„Tiszta és szeplőtelen kegyesség (istentisztelet) az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól." Jakab 1,27

Amikor Jakab ezeket a sorokat leírta, nem azt akarta mondani, hogy a hívő ember, ha ezeket gyakorolja, már mindent megtett, amit Isten tőle kívánt. Annyit akart ezzel mondani, hogy az igazi istentisztelet két kimagasló példája az özvegyek és árvák meglátogatása, és a saját személyünk tisztaságának megőrzése..

Mi talán azt gondoltuk volna, hogy inkább bibliamagyarázatot vagy missziói munkát, vagy a személyes evangelizációt kellett volna kiragadnia. De nem! Elsősorban meg kell látogatni az ínségeseket!

Pál apostol emlékeztette az efézusi véneket, hogy ő „házanként" tanított (Csel 20,20).

J. N. Darby a látogató szolgálatot „a munka legfontosabb részének" tartotta. Ezt írja: „Az óra üti az időt, és az arra menők hallják az óraütést, de odabent a szerkezet mozgatja az órát, és gondoskodik arról, hogy az óra pontosan üssön és mutassa az időt. Úgy gondolom, hogy a látogató szolgálatnak kellene a tulajdonképpeni munkádnak lennie, minden mást fogadj úgy, ahogy jön. Félek a túl sok nyilvános bizonyságtételtől, kivált ha közben nincs személyes szolgálat."

(Részlet G. V. Wigramnak 1839. augusztus 2-án írt leveléből.)

Egy magányos özvegy olyan állapotba jutott, hogy teljesen a szomszédjai és ismerősei segítségére volt utalva. Mivel sok ideje volt, naplót vezetett mindenről, ami vele történt - főként a külvilággal való kapcsolatáról. Egy napon feltűnt a szomszédoknak, hogy néhány napja már semmi életjel sem mutatkozott az özvegy házában. Hívták a rendőrséget, és kiderült, hogy az asszony már néhány napja halott volt. Az utolsó három napon a naplóba írt összes bejegyzés ennyi volt: „Senki nem jött." „Senki nem jött." „Senki nem jött."

Hétköznapi életünk nyüzsgésében túlságosan is könnyen elfeledkezünk a magányosokról, a szükségben élőkről és a betegekről. Más dolgokat tartunk fontosabbnak, gyakran olyanokat, amelyek a nyilvánosság előtt játszódnak le, és inkább felhívják magukra a figyelmet. Pedig ha azt akarjuk, hogy istentiszteletünk tiszta és szeplő nélküli legyen, akkor nem hanyagolhatjuk el az özvegyeket és az árvákat, a mozgássérülteket és az öregeket, az ágyhoz kötött betegeket és az elhanyagoltakat.

Az Úr különösképpen szívén viseli a segítségre szorultakat, és jutalmat tartogat azok számára, akik ezek szükségleteit kielégítik.