VÁGYAKOZÁS


Uram, e parány földi élet
úgy elsuhan, mint fuvallat.
Lassan Tehozzád hazatérek,
fogadd megtérő fiadat!

Mert oly gyorsan múlik el éltem,
rohan időm, könyörtelen.
Szelek szárnyán röpül itt minden...
Így érek Hozzád, Mesterem.

Fogadj gyermekként szent házadba,
bár bűnöm szennyét hordozom.
Tékozló, gyarló földi sorsom
kezedbe tettem, Jézusom.

Te vagy egyetlen reménységem,
megtartóm és vigasztalóm.
Rád hitem sziklára építem,
hisz értem haltál, Krisztusom.

Fogadj majd gyermekként hazádba,
hol az uralmad végtelen.
Örökké ott legyek Tenálad,
s dicsérhesselek szüntelen!

VÁGYAKOZÁS.jpg

Válasz

Hallod-e...

Hallod-e, hogy zörget Jézus,
kopog szíved ajtaján?
Bebocsátást kér tetőled
új életed hajnalán.

Ajtódat nyitni belülről
lehet csak, ott a kilincs.
Törd fel a zárat, s meglátod,
szabad vagy, hull a bilincs.

Nem töri rád soha ajtód,
várja, hogy nyisd ki magad.
Nem küld el bűnöst magától,
hívd be, s szívedbe fogadd!

Más lesz az életed útja,
boldog leszel idelenn.
Szeretet tölti be szíved,
s vár rád a menny odafenn.

Losonczi Léna.jpg

Válasz

VIA DOLOROSA


Társ nélkül
feszület az arc
és minden gondolat
Golgota

töviskoszorús
fájdalom az út
és földre roggyant
a kereszt

Társ nélkül
minden perc temetés
és minden lépés
gyászmenet

mert bezár
- mint holtat
a koporsó -
az emlékezet.

Válasz

SZÍVEMBEN MINDIG ITT LESZEL


Lelkemben dac, és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.
Múltunk nem térhet vissza már,
tündérmesékben hinni kár.

Elém hoz majd a képzelet,
őrzöm a szép emlékeket;
nem várok semmi új csodát,
nélküled indulok tovább.
Talán, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz.

Nálad már nincs számomra hely,
szívemben mégis itt leszel. ...

Válasz

SZÉTSZÓRT SZAVAINK HOVA ÉRNEK?


Szétszórt szavaink szikrái
ugye szívekhez szelídülnek?
Mint élet-magvak a jó földbe
a szavaink hazaérnek.

Szétszórt szavaink képei
ugye elmékbe bevetülnek?
Mint örömhírnek az emberek
a szóképnek megörülnek.

Szétszórt szavaink dallami
ugye lelkekben hegedülnek?
Mint lágy akkordok a hangszeren
a szív húrján felcsendülnek.

Szétszórt szavaink hangjától
ugye fáradtak felüdülnek?
Mint áldott tavaszi napfénytől
ha tar ágak kizöldülnek.

Szétszórt szavaink fényei
ki mondja meg, hogy hova érnek?
Mint sötétben kis gyertyalángok
szavaink sugárral égnek.

Majd ha vetésünk véget ér,
s adjuk magunkat a halálnak,
nem kérdezzük már senkitől sem:
- A szavaink hol tanyáznak?
Nem kérdezzük majd senkitől sem:
- A szavaink hol tanyáznak?

Válasz

NYÁRÉJI PILLANAT


Nyugat felől lassan osonnak
kis kósza-kusza fellegek,
s hab-foszlányokkal eltakarják
a csillagfényes kék eget.

Langy szellő segéd-erejével
merészkednek a Hold felé,
szakadozott tüll-fátylat vonnak
a sápadt-sárga fény elé.

Egy pillanat, s a földre száll le
az égboltról a gondolat,
feledve mesés égi képet:
halvány Holdat, csillagokat.

Egy pillanat, s emlékeim most
felidézik a holtakat,
- kik oly sokan előrementek -
kollégákat, barátokat.

Csak jönnek sorban, felvillantják
előttem kedves arcukat,
szólongatnak... már körbefognak...
hallani vélem hangjukat.

Szorongok a kör közepében,
gyűlik körém s szorít a had...
Feszengek, majdnem összeroppant
ez a nyáréji pillanat.

Sokan vannak, óh, mily sokan már!
- mélázok mégis csendesen.
S tekintetem ismét az égre,
csillagok közé emelem.

Válasz

MERT LÉTEZEL


Mert létezel, mert létezünk,
cédrus-magány nem árt nekünk:
jöhet a tél, a hó, a fagy,
a hó alatt a rügy fakad.

Mert szó és csönd közt útra lel
a gondolat. Nem térdepel...
A kínt a tél ha foglyul ejti,
bánatát ki-ki elfelejti.

Mert társ a társnak nyújt kezet,
zokogó lélek felnevet,
tavasz ragyog az őszi dérben,
és madár-trilla száll a szélben.

Mert létezel, mert létezünk,
fénnyel fehérül életünk,
vigaszra vigaszt ád a szó.
Bár hull a hó. Bár hull a hó.

Válasz

MEGVALLANÁM


A betűk még vibrálnak előttem,
mint fényben porszemek.
Emlékeket idéznék,
de félek, nem merek.

Mert emlék lett , mi szép volt,
négy/nyolc év csokrába kötve,
színes szalagját dacos
idő lebegteti fölötte.

Egy percig még gyönyörködöm
e sokszínű csodában,
míg kavarog az érzés
ez ünnepi varázsban.

Eleven sok-sok élmény:
mint mezők vad virága,
izgalmak pipacs-pírja
virít a bokrétába.

Az első kézfogástól
ez elbocsátó szóig,
évek kéksége lebben:
dorgálás...biztató hit...
pár csínytevés...a szégyen...
a kép most elmosódik.

Megvallanám: a gyónás
dadogó gondolattá válik,
siker, kudarc, szereplés
egyetlen köszönetté vágyik...

Szemem sarkában titkon
kíváncsi könnyek ülnek,
torkomra forr a vágyam,
és nincs elég szavam rá,
hogy mindent megköszönjek.

Válasz

KÖSZÖNÖM, URAM!


Uram, éreztem, szóltál hozzám
- így szólítottál: gyermekem! -
templomodban megérintettél,
hol némán hajtottam fejem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, tudom, kiválasztottál,
veszni bárányod nem hagyod.
Mikor fájdalomban gyötrődtem,
Te bekötötted a sebem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, fényt adtál a látásra,
örülni szép természeten.
Csodálni égen-földön látszó
hatalmadra nyitod szemem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, engedtél új tavaszt még,
megtartottál kegyelmesen.
Virágszirmoknak záporában
látom, irgalmad végtelen.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, vezess Szent Lelked által,
ne lakjon bennem félelem.
Golgotán, Fiad szent vérével
megmentette az életem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, ingó hitem táplálod,
ajkamra szót adsz szüntelen.
Igéddel hadd hirdessem másnak:
tart még a földi kegyelem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, engedd, hogy küldetésem
teljesítsem hálatelten.
S ha erőm fogyva Hozzád térek,
végső sóhajom ez legyen:
- Köszönöm, Néked, Istenem!

Válasz

KÖSZÖNÖM...


Köszönöm, Istenem,
hogy gondod van reám.
Bajban, nyomorban
vigyázol reám.

Nehéz próbák közt is
őrzöd gyermeked.
Áldom, magasztalom
szent szent szent neved.

Válasz