64. 07. 18-án éjjel Rómában a Circus Maximusban tűz ütött ki, amely átterjedt az egész városra.

A három napig tartó tűzvészben Róma nagy része elpusztult. A szűk utcákon gyorsan terjedt a tűz egyik házról a másikra.

A rómaiak menekültek a városból, több ezren váltak hajléktalanná. Nero császár határozta el a város újjáépítését. Az új épületeket nem fából, hanem kőből építtette, széles utcákat alakíttatott ki.

Az a hír járta, hogy Nero maga rendelte el a gyújtogatást, de a császár a keresztényeket vádolta.

Ezzel kezdődött meg a keresztényüldözés Rómában.

Hová mész, Uram? - Vagyis: Quo vadis, Domine?

Ez a kérdés hangzik el Henryk Sienkiewicz regényében. A történet Nero uralkodása alatt játszódik. Azt a felfordult Rómát mutatja be, amelyben a keresztények megvetett, üldözött emberek, az élet, az erkölcs nem érték, a pénz, a hatalom, a mámor uralja a szíveket.

Ebben az őrült világban bontakozik ki egy kis keresztény közösség rendíthetetlen hitéből a mai kereszténység, példát mutatva életben, halálban, testvéri szeretetben, Krisztus követésében. Példájuk sok embert gondolkodásra késztet a rómaiak közül, sokan megsejtik: kell, hogy létezzen valami felsőbbrendű jóság, még akkor is, ha látszólag az esztelen tobzódás az élet értelme.

Marcus Viniciusnak persze kell egy szerelem, egy emberi kapcsolat, ami durva katonaéletében megállásra, mérlegelésre készteti. S amint ezt a valós életből ismerjük: elég az első bátortalan lépést megtennie Krisztus felé, elég csak súgva megkérdeznie: Uram, hát Te tényleg létezel... és Jézus Krisztus már nyújtja ki a kezét és öleli magához.

Péter apostol jeleníti meg a z állhatatos hitet és az ebből fakadó nyugalmat. Szilárd támasza a kétségbeesett közösségnek. Nem titkolja, hogy háromszor megtagadta az Urat, de pontosan tudja, hogy őszinte bűnbánata megbocsátást nyert.

A kínzásoktól, gyötrelmektől félő embereknek olyan bátorságot tud szívükbe önteni Jézus szeretetéről szóló tanúságával, hogy sokan keresztény éneket énekelve, vagy imádkozva, Istent dicsőítve halnak meg az arénában. A bűneik fölött rágódóknak - köztük a keresztényeket többszörösen eláruló megátalkodottan gonosz, Chilonnak beszél Krisztus irgalmasságáról. Amikor Chilon rádöbben bűnei súlyára, Péter Urunk irgalmasságát a tengerhez hasonlítja, melyet soha nem tudnánk betölteni, ha köveket hajigálnánk bele. Úgy takarja el Jézus irgalmassága bűneinket, ahogy a tenger befogadja a köveket. Ezeket hallva a gonosz megnyugszik és megtér.

Amikor a keresztények lassan elfogynak az arénában, Péter a hívek rábeszélésére elindul Rómából, nehogy nyája vezető nélkül maradjon. Az úton azonban találkozik Jézussal.

Péter a találkozástól és a római eseményektől felzaklatva sírva fakad. Elhangzik a könyv címét adó kérdés: Hová mész, Uram? Jézus szelíden, szemrehányás nélkül, de tárgyilagosan felel: Péter, ha te elhagyod a nyájat, én Rómába megyek, hogy újra megfeszítsenek. Péter letörli könnyeit és habozás nélkül visszaindul Rómába.

A regény számomra legérdekesebb szereplője Petronius, római nemes, aki műveltsége kifinomult ízlése és emberséges ítéletei révén elnyerte az arbiter elegantiarum, vagyis az elegancia nagymestere címet.

Petronius tökéletes megtestesítője a mai kor eltompult, lusta emberének. A szíve jó, hiszen az igazságtalanságok bántják, rabszolgáival jól bánik, még Neroval is szembeszáll egy-egy ember védelmében. Túl nagy erőfeszítést azonban semmiért nem hajlandó hozni. Szerinte élete boldog és teljes, gazdag házban él, szép rabszolganővel osztja meg ágyát. Szellemi igényeit is kielégítheti, a költők, lantpengetők el nem fogynak lakomáiról. Krisztus egyszerűségét, szegények iránti szeretetét, válogatás nélküli elfogadását azonban nem tudja magáévá tenni. Érzi, hogy a keresztények egy minden eddiginél jobb rendet hirdetnek. Képtelen azonban arra, hogy a kifinomultságot, melyre fizikai és szellemi létében annyira törekedett, lelki kifinomultságra váltsa. Nem tudja Krisztust és a tanítását testi és szellemi vágyai elé "préselni". Inkább lemond a lelki javakról - melyeknek értékét nem vitatja -, de puhánysága, megszokott kényelmes élete rabságban tartják.

A katakombák üldözöttjei lelkükben szabadabbak, mint Petronius, aki - bár Neronak gúnyos fricskát dobva önként válik meg életétől - nem a vértanúk örömével hal meg, csak az okos, gúnyolódó ember kaján mosolyával.

Sienkiewicz könyve méltán kerülhetne első helyre a meghirdetett Nagy Könyv versenyben. Nem csak keresztényeknek ad gondolkodnivalót, hanem mindenkinek, aki egy kicsit is nyitott a szépségre, jóságra, nemességre.

http://www.hitvallas.hu/