A reformáció magyarságunk alapja

A 90. Zsoltár szavaival köszöntötték a résztvevőket a VII. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján: legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, egyházadon, gyermekeiden. „Sepsiszentgyörgy egy olyan város, amely mindig felvállalta és megbecsülte református örökségét” – hangzott el.

Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket.

– Különös öröm számunkra, hogy ezen a mai napon itt, Sepsiszentgyörgyön találkozhatunk a Kárpát-medence, és az egész világ református magyarjaival. 

A történelem folyamán sok-sok fal épült, még a keresztyén gyülekezetek közösségében is. Az első világháború kitörése után azonban egy olyan fal emelkedett a mi magyar reformátusaink közé, amelyet nem mi alkottunk. Amikor ma itt együtt vagyunk, azért adunk hálát Istennek, hogy ez a fal lebomlott.

A reformáció adta meg azt a lehetőséget, hogy az egy nyelven beszélők anyanyelvükön hallgatták Isten igéjét, és ez a küzdelem hozta el azt, hogy ma nem vagyunk szétválaszthatók: az anyanyelv, és az közös kultúra az, ami bennünket összetart – hangsúlyozta ft. Kató Béla.

– Falak ma is épülnek, és a kapcsolattartás nem mindig könnyű, de mi minden áldozatot meghozunk és mindig küzdeni fogunk azért, hogy ez a kapcsolat ne szűnjön meg – tette hozzá.

Ezt követően Balog Zoltán magyarországi református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a határok feletti magyar-magyar összetartozásról beszélt, amely a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása.

– A valóságos közösségnek mindig lelki-szellemi alapjai vannak. A magyarságnak szüksége van erre a többletre, amit mi, keresztyének adhatunk, amely számunkra egyszerre kiváltság, privilégium és kötelesség is.

Hogy adni tudjunk az egész magyar nemzetnek, ahhoz nekünk szüntelenül meg kell újulni – jelentette ki a miniszter.

Arra szólította fel az egész magyarság keresztyén gyülekezeteit, hogy ezt a hitet őrizzék meg fiataljaikban, közösségeikben, templomaikban, és legyenek készek arra, hogy ebből az őrzésből valóságos továbbadás legyen.

– Én azért jöttem el, hogy kifejezzem a magyar kormány azon szándékát, hogy mi arról az erőről, ami önökben van, nem szeretnénk lemondani, hanem hozzá szeretnénk ragasztani az egész Kárpát-medence magyarságának erejéhez – fejtette ki Balog Zoltán.

Megnyitó beszédet tartott ft. Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök is:

„Ahol hitben, szeretetben találkozunk, mindig az a világ közepe, ez a keresztyénségnek és egyben a mi református meggyőződésünknek a nagy titka. Semmi sem periféria, még ha a helyzet, a sors, vagy a történelem annak is mutatja, minden azonnal középponttá lesz, ahol élő keresztyén hitben, egységben együtt vagyunk.”

Utolsóként a Kárpát-medencei reformátusság nevében ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke szólt a közönséghez.

– Május 24-én, Debrecenben, a református egységfesztiválon elhangzott: „miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel”. Úgy gondolom, ez mindenképpen ide is tartozik, hiszen a Kárpát-medence számunkra az a tér, ahol a magyarság, a keresztyénség talaját megtalálva, nemzetté lett.

Bármennyire próbálták belénk sulykolni azt, hogy mi nem tartozunk ide, az adjátok vissza a hegyeimet Wass Albert által megfogalmazott kiáltás más értelemben válik valósággá.

Mert amikor egy nép megtalálja önmagát, egymás felé fordul, az óhaj óhatatlanul imperatívusszá válik. Mi most ezt az egységet ünnepeljük együtt: itt is itthon vagyunk, helyünk van, Isten népe vagyunk és az ő népe is akarunk maradni – emelte ki ft. Fazekas László.

,,Tárjátok  ki  a szíveteket"

Bölcskei Gusztáv magyar református püspök ünnepi prédikációjában örömét fejezte ki aziránt, hogy az elmúlt időben sokszor lehettek együtt a magyar reformátusok.

„Egy ilyen rendezvény megszervezésében nagyon sok mindenre oda kell figyelni, de a legfontosabb, ami minden összejövetelhez nélkülözhetetlen, amire az ige is int: tárjátok ki a ti szíveiteket. Ha ez nem történik meg, akkor hiába a szervezés, a gondoskodás, mert elmarad a lényeg” – hangsúlyozta a lelkész.

„A reformátor, akinek a mai naptól fogva szobor áll a Vártemplom előtt, azt fogalmazta meg, hogy szívedet, mint égő áldozatot neked ajánlom, Uram! De csak az a szív képes befogadni, amely ki is tud tárulni. Ez a legnagyobb élmény az összejövetelen“ – hangzott el. A püspök kifejtette, a magyar református világtalálkozónak az a nagy kérdése, hogy be tudjuk-e fogadni egymást a nagy szorosságok ideje után, most, hogy kitárhatjuk egymásnak szívünket.

Egy olyan világban, mondta, amely olyan sok mindent relativizál, plurális világ, globális világ, asszimiláló világ, szükség van arra a megállásra, amely sugárzik ebből a rendezvényből.

„Az ide felé úton szívszorító érzés volt látni a halott szász templomokat. De mi, az élő Isten élő templomai vagyunk, így bele kell férjen a kitárt szívünkbe a fájdalom, amikor kárpátaljai református testvéreinkre gondolunk. Hiszen a mi reformátorunknak nemcsak az isteni igazság volt fontos, hanem az emberi igazság is.“ – jelentette ki Bölcskei Gusztáv.

Kálvin-szobrot avattak Sepsiszentgyörgyön

Kálvin János egész alakos szobrát avatták fel ma délután a sepsiszentgyörgyi Kálvin-téren, a 7. Református Magyar Világtalálkozó keretében.

Bocskai Vince szovátai szobrászművész 240 cm magas alkotását az ötletgazda, Incze Sándor nyugalmazott esperes, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnöke, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere leplezte le, majd ünnepi beszédek hangzottak el.

„Kálvin János tanítása búvópatakként volt jelen a magyar református egyház több mint négy és fél évszázados történetében.

Ő volt az, aki talán leghitelesebben és legérthetőbben tolmácsolta számunkra Isten szavát, a megváltás igéjét, amely a székelyek, a várakozó őrállók számára a reményt, a világosságot és a békét jelentette​.​” – hangsúlyozta Kató Béla.

Hozzátette: a háromszéki eklézsiák parókiáin és a vidék iskolai

könyvtáraiban ott voltak, sok helyen pedig még ma is megtalálhatók Kálvin négyszáz éve napvilágot látott könyvei, amelyeket lelkipásztor-generációk adtak drága kincsként kézről kézre és szívről szívre egymásnak, segédeszközként az örök ige hirdetésében.

A püspök kifejtette: a székely társadalom talán a genfinél is zártabb, ahol a jövevénynek általában nincs mit keresnie. „Jean Calvint viszont nagyon hamar befogadtuk, Kálvin Jánossá lett, és Kézdiszéken úgy tartják, hogy élete végén Erdélybe érkezett. A hagyománynak semmilyen történelmi alapja nincs, csupán azt jelzi, hogy az üldözött, annyiszor menekülni kényszerült genfi reformátort magyarrá, székellyé fogadtuk, tekintélye nagyobb a magyar reformátorokénál​.​” – részletezte Kató Béla. Ezáltal, hogy Sepsiszentgyörgyön bronzszobrot avattak a tiszteletére, az utókor gyakorlatilag ércbe önti a történelmi tényt: „Kálvin tanítása ugyanis immár 450 éve jelen van a nyugati kereszténység székely végváraiban, nem csak hallgattuk, hanem meg is hallottuk szavát, és megláttuk azt, akire ő mutatott: a megváltó Jézus Krisztust. Ő formált át, Ő tartott meg, és egyedül Ő lehet a reménységünk​.​”

Kató Béla szerint Kálvin János ércalakja beáll Sepsiszentgyörgy vártemplomának védői közé – azok sorába, akik „évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit drága fegyverével védték ezt a helyet”.

A szobor ettől kezdve a nyugati kereszténység határköve is, mivel igazolja, hogy a székelyföldi, erdélyi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája. Befejezésül a püspök arra biztatta a jelenlévőket, hogy a szoborra tekintve jusson eszükbe őrállói feladatunk, „álljunk a nekünk rendelt bástyára, és ne feledjük Illyés Gyula szavait, amelyeket hetven esztendővel ezelőtt, Genfben fogalmazott meg: »Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem.«”

Gottfried Locher, a Svájci Protestáns ​Egyházak Szövetsége Tanácsának elnöke a Krisztusban való hit és az együvé tartozás érzésének tudatosítását említette a reformátor példamutatása kapcsán, ugyanakkor Kálvin egyszerűségére is utalt – „amikor őt ünnepeljük, tehetsége mellett arra is gondoljunk, hogy egyszerű ember volt, ugyanolyan hibákkal, mint mi mindannyian”.

Balog Zoltán magyarországi református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a szobor arcára és kezére utalva megjegyezte: előbbi azt sugallja, hogy szembe kell néznünk az életünkkel, annak nehézségeivel, és akkor megláthatjuk az életünk örömeit is.

A kéz pedig azt jelzi, hogy dolgunk, tennivalónk van ebben a világban.

http://www.reformatus.ro/