„Minden nap tiszta lap: írd rá, amire emlékezni szeretnél.” (Ismeretlen)

Nagyon kicsi és jelentéktelen volt. Legalábbis ő, a pislákoló fényű gyertya ilyennek érezte magát. Pedig fénye barátságos és kellemes volt. És ha az emberek melegségre, kedélyességre, fesztelen ünnepi hangulatra vágytak, meggyújtották s jól érezték magukat fényénél.

És ő is elégedett volt önmagával és a világ folyásával addíg, amíg fel nem fedezte, hogy világosabb fények is vannak, mint ő. Egyszeriben szomorú lett. „Én csak egy kis gyertya vagyok” – dohogott magában, és szégyellni kezdte magát a kövér vil-lanykörték, az élesfényű fényszórók és a világos neoncsövek előtt.

„Egy aprócska kis gyertya, egy szomorú kis pilács vagyok, semmi más” – panaszkodott, és arról álmodozott folyton, hogy egy nap majd olyan testes lesz, mint a legkövérebb villanykörte, olyan távolra fog világítani, mint a legrikoltóbb fényű reflektor és olyan vakító fehér fényt fog árasztani, mint a legfényesebb neoncső.

Isten meghallotta folytonos sóhajtozását, és jókedvében azt mondta neki: „Legyen, ahogyan akarod!” És a kis gyertyát átváltoztatta ragyogó fényű lámpássá. Láttatok volna örömet: fénye minden eddig elrejtett zegzúgába a világnak eljutott. Semmi sem maradt homályban előtte. „Végre” – újjongott fel öntelten, és arra várt, hogy az emberek majd meggyújtják és fényéért megcsodálják.

De milyen nagy volt a csalódása, amikor az ellenkezője történt. Épp egy kisgyermek szobájában világított, amikor az a nagy fénytől megriadva sírni kezdett.

Erre az apuka kicserélte őt egy gyérebb fényű kis lámpára, mire a gyermek megnyugodott. Majd sértődöttségében egy beteg szobájába lopakodott. Milyen nagy volt itt is a csalódása, amikor a beteg arra kérte a nővért, hogy cserélje ki ezt a bántó fényű lámpát, mert fájdalmat okoz. Erre szerelmesek szobájába robbant be, de itt is kioltották.

Végül halottas háznál próbálkozott, de itt is apró kis gyertyák fényével cserélték fel...

És ő, aki valamikor pislákoló gyertyácska volt, hirtelen rádöbbent arra, hogy vakító fényével sehol sem lehet ott, ahol az élet meghitt pillanatai történnek.

És arra vágyott, hogy ismét az legyen, aki volt, mert akkor legalább az emberek jól érezték magukat a közelségében...

Siker, hatalom, gazdagság, rivaldafény, ezek napjaink hangzatos jelszavai, amelyek – ha tetszik, ha nem – keresztény életünket is befolyásolják, noha sejtjük, hogy jézusi örökségünk nem egyeztethető össze velük. Azt vetjük viszont ellen, hogy ha nem ezek szerint a törvények szerint élnénk, a rövidebbet húznánk – és azt hisszük, hogy nem lennénk boldogok...

Tudnunk kellene azonban, hogy ez a fajta gondolkodási mód – a hatalom utáni vágy, a másokon való túltevés, versenytársaink és a gyengébbek letaposása, a rivaldafény óhajtása – épp az ellenkezője annak a világnak, amelyet Jézus megálmodott és nekünk megvalósításra előírt.

Ő ugyanis azt mondja apostolainak: "Ha valaki közületek első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája." (Mk 9,35)

Azaz: Karriert akartok csinálni? Legyen nektek kívánságotok szerint! Becsvágyóak akartok lenni ti is? Törekedjetek hát! Tegyétek viszont oly módon, hogy gazdagítson benneteket!

Ugyanis tudnotok kell, hogy a világ minden trónusa, az emberiség valamennyi kitűntetése, tisztsége és hatalmassága Isten előtt semmit nem számítanak! Ezeknek a végső megmérettetéskor nem lesz semmi, de semmi értékük és jelentőségük! Ne vágyjatok hát rivaldafényre! Felejtsetek el minden hivatalt, rangsort és kitűntetést.

Nyújsátok inkább segítő kezeteket a rászorulóknak, akkor lesztek - az ő szemükben és Isten szemében is – igazán naggyá és fényessé!

Legyetek elégedettek azzal, amik és akik vagytok, és azzal, amitek van. Ebben az egészséges önelégültségben megtaláljátok belső békéteket!

És még valami: Ha alázatosak maradtok, akkor embertársaitok sokkal jobban fognak szeretni titeket, mint azokat, akik kérkednek, akik önmagukkal vannak tele, akik többnek akarnak látszani, mint amik.

És akkor Isten is jobban fog szeretni Titeket!