Voltak, akik nem vették észre.

Vannak, akik még mindig nem veszik észre.

Arra számítunk, hogy Isten a békességgel üzen, de előfordul, hogy a fájdalomban hallatszik a hangja.

Azt hisszük, hogy Isten az egyházban szól hozzánk, de olyan is van, hogy az elveszetteken keresztül szólít meg.

A protestánsoknál keressük válaszait, de tudjuk, hogy sokszor szólt a katolikusokon keresztül.

A katolikusok között keressük a hangját, s ő a kvékerekben szólal meg.

Úgy gondoljuk, hogy a napkeltében fedezzük fel Őt, de néha a sötétség közvetíti a hangját.

A győzelem harsonáiban véljük felismerni, pedig tisztábban hallatszik tragédiák közben.

Hagyjuk, hogy Isten maga jelezze, hogyan akar szólni hozzánk.

Ha Istenre hagyjuk, hogyan közelítsen hozzánk, egy egészen új világ nyílik meg előttünk. Hogy hogyan?

Hadd világítsam meg egy történettel.

Élt egyszer egy ember, akinek nagyon nyomorúságos volt az élete. A nappalok borúsak voltak, az éjszakák hosszúra nyúltak. Henry nem akart boldogtalan lenni, de az volt. Az évek múlásával minden megváltozott az életében. A gyermekei felnőttek. A szomszédai kicserélődtek. Az élet a városban egyre mostohább lett.

Boldogtalan volt. Elhatározta, hogy megkérdezi a gyülekezet lelkipásztorát, mi lehet szenvedésének az oka.

„Valami bűn miatt vagyok boldogtalan, amit elkövettem?”

„Igen”, válaszolt a bölcs lelkész. „Bűnt követtél el.”

„De mi lehetett az a bűn?”

„A tudatlanság”, hangzott a válasz. „A tudatlanság bűne. Valaki a szomszédságodban a Messiás, álruhában, és te nem ismerted fel Őt.”

Az öregember zavartan távozott. „Egyik szomszédom a Messiás?” Eltöprengett a lehetőségen, ki lehet az vajon.

Talán Tom, a hentes? Nem, ő nagyon lusta. Mary, az unokahúgom az utca végén? Nem, ő túlságosan büszke. Aaron, az újságos fiú? Nem, ő túl gyenge ahhoz. Nem találta a választ. Mindenkinek volt valami hibája. És mégis, valaki közülük a Messiás. Vajon melyikük? Elkezdte keresni a Messiást.

Olyasmiket fedezett fel, amiket addig nem vett észre. A boltos gyakran segített kicipelni a csomagokat idős nénik kocsijához. Talán ő a Messiás. A sarkon lakó hivatalnoknak mindig van néhány kedves szava a gyerekekhez. Ő lenne az? Vagy ott van az ifjú pár, aki nemrég költözött a szomszédba. Olyan rendesen bánnak a macskájukkal. Egyikük lenne?

Ahogy telt az idő, egyre több dolgot fedezett fel az emberekben, amit nem látott addig.

És ahogy telt az idő, a külseje is kezdett megváltozni. Visszatért a ruganyosság a járásába. A szemében barátságos fény gyúlt. Odafigyelt, ha mások beszéltek hozzá. Hiszen lehet, hogy a Messiást hallja.

Ha bárki segítséget kért, azonnal válaszolt: végülis lehet, hogy a Messiásnak van rá szüksége. Annyira feltűnő volt a változás, hogy valaki megkérdezte tőle, mi teszi olyan boldoggá. „Nem tudom”, válaszolta. „Annyit tudok, hogy minden megváltozott azóta, hogy keresni kezdtem Istent.” Ez furcsa, nem? Az öregember meglátta Jézust, mert nem tudta, hogy néz ki. Jézus kortársai nem követték Őt, mert azt hitték, tudják, milyen.

És a te szomszédaid? Ők milyenek?

(Részlet az A Gentle Thunder c. könyvből  // Upwords with Max Lucado, www.crosswalk.com // eszmelkedesek.blogspot