Minden körülmény között hálát adjatok...

(1 Thessz. 5:18, angol fordítás)

Pál írta a thesszalonikai levelet. A vers olvasásakor talán arra gondolunk, milyen szépen csengő szavak is ezek. Majd felületesen hálát adunk a mindennapjainkért és folytatjuk a napi rutinunkat. A valóságban azonban nagyon kevesen tudjuk igazán észrevenni és hálásan megköszönni a bennünket körülvevő áldásokat.

Ha megfigyeljük, a Biblia nem azt parancsolja, hogy érezzük magunkat hálásnak minden körülményben, hanem arra utasít, hogy "adjunk hálát minden körülmény között." Amikor egy nehéz élethelyzetben elkezdem Istent dicsőíteni, -még akkor is, ha semmi kedvem sincs hozzá-, sok esetben egy fátyol hull le a szememről, és Isten dicsősége ragyog fel előttem. Olyan ez, mint amikor gyémánt csillog a fekete bársonyon. A tragédiák zűrzavarában sok esetben egyáltalán nem látom ezt a dicsőséget, de akkor is áldhatom Istent az Ő jelenlétéért.

A hálaadás megváltoztatja a lencsét, amin keresztül életünk adott darabkáját szemléljük. Ilyenkor átértékeljük a nézőpontunkat az összetört álmok, kapcsolatok, a körülmények zűrzavara vagy a megválaszolatlan vágyaink ellenére. Amint Istent dicsőíted önmagáért és munkálkodásáért, akkor a figyelmed középpontjában Ő nagyobbá, a probléma pedig kisebbé változik, valamint az igazságról alkotott ismereted és érzésed közötti érzelmi űr szűkül, te pedig egy bensőségesebb kapcsolatba kerülsz Isteneddel.

A Zsoltárokban számtalan helyen Dávid lázad a körülményei miatt. (42. 57. 62. Zsoltár) A legtöbb esetben aztán a siránkozásai közepette elkezdi Istent dicsőíteni jelleméért és munkájáért. És tudod mi történik ekkor? Dávid hirtelen jobban kezdi érezni magát! Rádöbben, hogy nem is olyan borzasztó az élete. A nézőpontja középpontjában Isten egyre hatalmasabbá válik, a probléma pedig egyre kisebbé változik, és ekkor minden esetben meglátja Isten dicsőségét ragyogni az élethelyzetében.

Miről is van szó? Egy aprócska zsoltár keretében Dávid a depresszióból az ünneplésre vált át. Nem vár addig, míg Isten megváltoztatja a körülményeit, megoldotta problémáit, vagy kedélyesebbé tette őt, Dávid mindezek megtörténte előtt hálát adott Istennek. Drága barátnőm, amikor abbahagyjuk a panaszkodást, zsörtölődést, és elkezdjük Isten szeretetnyelvét, a hálaadást használni, a látószögünk is megváltozik. A magasztalás lencséjén keresztül fogjuk észrevenni a percekben elrejtőző dicsőséget, - olyan ragyogó pillanatokat, melyek mindig is ott voltak, csak rejtve maradtak zsörtölődő szemeink előtt.

Drága Uram! Magasztalom nagy nevedet. Annak ellenére, hogy nem mindig értem, mi miért történik az életemben, bízom a jóságodban, és megkapaszkodom abban a tudatban, hogy terved az életemre vonatkozóan reményteljes.  Ámen

forrás:Girlfriends in God