„Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.” (1Móz 22,14)

Voltál már olyan kétségbeesett helyzetben, hogy minden reményed elveszett?

Ültél már a konyhaasztal mellett kezedben a villanyszámlával, és fogalmad sem volt, hogy tudod majd kifizetni? Álltál már a csukott ajtó előtt, amit épp most csapott be előtted egy lázadó tinédzser, és úgy érezted, sosem jön már helyre a kapcsolatotok? Törték már össze úgy a szíved, hogy azt hitted, sosem fogsz felépülni?

Szomorúan látjuk, hogy tönkrement világban élünk, ahol a kétségbeejtő szituációk mindennaposak. Tudom, van olyan olvasója ennek a bizonyságtételnek, aki nem látja a kiutat reménytelen helyzetéből. Ha te vagy az, kérlek, olvass tovább. Hiszem, hogy Istennek van számodra ma egy reményt keltő üzenete.

Az üzenet a Bibliából való, egy kétségbeejtő helyzetbe került ember története. Ábrahámnak hívják, és élete legnagyobb próbatétele előtt áll. Egy gyermek utáni vágyakozás hosszú évei után Isten megajándékozza Ábrahámot egy fiúval, akit Izsáknak neveznek el. Ábrahám sosem gondolta volna, hogy Isten azzal teszi próbára a hitét, hogy fel kell áldoznia a fiát. De ez történik.

Ábrahám életének legsötétebb napja lehetett, mikor baktatott fölfelé a hegyen, mellette Izsák a tűzhöz való rőzsével a hátán. Ábrahám úgy gondolta, minden lépéssel közelebb jut egy reménytelen szituáció szomorú végéhez: a fia halálához. Szomorúsága ellenére Ábrahám bízott Istenben. Szíve nem repesett az örömtől. Nem perdült táncra felfelé a hegyen. De rakta egyik lábát a másik elé. Ment előre a sötétségben, engedelmeskedett Istene parancsának.

Ábrahám tudta nélkül valami más is baktatott felfelé a hegyen. Lassan. Nem látta senki. A hegy másik oldalán. Valami más is rakta egyik lábát a másik elé. De Ábrahám nem láthatta.Ábrahám minden lépésével egy időben egy kos is tett egy lépést felfelé a hegyen.Ábrahám csak a saját magányos, fájdalmas útját észlelte. Minél közelebb jutott a célhoz, annál erősebb lett a gyötrelmes rettegés. Nem tudom, voltak-e kérdései közben. Nekem lettek volna. Miért nem lép közbe Isten? Miért nem vet már véget a próbatételnek? Nem bizonyította már eléggé Ábrahám a hűségét? Miért így teszi próbára?

Nem jött válasz. Nem hangzott szózat a mennyből. Ezért hát folytatta engedelmesen a parancs teljesítését. Elhelyezte Izsákot az oltáron, és készült fia feláldozására.

És ebben a pillanatban, a legutolsóban, mikor úgy tűnt, eljött a vég, Isten megszólalt, és leállította az áldozatot. Ábrahám felnézett, és meglátott egy kost a bokrokba akadva. Levette fiát az oltárról, helyére fektette a kost, és feláldozta az Úrnak.

A helyet Yahveh-Yireh-nek nevezte el, ami annyit tesz: Az Úr gondoskodik. A történetet leírták, hogy az Isten-követők hosszú nemzedékei olvashassák. Leírták, hogy te és én is olvashassuk, mikor reménytelen helyzetbe kerülünk. Kinyomtatták, hogy te és én is megtudhassuk, hogy Istennek megvan a terve a megoldáshoz. Nem látjuk még. Nem hallunk semmit. De bízhatunk Isten működésében. Az Úr gondoskodik. Rólad is, rólam is.

Bízni akarok Istenben. A kos már úton van.

Uram, Te tudod, mennyire kétségbeesett vagyok. Tudod, hogy megingott a hitem. Akarok bízni benned, de nehezen megy. Kérlek, lépj közbe, segíts, hogy hinni tudjak, mialatt várakozom. Ámen.