Mindenkinek ajánlom, hogy évente egyszer érkezzen haza szülőföldjére repülővel naplementekor. 

Én ezt tettem ma, és káprázatos volt. Fogalmam sem volt róla, hogy alig 10 percnyi repülésre Chicagótól délre mérföldeken át szántóföldek terülnek el rajtuk egy-egy vörös tanyaépülettel. A szántóföldek széleit jelző földutak csipkeszerű hálónak látszanak felülről. Az ismert gyárak, iroda- és lakóházak is különlegesen szépek a lemenő nap sugarában.

De sajnos, a kelleténél hamarabb, már landoltunk is a leszállópályán, s perspektívánk újra vízszintesbe fordult. Ettől kezdve megint része voltunk a tájnak, nem pedig lenyűgözött szemlélői.

A vízszintesre irányított perspektíva hozzátartozik embervoltunkhoz. Ám ez a behatárolt távlat gyakran elhiteti velünk, hogy a mostani pillanat az egyetlen létező, és az előttem elterülő látványon kívül sosem lesz semmi.

Persze, tudjuk, hogy ez nem így van, de attól még néha így érezzük.

Ezer láb magasról már látjuk, hogy nem csak ennyiről szól a történet – életünk panorámaképe kigöngyölődik, mint a szántóföldek takarója, amit utak és folyók szőnek át, s naplementék ragyognak be.

A gond csak az, hogy idelent hitre van szükség ahhoz, hogy ezt elképzeljük. Vízszintesen nézve, valljuk be, az élet egydimenziós: nehéz.

Függőleges perspektívára van szükségünk olyankor, ha valami nagy dolog előtt állunk. Látnunk kell bizonyosan, hogy van vége annak a fájdalmas dolognak, amit épp átélünk, amin keresztülmegyünk. Szükségünk van az uralkodó Istenben való hitre, amikor szenvedünk.

Ma hallottam egyik kedves barátomtól, hogy az orvosa azt tanácsolta, „rendezze el a dolgait”. Már csak egy kis várakozás, három-hat hónap, és Ben perspektívája a vízszintesből örökre függőlegesbe fordul.

Már most is új szögből látja a világot. 

Írt egy emailt családjának, barátainak: „Megadom magam Istennek, bár nem tudom, miért engedte meg ezt, és nem tudom, mit fog még tenni. Meghajtom Előtte a fejem, s alázattal hiszem, hogy célja van, és azt egyszer meg fogom érteni. Nem vagyok hajlandó keseregni, és végig küzdeni fogok a rákkal. Minden erőmmel küzdeni fogok ellene. De végső soron az életem Isten kezében van, és tudom, hogy a küzdelem talán a következő életbe vezető kapunál ér majd véget.”

Ahogy Ben barátom írja, amikor kezünket Isten kezébe tesszük, és Vele megyünk bárhova, ahova megengedi, bármilyen céllal, amit eltervezett, ilyenkor nem a szemünk vezet, hanem a hitünk. Akkor hisszük, hogy az örökkévalóság igazolni fogja Isten bölcsességét és jóságát, ha vízszintes látásunk ma nem engedi is látnunk. Ezt jelenti, hogy elfogadjuk Isten uralkodását mélységében és magasságában. Ha az Ő útján járunk, olyan öröm felé megyünk, amit nagyon kevesek, nagyon ritkán sejtenek meg. 

Az uralkodás azt jelenti, hogy Isten látja a kezdetet és a véget, és mindent, ami köztük van. Látja az utat, amin az életünk vezet a tájon át, néha mély szakadékokon, magas csúcsokon keresztül. Az ő keze alakítja a folyók kanyarulatait, ő helyezi fel a színek és árnyak mintázatát. Mindent felügyel.

Nehéz időszakod van? Ő meghúzta a határát.

Egy kapcsolat fájdalmai facsarják a szívedet? Ő megrajzolta az utat, ami kivezet belőle – vagy éppen vissza.

Karriered falnak ütközött? Isten perspektívájából azon a falon át vezet az út a következő színhelyre.

Talán nem látod, de Isten működik rajtad és az életedben, talán el sem hinnéd, hogyan… ha látod is, nehéz elhinned. 

Feltételezem, hogy – akárcsak én – te se gondoltad volna, hogy az élet ilyen nehéz. De Isten tekintete minden lépésünket figyeli. Ezért hívlak téged is egyfajta – látszólag – vak hitre. Míg néha úgy érezzük, teljes sötétségben járunk, hinnünk kell, hogy Ő lát minket is és az utunkat is.

Ha ezer láb magasról nézhetnénk az életünket, rájönnénk, hogy Isten ott van a központjában. Nem a szélen várakozik készenlétben, hogy hívjuk, mint egy mentőautót. Ő bent van, és dolgozik a terven, amitől, ha kész lesz, és az egész tájat láthatjuk, a szánkhoz kapjuk a kezünket elragadtatásunkban.

Biztosítalak, hogy így lesz. S ami még jobb: Isten biztosít.

Isten jövőt és reményt ígér. Fenntartó kegyelmét ígéri minden megpróbáltatáshoz. Jelenlétét ígéri neked, olyan közel van hozzád, mint a szíved, mint a lélegzeted. Azt ígéri, nem hagy el soha. Soha nem távolodik el tőled.

Ma engedd hát, hogy Isten vegye el félelmedet az ismeretlentől, s tegyen a helyére nyugodt, csendes bizalmat. Ő ismeri életed útját ezer láb magasból éppúgy, mint az utat lépésről lépésre, amin ma munkába mész.

Ha épp küzdesz valamivel, van egy jó hírem. Vége lesz. Nem a vereség, a romhalmaz a vég. A vége jó lesz. Amíg nem jó, addig nincs is vége. 

Ben a Jób 23,10-zel zárta az e-mailt, amit nekünk küldött. „De hisz ismeri mind az útjaimait, és ha próbára tesz, aranynak minősít.” Úgy tűnik, Ben egy pillanatra meglátta az életét 1000 lábról.

Még tán nem látod, de: a legjobb még hátra van. Ha csak vízszintesen tudjuk látni az életünket, jelenthet mindez segítséget?

Nekem segített. Minnie Louise Haskins egyik verse a figyelem középpontjába került 1939-ben, amikor I. Erzsébet királynő azzal ajándékozta meg férjét, VI. Györgyöt, aki aztán idézte a brit birodalomhoz szóló karácsonyi köszöntőjében:

Szóltam a férfihoz, aki az Év kapujában állt:

„Adj egy fáklyát, hogy biztonsággal lépjek át az ismeretlenbe.”

Ő válaszolt: „Menj ki a sötétségbe, és kezedet tedd Isten kezébe,

Ez többet ér majd minden fáklyánál, biztonságosabb minden ismert útnál.”

„Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” Zsolt 16,11

Amikor nehézséggel küzdesz, gondolj ezekre az érvekre:

Azért éljük meg ezt az élethelyzetet:

- hogy megmutassa Isten, mennyire akarjuk azt, amit Ő akar (Jak 1,3).

- hogy Isten motiválhasson a követésére (Zsid 5,8).

- hogy vigasztalhassuk egymást (2Kor 1,6).

- hogy ne tegyünk meg valamit a magunk feje szerint, amivel ártanánk magunknak (2Kor 12,7).

- hogy mások láthassák általunk Isten dicsőségét (1Pét 4,16).

- hogy kicsit jobban azonosulni tudjunk Jézussal (Filippi 3,10).

- hogy erősödjék a hitünk (1Pét 5,10).

- hogy mások, akik látnak minket, velünk együtt akarják követni Jézust (2Tim 2,10).

- hogy az Istenre bízott élet mintája legyünk (Róm 8,28).

- hogy másokat imádkozásra késztessünk, s arra, hogy bízzák Istenre, amit csak Ő képes megoldani (2Kor 1,10-11).

- hogy megtanuljunk mindig Istenhez fordulni segítségért (Zsolt 30,6-7).

- hogy különleges módon megtapasztaljuk Isten jelenlétét, s majd csodálatos bizonyságtételt tudjunk nyújtani másoknak (Jak 4,6-7).