„Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben.” Zsolt 16,6

Reggelente, mikor kieresztem a kutyánkat, mindig körbefut a kerítés mentén, aztán visszatér a kapuhoz, s nekiveti az oldalát, hátha sikerül kiszabadulnia. Közben rám néz, mintha azt mondaná, „Csak ellenőrzöm, hogy be van-e zárva”. Múltnap is jót nevettem rajta, milyen ostoba egy állat. Aztán beugrott a párhuzam: nem sokban különbözöm tőle, amikor életem korlátairól van szó.

Mint mi a kutyánkét, az én Gazdám is korlátokkal vette körül az életemet, hogy biztonságban legyek. De nem mindig vannak ínyemre a kerítések. Nem értem, miért muszáj ott lenniük. Miért nem bóklászhatom szabadon, ahova tetszik, tehetem, amit jónak látok, dönthetek, ahogy akarok? Miért vagyok korlátok közé szorítva?

Akár a kutyám, én se veszem könnyen tudomásul, hogy a korlátok a védelmemre szolgálnak. Csak járok körbe, kocogtatom, feszegetem, próbálgatom őket, nekik feszülök, ahelyett, hogy elfogadnám a létüket. Ahelyett, hogy bíznék a korlátok felállítójában, úgy érzem, csapdában vagyok.

Visszanézve az életemre, bizony sok korlátfeszegetést látok. Amikor anya lettem, nehezen fogadtam el, hogy már nem tehetek meg mindent, amit azelőtt. Jó lett volna néha máshol lenni, mással foglalkozni. Mikor olyan iránymutatást kaptam Istentől, hogy oda kell figyelnem, mire mennyit költök, vágyakozva gondoltam vissza a hitelkártya nyújtotta szabadságra.

Mikor a házasságom nagyon, de nagyon nehéz lett, elgondolkoztam azon, vajon tényleg ezzel az emberrel kell-e leélnem az életemet.

Amikor egyértelművé tette Isten, hogy otthon kell tanítanom a gyermekeimet, kapálóztam ellene, nem akartam az otthonom és a gyermekeim rabja lenni, s csak lassan jöttem rá, hogy olyan dolgokat tanulok meg ebben az élethelyzetben, amit sehol másutt nem sajátíthattam volna el.

Ahogy végiggondoltam a célhoz vezető utat, eltöprengtem, hátha van más út is, hátha nem is ott vagyok, ahol lennem kellene.

Úgy tűnik, minden kerítéssel megküzdök, nekifeszülök minden korlátnak, amit Isten elém állít. Ahelyett, hogy a biztonságnak örülnék, csak azt nézem, mitől foszt meg a korlát. Visszatekintve látom, hogy ezek a korlátok mindig olyan helyen tartottak, ahol Isten el tudott érni. S mikor eljött az ideje, mindig felismerhettem a korlátok előnyeit. Az anyaság által megtanultam szolgálni. A házasságom megtanított megbocsátani és elfogadni a bocsánatot. Az adósságaim kifizetésével megismertem az anyagi függetlenséget. Az otthontanításnak köszönhetően már hozzá tudom igazítani az órarendemet Isten időbeosztásához. Jobb ember lettem, és közelebb kerültem Istenhez életem korlátai által.

Te szoktad feszegetni a korlátaidat? Nézed a kerítést, szeretnél nekimenni ahelyett, hogy abban a területben gyönyörködnél, amit körbezárnak, s ahol csodálatos örökség vár rád. Talán te is elfelejtetted, hogy Gazdád a te javadat tartotta szem előtt, mikor meghúzta a határokat.

Délelőtt bekopogtatott a szomszéd. A kutyánk ma reggel is nekiment a kapunak, s a kapu ma engedett. A kutya kiszabadult, elindult, hogy felfedezze a környéket boldogan és szabadon, nem tudva, hogy az autók elüthetik, és a sintér boldogan befogná, ha találkozna vele.

A szomszéd meglátta és visszahozta, én pedig bezártam a biztonságos ketrecébe. Nem tudja azóta sem, miért van szüksége a kerítésre. De én, a gazdája, tudom. Bíznia kell bennem, hogy a kerítés az ő biztonságát szolgálja, és meg kell szoknia, hogy ezen a kellemes helyen lakik. Ahogy nekem is.

Uram, kérlek, segíts, hogy ne akarjam ledönteni a korlátokat, amiket felállítottál az életemben. Segíts felfognom, hogy a határok a biztonságomat szolgálják, a javamra vannak. Tekintsem kellemes helynek, ahová Te raktál, s biztonságos legelődön éljek elégedetten, bízva Benned. Ámen.

forrás: Marybeth Whalen Encouragement for today