„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodásotokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes.” 

Róm 12,2

Nemrég egy barátnőm annyira megbántott, hogy teljesen kifordultam magamból. És bizony, angyalom, mindenki tudta a házban, hogy anyunak rossz kedve van. Próbálkoztam én mindennel, hogy visszatérjen a kedvesség a hangomba s a hangulatomba.

Igeverseket mondtam magamban.

Sátánt hibáztattam.

Körberaktam érzéseimet igazság-idézetekkel.

Még aludtam is egyet délután.

Semmi se használt.

Ami végül is kizökkentett, az egy újonnan megjelenő bűz volt a lakásban, amit három erős illatgyertya sem tudott elnyomni. Igencsak érzékeny vagyok a szagokra.

És a szag egyre csak terjedt, és sehogy sem voltam képes felfedezni a forrását: sem azt, hogy micsoda, sem azt, hogy honnan jön.

Végül rájöttem, hogy egyik lányom előkotort valahonnan egy régi fürdőszobai szemetest, a hálószobám közepére állította, hogy rábiggyesszen különféle cédulákat, amiket az iskolai projektjéhez készített. Valamikor valami belekerülhetett abba az elfeledett szemetesbe, ami hulladékból végül rohadékká érett.

Vagy valami belebújt, aztán nem tudott kiszabadulni, s megdöglött.

Nem akartam megtudni, mi van benne, csak azt tudtam, hogy a szemetest ki kell dobni. Azonnal.

A bűz külső megnyilvánulása volt egy belső állapotnak.

Azért nem tudtam magam megnyugtatni az igeversekkel, önuralommal, a Sátánnal való veszekedéssel, de még bóbiskolással sem, mert Isten észre akarta vétetni velem, hogy bűzlök – valami romlott dolog van bennem – valami rothadásnak indult.

Megbántott egy barátnőm, és én nem akartam ezzel szembenézni, nem akartam megbocsátani az illetőnek. Belegyömöszöltem a szívembe a keserűséget, s úgy tettem, mintha ott se lenne. Pedig ott volt, a rothadás beindult, s a bűz a szívem mélyéről egyre csak szivárgott kifelé.

Isten nem azt várta tőlem, hogy elfedjem egy időre ezt a helyzetet pillanatnyi jóérzésekkel. Azt akarta, hogy foglalkozzam a bűz forrásával: lássam meg, ismerjem el, tárjam fel, engedjem, hogy Ő megtisztítsa és lezárja. Azonnal.

Egy apró rothadás nagyon gyorsan el tud terjedni, ha nem kezeljük azonnal, ha nem vesszük komolyan.

Ezért annyira fontos, hogy mindig figyeljünk a megnyilvánulásainkra. Reakcióink biztos indikátorai annak, ami bennünk játszódik.

Természetes dolog, hogy rosszul esik, ha emberek vagy történések megzavarják boldogságunkat. De ha ettől a reakcióink túldimenzionáltakká válnak, mérget vehetünk rá, hogy kitörésünk mélyén valami rothad.

Íme néhány tünet, ami a belső rothadást jelzi:

- Odamondogatás: Igen, mert te mindig….; Mert képtelen vagy…; Miért nem lehet bár most az egyszer…

- Régmúlt dolgokra kezdek hivatkozni, hogy védjem az álláspontomat.

- Olyan szavakat és hanghordozást használok, amik nem jellemzők rám.

- Azzal érvelek, hogy mennyire nehéz most az életem.

- Elvárom a bocsánatkérést, miközben tudom, hogy nekem kéne bocsánatot kérnem.

Nem öröm belátni ezeket a dolgokat, de azért van benne valami jó: minél gyorsabban rálelünk a bűz forrására, annál gyorsabban kidobhatjuk, és megszabadulunk tőle.

Uram, köszönöm, hogy rávilágítasz szívem rothadásnak indult rejtett zugaira. Segíts, kérlek, hogy kegyelmeddel és igazságoddal kitisztíthassam ezeket a helyeket. Ámen.