„Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig.” Neh 4,15

Igaz, hogy Isten beteljesíti előre kitűzött terveit rólunk, gyakran olyasformán, ahogy eszünkbe nem jutott volna kérni tőle, vagy amit el se tudtunk volna képzelni, de azért nekünk is megvan a magunk szerepe tervei végrehajtásában. Nemrég arra indított Isten, hogy olvassam el Nehémiás könyvében, hogyan teljesítette feladatát egyik szolgája, akinek újra kellett építeni Jeruzsálem falait.

Rádöbbentett, milyen nagy lehet az én részem egy feladat keresztülvitelében – szervezés, intézkedés, energia, odafigyelés, és kemény, nagyon kemény munka. A Szentírás szó szerint azt mondja, hogy Nehémiás és az emberek „Hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig” dolgoztak.

Én is, mint legtöbb keresztény testvérem, szívesen beszélek hivatásomról, filozofálok az Istenbe vetett bizalomról, anélkül, hogy valóban követni akarnám Őt engedelmesen az Ország építéséért napról napra folyó munkában.

Te hogy vagy ezzel? Visszatart valami a munkavégzéstől? Talán rettegés támaszt bénító kérdéseket eléd? „Mi van, ha megpróbálom, és nem sikerül?” „Mi lesz, ha nem fogadnak el, ha nem hisznek nekem?” „Mi lesz, ha Isten nem áll mellettem?” vagy ami még rosszabb: „Mi van, ha félreértettem Isten üzenetét, félremagyaráztam akaratát, s nem azt teszem, amit vár tőlem?”

Olyan is előfordul, hogy haszontalan időtöltések vonják el a figyelmünket arról, amit Isten akarata szerint tennünk kellene.

Évek alatt jutottam el odáig, hogy a hivatásomért végzett munka nem szorongást okoz, hanem lelkesedést. Bátorítást kaptam, hogy nem kell zseninek lennem, nem kell különleges adottságaim legyenek ahhoz, hogy a hivatásomat teljesítsem. Merthogy ilyenekkel nem rendelkezem.

David Brooks így írt a kemény munkáról a New York Times-ban:

„A zseniálisan és az átlagosan teljesítő ember között nem az isteni szikra a különbség, hanem a gyakorlás. A legkiválóbb előadóművészek sokkal (leginkább sokkal, de sokkal) több órát töltenek gyakorlással.”

Idéz egy tanulmányt, melyből kiderül, hogy a vizsgálat ideje alatt a virtuóznak tartott művészek 10000 órát gyakoroltak, 5000-rel többet, mint a jónak mondott zenészek.

Ez eszembe juttatott egy rádióinterjút barátnőmmel, Lysa TerKeursttal. Kérdezte tőle a riporter, hogyan válik valaki egyik napról a másikra a New York Times bestseller szerzőjévé. Válasza egyszerű volt:

„Tizenhét év kemény munkával. Elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, és végig hittem, hogy Isten is meg tesz minden Tőle telhetőt.”

Arra érzek hivatást, hogy Krisztusról beszéljek, Őt hirdessem egyre hatékonyabban, nem azért, hogy az emberek elájuljanak Amy Carroll-től, hanem hogy elájuljanak Attól, Akiről szólok hozzájuk: Jézustól. Az a hivatásom, hogy segítsek más nőket hitük fejlődésében. Csak akkor felelek meg ennek, ha én magam is folyamatosan tanulok, gyakorlok és dolgozom.

Neked mi a hivatásod? Azt végzed? Az én meghatározásom a hivatásra egyszerűen az, hogy percről-percre, napról-napra engedelmesen követem Isten Igéjét és a Szentlélek vezetését. Vannak napok, amikor ez látható előrehaladást jelent, máskor meg csendet, várakozást, odahallgatást. Akármelyik legyen is a pillanatnyi helyzet, kezdjük el azonnal.

Uram, köszönöm élethivatásomat. A szívem egyes porcikái még félnek, idegesek, küzdenek, de el akarom végezni a munkát, és engedelmesen akarok menni Feléd. Köszönöm, hogy segítesz. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, ., www.proverbs31.org, Amy Carroll, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu