Szatmárcseke község önkormányzata és a Kölcsey Társaság ökumenikus istentiszteletet és ünnepi közgyűlést tartott a magyar kultúra napja alkalmából január 20-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település református templomában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Himnusz és szerzője, Kölcsey Ferenc szülőfalujában megrendezett ünnepségen Bölcskei Gusztáv, a társaság elnöke átadta a Kölcsey Társaság díjait. Zsigmond Dezső Balázs Béla-díjas filmrendező Kölcsey-emlékplakettet, Gróh Gáspár irodalomtörténész Kölcsey-emlékérmet kapott. Az ökumenikus istentiszteleten Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdettek igét.

Palánki Ferenc megyéspüspök bevezető gondolataiban az elhangzott szentírási szakaszra utalva azt hangsúlyozta, legyünk mindig készen a válasszal azon kérdésekre, van-e reménységünk, jövőképünk, és ha igen, mi ennek az alapja. Ha csak a technikai vívmányokra vagy a tudomány eredményeire gondolunk, akkor nem sok reményünk van. Fontos, hogy egyre inkább megismerjük a világ, a természet adta lehetőségeket, de reményünket csak az egy igaz Istenre tudjuk rábízni.

A főpásztor kiemelte, a magyar kultúrához ezer éve hozzátartozik a kereszténység, melynek értékei nem léteznek Krisztus nélkül. Beszélünk általánosságban a kultúráról, és így beszélhetünk a reménység, a szeretet kultúrájáról is, amely azonban Krisztus nélkül nem létezik. A krisztusi keresztény kultúra azt jelenti, hogy mindennapjainkat Jézus Krisztus tanítása – az evangélium, örömhír – határozza meg.

A megyéspüspök a tavaly ősszel rendezett fiatalokról szóló püspöki szinódus záródokumentumából idézett, amely az emmauszi tanítványok történetére épült. Ennek egyik fontos mozzanata, hogy Jézus a reményüket vesztett tanítványok mellé szegődött, meghallgatta őket, nyitott volt feléjük. Ez a meghallgatás kultúrája. A történet másik lényegi mondanivalója szerint miután Jézus meghallgatta őket, a szívükre beszélt, hirdette az evangéliumot, és ekkor lángra lobbant a tanítványok szíve, mert felismerték Őt a kenyértörésben; majd késedelem nélkül visszaindultak a reménység városa felé, az Egyház születendő közösségébe, és teljesítették küldetésüket.

Palánki Ferenc összegezve az emmauszi tanítványok történetének üzenetét kiemelte, a keresztény kultúrához hozzátartozik a meghallgatni tudás is.

Először is Istent kell meghallgatnunk – biztatott –, ez szabad találkozást, alázatot, türelmet, nyitottságot, megértési és megtérési hajlandóságot követel, elköteleződésre való képességet igényel. Az Isten meghallgatása tulajdonképpen imádság, amelyben megnyitom a szívemet, engedem, hogy belépjen, mellém szegődjön, befolyásolja az életemet. Tudnunk kell meghallgatni a másik embert is. Gyakran tapasztaljuk, hogy sokszor csak a magunk bajával vagyunk elfoglalva, és nem figyelünk embertársainkra. Jézus ebben is példa, Ő engedi, hogy megérintsük a szívét.

A főpásztor ezután Gyökössy Endre gondolatára emlékeztetett, miszerint ha hagyjuk, hogy valaki megossza velünk a gondjait, akkor ez a másik ember egy kicsit távolabbra kerül a nehézségétől, problémájától, felülről látja az életét, és képes lesz arra, hogy változzon.

Palánki Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy a szinódus feladata volt azon megoldások keresése is, hogyan tudjuk hitelesen átadni a hitünk örömét a fiataloknak. Lángra lobbant-e már a szívünk, mint az emmauszi tanítványoknak, akik késedelem nélkül elindultak továbbadni az örömhírt? Sokszor tanúi lehetünk annak, hogy a fiatalok újra felfedezik Istent, a lelkiséget, a spiritualitást. A legfontosabb kérdés, hogy ott vagyunk-e mellettük, megszólíthatóak vagyunk-e, tudunk-e hitelesen tanúságot tenni arról, mi a reménységünk alapja.

Törekedjünk tehát arra, hogy Jézus Krisztust közelebb engedjük a szívünkhöz, és Őt befogadva egyre inkább hasonlítsunk rá és valósítsuk meg a keresztény kultúrát. Hirdessük az evangéliumot először az életünkkel, és ha kell, beszéljünk is róla. Őseink átadták a hit örömét, de most rajtunk a sor. Figyeljünk Jézusra, és a világban el fogunk igazodni, tudni fogjuk, mit kell cselekednünk, hogyan tudjuk teljesíteni hivatásunkat, megválaszolni a kérdést, mi a reménységünk alapja – zárta beszédét a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

A megemlékezésen imát mondott Szalay Kont református esperes, közreműködött Csikos Sándor Jászai Mari-díjas színművész és a Nyíregyházi Cantemus Kórus Szabó Soma karnagy vezetésével.

Az ünnepség végén a szatmárcsekei református temetőben megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Barcza János

Magyar Kurír