április 25.
A KISEBBIK FIÚ
"Atyám, add ki a vagyonból rám esõ
részt! És az megosztá köztük a vagyont." Lukács 15,12
A Biblia minden
egyes lapja Istenrõl és a lelkünkrõl beszél. A példázat akkor érthetõ számunkra,
ha a fiú helyébe magunkat helyettesítjük be. A fiúnak az Atyához ez volt a
mondanivalója: Atyám! Add ki! Vajon az imaéletetek nem ebbõl áll? Nem ez a fõ
mondanivaló, hogy Atyám, add ki az egészséget, az anyagiakat? Add ki, amire a
családomnak szüksége van: szeretetet, békességet, megértést. Amikor az Atya
kiadta a vagyont, a fiú messze vidékre költözött. Miért? Hogy a dolgaiba ne
szóljon bele az Atya. Önálló és független akart lenni. Neki nem kellett az Atya,
sem a szava, sem a véleménye. Nem gondoljuk, hogy hasonlít hozzánk ez a fiú? Mi
is a magunk feje szerint csinálunk mindent, ahogy mi szoktuk. Az ízlésem, az
elképzelésem, az akaratom messze vidék. Csak az Atya látja igazán, hogy
melyikünk milyen messze van a tanácsától, a beleszólásától. Beleszólhat Jézus a
dolgaidba? Vagy önálló vagy, mint a tékozló fiú? Annyira messze volt, hogy nem
is hallotta Isten szavát. És elkezdõdött a tékozlás. Ha valamit nem arra
használok, amire Isten adta, tékozlom. A fiú "mindent elköltött". Ezen a földön
csupa olyan ember él, aki messze vidékre költözött, és akinek a szeretet
hiányzik. A szeretet és az öröm együtt a boldogság. Az ember mindenütt ezt
keresi, barátoknál, szülõnél, gyermeknél. Sokszor elkölti az ember az igazságot,
elkezd hazudozni. Azért próbál szebb lenni, azért nagyzol, hogy szeressék. Te
mit költöttél már el? A nyugalmadat, a békességedet? Nagyon drága dolog, ha
valaki meg akarja venni. Látjátok, a tékozló fiú mindent ráköltött, mégis oda
jutott, hogy éhen halok. Vajon te is itt tartasz már?
Kapcsolódó bejegyzések:
Az odaszánt értelem.
Az odaszánt szív.
Az odaszánt fül.
Diotrefesz.