„Vigyázzatok, Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15

Újraolvastam, amit írt, és még mérgesebb lettem tőle. Válasz helyett úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, s kikérem a véleményét. Nem tudtam volna higgadtan, kedvesen írni neki mostani lelkiállapotomban.

Mialatt fogalmaztam a férjemnek szánt levelet, egyre dühösebb lettem, s minden mérgemet kiokádtam abban az emailben. Mikor befejeztem, újraolvastam, meg voltam elégedve. Védett körülmények között ki tudtam fejezni, ami éreztem. Aztán rákattintottam a Küldés gombra.

Ebben a pillanatban a tekintetem a Címzett sorra vetült. Tévedésből nem a Továbbítás, hanem a Válasz gombot nyomtam meg. Minden erő kiment belőlem. Dühöngésem úton volt, de nem a férjem, hanem a barátnőm felé, aki felbosszantott.

Hányingerem lett. Mit tehetnék? Felhívtam a férjemet a munkahelyén. Mindketten egyetértettünk abban, hogy azonnal írnom kell egy másik emailt, amiben elmagyarázom a történteket, és bocsánatot kérek. A legnehezebb levél volt, amit valaha meg kellett írnom.

Kedves válasza meglepett. Megköszönte, hogy elnézést kértem, s ezekkel a szavakkal zárta: „Nem történt semmi, felejtsük el.” Az, hogy ilyen rendes volt, feloldotta bennem a dühöt, ami még egy órája rágta a lelkemet. Tudom, hogy nagyon rosszul estek neki az éles szavak, amiket írtam. Mégis úgy döntött, hogy támadásomat nem veszi figyelembe, megbocsátja.

Könnyen elfelejtjük, hogy amikor megbánt valaki, van döntési lehetőségünk. Letehetjük a fájdalmunkat, vagy továbbvihetjük magunkkal. Irgalmat gyakorolhatunk, vagy tárolhatjuk magunkban a mérget.

A méreg valóban mérgező. A Zsidókhoz írt levél szerzője mérges gyökérként beszél róla, ami behálózza a szívünket, és sok bajt okoz a mi életünkben és másokéban is (Zsid 12,15). Gyakran úgy véljük, keserűségünk, dühünk, neheztelésünk indokolt, de ez nincs így. Ártalmasak és rombolóak ezek az érzelmek, magunkra nézve éppúgy, mint a másikra, aki megbántott minket.

Isten Igéje arra tanít, hogy megbocsássunk, méghozzá mielőbb, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Amikor mérgesek vagyunk valakire, helyt adunk a Sátánnak a szívünkben s a kapcsolatainkban. Barátnőm ahelyett, hogy engedte volna, hogy az ellenség gyomokkal szórja tele kapcsolatunkat, a megbocsátás virágát nyújtotta, megelőzve, hogy a mérges gyökér megeredjen köztünk.

Élő példája volt Pál apostol intésének az Efézusiakhoz írt levélből: „Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”(Ef 4,32). Bölcs reagálása segített túllépnem a mérgemen. Az alázat példája volt. Döntése megmentette a kapcsolatunkat, és befolyásolta az én jövőbeni válaszomat mások bántó megnyilvánulásaira. Azóta minden nap imádkozom azért, hogy Isten kegyelmét tanúsítsam a világ felé, és ne verhessen bennem gyökeret a méreg.

Uram, vizsgáld meg a szívemet. Nézz körül, van-e méreg, neheztelés benne. Vezess el a megbocsátáshoz. Szentlelked által tégy képessé arra, hogy eleresszem a sértődöttséget, a mérget, és tudjam közvetíteni csodálatos irgalmadat. Jézus nevében, Ámen.

(Wendy Blight: The Bitter Root, Encouragement for today, ., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,