzgó hálaadás Isten sok meg nem érdemelt ajándékáért. És annak megvallása, hogy nem a mi kezünk erejében bízunk, hanem egyedül Jézus Krisztus érettünk is átszögezett kezének érdemében és irgalmában.

MÉRLEGEN.jpg

Válasz

Emlékezés és magasztalás

Ezért magasztallak, Uram..., zsoltárt éneklek nevednek. (2Sám 22,50)

Élete alkonyán Dávid király visszatekintett a megtett útra, számba vette és értékelte élete eseményeit, és megtelt a szíve hálával. Ezt egy hosszú imádságban tárta Isten elé, amelyben többször idézte a 18. zsoltárt is.

Ennek az évnek az alkonyán hasznos lehet visszaemlékezni nekünk is, és Isten előtti világosságban értékelni az eseményeket.

Dávidnak sok minden eszébe jutott: évekig tartó menekülése Saul király féltékeny haragja elől, a filiszteusokkal való örökös hadakozása, győzelmek és vereségek, fia lázadása, külső ellenségek és belső bajkeverők, saját bűnei... De nem a maga sérelmeit és hőstetteit sorolja, hanem Isten kegyelmes tetteit. Ő védte meg Dávidot sok veszélyes helyzetben (pajzsa volt neki), ő futamította meg ellenségeit (nem Dávid), ő adott gondolatokat, helyes döntéseket, fizikai erőt, bűneire bocsánatot. „Megmentettél lázadó népemtől..." „Ő tanítja kezemet a harcra..." Ő, ő, ő...

Hogyan emlékezünk az elmúló év eseményeire, és mi következik az emlékezésünkből? Követjük-e Dávid kezét, aki felfelé mutatott, meglátta az események mögött a hatalmas és kegyelmes Istent, és magasztalta őt? Sok minden történt velünk is. Történt-e valami fontos változás bennünk? Isten kezéből tudjuk-e fogadni az áldásokat és a veszteségeket is?

Hisszük-e, hogy azoknak, akik őt szeretik, valóban minden a javukat szolgálja (Róm 8,28)?

Olvassuk el ezt a hosszú imádságot (2Sám 22), és egészítsük ki a magunkéval! Isten megtölti közben a szívünket hálával és békességgel. Ez lesz szép lezárása ennek az esztendőnek.

Úgy szeretnék.jpg

Válasz

Idő és örökkévalóság

Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk..., örökkévaló mennyei házunk. (2Kor 5,1)

A filozófusok írnak az idő aszimmetriájáról, vagyis arról, hogy megfordíthatatlanul egy irányba halad. Mérni tudjuk, de megállítani és visszahozni nem. Megszoktuk, hogy egyik pillanat követi a másikat, egyik esztendő jön a másik után, de ritkán gondolunk arra, hogy eljön majd egy pillanat, ami után nem következik másik, mert vége szakad az időnek, és beletorkollik az örökkévalóságba, mint folyók az óceánba. A folyókat is csak a torkolatig tudjuk mérni. És mi lesz utána?

A sátán arra törekszik, hogy ne gondoljunk a jövőre, csak a pillanatra figyeljünk, hogy most jól érezzük magunkat. Isten azonban messzebbre enged látni. Mert van, ami elmúlik, de van, ami megmarad. Van, ami összeomlik, és van, ami örökkévaló.

Igénk az emberi testet és ezt a földi életet sátorhoz hasonlítja, amely ideiglenes tartózkodási hely. Ez azonban egyszer összeomlik, s belépünk az örökkévalóságba, amelynek nem lesz vége. Ott kétféle állapot létezik: Istennel az örök élet, Isten nélkül az örök szenvedés amiatt, hogy itt nem hittünk benne. Ezt a tényt nem szabad elködösíteni.

Hol töltjük az örökkévalóságot - ez minden ember számára a legfontosabb kérdés. Fontosabb, mint az, hogyan sikerül egy napunk vagy egy vállalkozásunk.
Ne feledjük, hogy minden itteni tettünknek örökkévaló következménye van! A jelenünkkel alapozzuk meg a jövőnket. És Isten megtanítja a benne hívőket már itt mindent az örökkévalóság nézőpontjából értékelni. Aki ezt gyakorolja, tudja, hogy nem az a fontos igazán, hogy ki mit szól hozzá, hanem hogy Istennek kedves-e egy tettünk. Nem az dönt, hogy van-e kedvem valamihez, hanem hogy most annak az ideje van-e, s az fontos-e másnak. Az ilyen ember könnyedén átlép az őt ért sérelmeken, de fontos lesz neki mások üdvössége. Itt áll két lábbal a földön, de mennyei normákhoz igazodik. Jellemez ez engem?

Létezik egy ország.jpg

Válasz

Megszabott idő

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (Préd 3,1)

Így az év vége felé óhatatlanul gondolkozunk az időről. Mi az, menynyi van belőle, mire kapjuk, kapunk-e még és mennyit? Az a határ, amelyet az évek közt vonunk, mesterséges, de ha kiértékelünk egy ilyen szakaszt, segíthet abban, hogy a következőt - ha még kapunk - helyesebben töltsük el.

A Biblia azt tanítja, hogy az idő Istené. Ő ajándékoz nekünk mindennap újabb 24 órát. Kérdés, hogy arra használjuk-e, amire adta! Mulasztás akkor történik, ha nem arra használjuk. Időzavarba az kerül, aki tanulás helyett cseverészik, alvás helyett szórakozik stb.

Az idő helytelen felhasználása vagy eltékozlása vezet a sietéshez és a siettetéshez - amikor nincs türelmünk kivárni a dolgok természetes menetét. A kapkodás pedig felszínessé tesz, az ilyen ember több hibát vét, selejtet termel, balesetet okozhat. Feleslegesen kimeríti magát, és veszélyeztet másokat is. Aztán néha az igazán fontos dolgokat hagyjuk el, hogy elintézzük azt, ami sürget. Így károsodik az Istennel és az egymással való közösségünk.

A hívő ember hálásan látja, hogy Isten milyen bölcsen időzíti életünkben az eseményeket. Aki figyelmesen ügyel őrá, nem hamarkodik el semmit, és nem késik le semmiről. Jézus földi élete gyönyörű példa erre.

Mivel valóban ő szabja meg mindennek az idejét, ezért Isten nélkül rohanás, kapkodás, mulasztások vádja és folyamatos elégedetlenség kísér, Istenre figyelve pedig ugyanannyi idő alatt sokkal többet el lehet végezni, így is kell dolgozni keményen, de marad ereje az embernek, öröme lesz közben, a végén pedig hála és békesség van a szívében.

Örömóda zengjen!.jpg

Válasz

Csak vezess, Uram, végig!

Mivel azonban kijelentést kaptak..., más úton tértek vissza hazájukba. (Mt 2,12)

A napkeleti bölcseknek nagy csalódást jelenthetett, hogy az ország első embere nem is tud arról a nagy eseményről, ami miatt ők több ezer kilométert megtettek. Az írástudóknak akkor kell keresgélniük a szent könyvekben, s miután megtalálták a választ, nem indulnak el örömmel velük együtt, hanem csak útnak indítják őket.

Ilyen csalódást ma is átélhetnek Istent kereső emberek, mert képmutatók és tudatlanok a vallásosok között is vannak. De sose akadjunk el náluk, mert ez a szomorú tény semmit nem változtat azon, hogy mindnyájunknak csak Jézus Krisztus tud segíteni, de ő tud, és érdemes egészen őhozzá elmenni. Semmilyen csalódás miatt ne álljunk meg, és ne forduljunk vissza! Mindenkit ő vonz és vár, és nagy örömük a bölcseknek is Betlehemben lett, amikor Istennek kijáró tisztelettel imádták Jézust.

Ez a magyarázata annak, hogy útjuk harmadik szakasza egészen más volt, mint az előzők. Itt már közvetlenül kaptak kijelentést Istentől, és meg is értették azt. „...más úton tértek vissza hazájukba." Aki eljut egészen Jézushoz, az előtt megnyílik a menny, kapcsolatba kerül Istennel, és másként folytatódik az élete. Megváltozik a gondolkozása, felismeri, hogy más utak is vannak, mint amelyeket addig ismert. Megtanulja, hogy az emberek szívéhez a legeredményesebb út a szeretet. Hogy lehet tisztán is élni. Nem ez a legrövidebb út a meggazdagodáshoz, de ez a legbiztosabb út a békességhez és boldogsághoz.

Nagy kegyelem, hogy Isten indítására elindulhatunk a magunk pogányságából Krisztushoz. Nagy kegyelem, hogy ha valami miatt elakadunk az úton, vissza lehet rá térni, lehet folytatni. Nagy kegyelem, ha Isten végigvezet rajta, és átformál, más emberként mehetünk vissza a mieink közé. Úgy, mint akiket már Krisztus visz, s akik Krisztust visszük.

Változás.jpg

Válasz

A bölcsek útja

Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben..., íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe... (Mt 2,1)

Az ötödik századtól terjedt el az a legenda, hogy három király látogatta meg a kis Jézust Betlehemben. A Biblia híradása nem szól arról, hogy hányan mentek, csak az derül ki, hogy olyan csillagászattal is foglalkozó tudósok voltak, akik feltehetően Babilonból indultak el, ahol a fogság után ott maradt zsidóktól hallhattak arról, hogy jön majd egy nagy király, aki isteni teljhatalommal cselekszik. S amikor a Jupiter (királycsillag) és a Szaturnusz (Izrael csillaga) ritka együttállása bekövetkezett, nekik ez azt jelentette, hogy Izraelben megszületett ez a nagy király. Elmentek hát, hogy hódoljanak előtte.

Így kapcsolódik össze a hallott ige az ember sajátos gondolkozásmódjával, így beszél Isten mindenkivel a neki érthető nyelven.

Útjuknak három szakasza volt:

Először a hazájuktól Jeruzsálemig. Nagyon messziről indultak el: térben több ezer kilométerről, szellemileg pedig a komor végzethittől. Akit azonban Isten szeretete vonzani kezd, az bármilyen messzeségből el fog jutni hozzá. Akkor is, ha nem kapott vallásos nevelést, s akkor is, ha erkölcsileg mélyre került közben.

Másodszor Jeruzsálemből Betlehemig. Megérkezve a fővárosba a királytól kértek tájékoztatást. Nem tudták, hogy Heródes betegesen féltékeny, s egy új király születésének híre őt is, az embereket is félelemmel tölti el. A szakemberek megkeresik Mikeás könyvében: a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie. Az nyolc-tíz kilométerre van Jeruzsálemtől, de nem kíséri el őket senki. Ez nagy csalódás lehetett, de elindultak oda, megtalálták a gyermek Jézust. Nagy örömmel örvendeztek, és ajándékaikat átadva imádták őt.

Istenem, segíts végigjárni azt az utat, amin a te szereteted indított el Jézushoz!

Ének.jpg

Válasz

A pásztorok útja

A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lk 2,20)

Jézus születésének hírét legelőször a pásztorok hallották meg, mégpedig egy angyaltól. Miért éppen ők? Mert Isten a megvetett, lenézett embereket gyakran különös szeretettel részesíti előnyben. Mert ők az általános felfordulás közepette is csendben voltak, és akkor is ébren őrködtek, amikor a világ aludt. Ma nagy altatás folyik, boldog, aki éberen figyel Isten kijelentésére, sok mindent idejében meg fog hallani és érteni.

A karácsonyi prédikáció így szól: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában (Betlehemben). Ennek minden szava külön és így együtt is nagyon sokat jelent. Nem hiába lett ez nagy öröme az egész népnek. Nekünk az-e? Már a gyermek Jézus Szabadító, Úr, Messiás. Ő nekünk született, s meg lehet találni őt egy konkrét helyen.

A pásztorok hitték is, meg nem is. Mi is így vagyunk olykor Isten igéjével. Ők azonban nem érték be ezzel, felkerekedtek, és meg akartak győződni a valóságról. S meg is találták a gyermeket pontosan ott és úgy, ahogyan Isten küldötte mondta. Ez a becsületes magatartás: teljes bizonyosságra vágyom, elmegyek hát egészen Jézusig. Ott a tények meggyőzik a kételkedőt is.

És visszafelé már ezzel a meggyőződéssel lesznek ők is „angyalok", Isten követei, akik dicsőítik az Urat nagy tetteiért, és maguk is hirdetik a karácsonyi örömhírt. Teljes bizonyossággal tanúskodnak arról, hogy mi az igazság.

Mi tehát a pásztorok útja? Az éjszaka csendjében igét hallottak. Nem egészen értették, de aszerint cselekedtek, elmentek és megnézték, igaz-e. Minden tekintetben igaznak bizonyult. így ők is hirdették azt másoknak.

Ma is az ige hallgatása vezet el Jézushoz. De a templomtól el kell jutni őhozzá, személyesen meg kell ismernünk őt a hit által. Ez változtatja meg minden ember életét, betölti örömmel, és hiteles tanúvá teszi.

Kenyérnek jöttél.jpg

Válasz

Van hely?

Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. (Lk 2,7)

Az a népszámlálás, amit Augustus császár akkor elrendelt, tulajdonképpen az adóköteles polgárok összeírása volt, s egyben alkalom az adó emelésére is. Mindenkinek a származási helyén kellett jelentkeznie. Ezért volt kénytelen József is Názáretből Betlehembe gyalogolni a várandós feleségével mintegy százhúsz kilométert. Ott már nem éltek rokonaik, így az egyetlen karavánszerájban kerestek szállást. Ennek ajtajában hangzott el a karácsonyi történet két sötét szava: nincs hely. Aztán végül valaki mégis befogadta őket a ház alatti birkaistállóba, ott szülte meg Mária első gyermekét - ki tudja, milyen segédlettel vagy anélkül.

Ez a karácsony igaz története, minden ráaggatott díszítés nélkül. Miért nem volt hely nekik? Mert a fél ország úton volt, s lehet, hogy valóban megtelt a fogadó. És mert József és Mária nem ígérhetett nagy bevételt a fogadósnak, inkább csak gondot, ha ott születik meg a kisbaba.

A mi életünk ajtajára nem ugyanez van kiírva: nincs hely? Tele vagyunk tennivalókkal, gondokkal, félelmekkel, nincs hely Jézus számára az időnkben. Reggel sem és este sem. Talán még ma sem fér bele az esti programunkba. Vagy legfeljebb így karácsony este meghívjuk vendégnek, remélve, hogy utána hamar távozik. - De nincs hely számára a költségvetésünkben sem. így is nehéz beosztani, Jézus ügyére, Jézus kicsinyeinek már nem jut semmi.

De nem lehetne helyet szorítani neki? Ha ez a fogadós mégis befogadja őket, búcsújáró hellyé lett volna a háza, még anyagilag is jól járt volna. De ki hitte ezt erről az elcsigázott fiatal házaspárról?

Nagyon megszegényíti magát, aki kizárja életéből a világ Megváltóját. Ezzel kizárja önmagát az Isten országából, ahol csak azoknak lesz helyük, akik itt befogadták Jézust az életükbe.

NINCS A VIL'GNAK.jpg

Válasz

Alapok, falak, kapuk

...fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal... A város falának tizenkét alapköve volt... (Jel 21,10-14)

János apostol látomásban látja a mennyei Jeruzsálemet, ami az üdvözültek gyülekezete, a megdicsőült egyház. Egyik jellemvonása, hogy szilárd alapja, magas falai és nyitott kapui lesznek. Bizonyos értelemben ennek kell jellemeznie ma is minden egészséges gyülekezetet és minden újjászületett hívő keresztényt.

Legyen szilárd alapja! Az egyház és a mi hitünk alapja Jézus Krisztus személye (1Kor 3,11). Amit ő értünk tett, az az üdvösség szükséges és elégséges feltétele. Semmivel nem lehet és nem is kell kiegészíteni. Erről az alapról soha nem szabad lelépnünk.

A fal mutatja meg, mi tartozik a városhoz, és mi van azon kívül. Isten akarata az, hogy a benne hívők szentek legyenek, vagyis egészen az ő számára legyenek elkülönítve. A hívő elkötelezett Krisztus-követő, aki semmiben nem elegyedhet az Isten nélküli világgal. Minden kettősségtől meg kell tisztulnia, mert a falakon nem lehet lakni, vagy bent él valaki, vagy kívül. Ézsaiás 1. fejezetében részletesen tanít erről Isten. Ezért feltétele a hívő életnek a hűség.

A nyitott kapuk arra utalnak, hogy bejöhet mindenki, aki „megmosta ruháit a Bárány vérében", vagyis Jézus Krisztus érdeméért bocsánatot kapott. Ellenség nem jöhet be, angyalok őrzik a kapukat. A hívők pedig kimennek a kapukon, hogy hirdessék az evangéliumot minden népnek, és hívogassanak Jézus Krisztushoz.

Az alap arról szól, hogy mit hiszünk, a fal arról, hogy kik vagyunk, a kapuk pedig arról, hogy mi a feladatunk. Jellemez-e minket mindez? Jézus személyére, váltságművére épül fel minden. Világos identitástudatunk van, amelyet vállalunk is. És elfogadó, mentő szeretettel, Jézusi felelősséggel hívunk mindenkit Isten közelébe, az igazi életbe.

JÖJJ A KERESZTHEZ.jpg

Válasz

Hogyan ünnepeljünk?

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét... (Jn 1,14)

A karácsony elnevezés a latin carnatío = megtestesülés szóból származik. Karácsony az Úr Jézus emberré lételének ünnepe. Jézus Krisztus az ő örök isteni természete mellé magára vette a mi emberi természetünket is, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. Minden karácsonykor erre kellene emlékeznünk, és ezért hálát adnunk.

Az ünnep tartalma azonban az idők folyamán eltorzult. Sokak számára egyenesen teher a hozzá tapadt sok szokás és többletkötelesség. Ilyenkor felbolydul az ország, aki teheti, vásárol, utazik, vendégeskedik - s az ünnep kimerül ebben, és sok ember is kimerül az ünnep végére.

Segítség lehet, ha megtervezzük a tennivalókat, csak a valóban szükségeset vesszük célba, elosztjuk a feladatokat, és csendet is készítünk az ünnepekre. Az ajándékozás ne legyen kényszer, ne versenyezzünk egymással, ne fokozzuk le üzletté! Az ajándékot ne a forintértéke, hanem a szeretetértéke tegye kedvessé. Saját kézzel készített tárgyak, amelyek mögött figyelmesség, szellemesség van, nagyobb örömöt szerezhetnek, mint bármi más. Egyáltalán az örömszerzés legyen a cél! S örömöt szellemi értékekkel is lehet szerezni, egymást ilyesmivel is gazdagabbá tehetjük.

És ne feledkezzünk el azokról, akiknek senki nem készít ajándékot! Nézzünk körül, imádságban kérjünk tanácsot Istentől, s legalább egyvalakinek készítsünk így szép ünnepet!
Az ünnep lényege pedig, az élő Krisztussal való közösség, a benne való öröm, maradjon meg a hétköznapokban is, tegye ünneppé legszürkébb óráinkat is!

KARÁCSONY SZELLEME.jpg

Válasz