„Boldog az ember, aki hallgat rám, aki ajtómnál virraszt naponta, és őrzi ajtóm félfáját.”

Péld. 8:34

Az élet könnyebb volna, ha nem lennének a mindennapok. Most hogy itt ülök szennyes ruhákkal magam körül, edények garmadájával a mosogatóban, tisztábban látom, mint valaha, hogy az élet naponta lemerít minket.

Morzsák a földön, kosznyomok az ablaküvegen. És még rá kell jönnöm, honnan jön ez a szag. Egy ilyen négy gyerekes anyukának Isten és a Kongresszus segítsége szükséges egy szimpla boltba menéshez – amit csak akkor kockáztatok, ha kifogyunk a tejből és a tésztából. Alig fél órája egy egyéves csöppség kapaszkodott a lábamba, s közben úgy üvöltött – tudod, ami még az utcasarkon túl is hallatszik. Éreztem, hogy problémamegoldó képességeim végére értem. Nem azért, mert ordít, hanem azért, mert minden nap ordít.

A mindennapok.

Az anyasággal járó munka rengeteg, riasztó és véget nem érő. Az a hivatásom, hogy istenfélelemben neveljem ezeket a lurkókat, s vannak olyan napok, hogy még arra sincs időm, hogy kibújjak a pizsamámból, nem hogy rendszeres imaórát tartsak velük. Mindenki el tudná viselni egy kisgyermek hisztijét, egy kamasz lázadását, vagy egy másik gyermek állandó követelőzését, ha egy-egy napról lenne szó. De ezek a dolgok minden nap ismétlődnek. Ám ha őszintén magamba nézek, ezek csiszolják le a természetem éles sarkait. Ha szülő vagyok, nem foglalkozhatom magammal, amikor pelenkát kell cserélni, egy csorgó orrot megtörölni, vagy éppen megágyazni.

Az őszintén magamba nézős alkalmakkor veszek egy mély levegőt, és megköszönöm Istennek életemnek ezt a szakaszát. Ezeket a gyermekeket. Annak a privilégiumát, hogy orrot, feneket, asztalt törölhetek. Sok nő vágyik erre a privilégiumra, és nem kapja meg. Emlékeztetem magam, hogy bár hosszúak a napok, az évek rövidek. És egy nap belepillantok az autóm visszapillantó tükrébe, és üres üléseket fogok látni hátul. A pohár, ami most túlcsordul, lassacskán kiszárad. Az útjelek elkopnak. És észreveszem, hogy egy egészen másfajta napi küzdelem vár rám. És mikor eljön az az idő, ahhoz is lesz erőm, mert Isten minden nap megújítja kegyelmét.

Minden nap.

C.S: Lewis mondta egyszer: „A lényeg, hogy Istenre hagyatkozzunk… De közben tudnunk kell, hogy az Istenre hagyatkozást minden nap újra kell kezdenünk, mintha még soha nem tettük volna.”

A te mindennapjaid valószínű mások, mint az enyémek. Közönséges dolgok. Újabb adag mosnivaló. A vécécsésze pereme. A por az öltözőasztalomon, ami már olyan vastag, hogy a gyerek bele tudja írni a nevét. De ennél sokkal fontosabb, hogy oda tudjak figyelni a fontos momentumokra. A gyermekre, aki lassacskán megtanul olvasni. A férjre, aki az én karjaimban piheni ki magát. A kisbabára, aki járni és beszélni tanul. Mert ezek a dolgok mind az élet részei: földiek vagy mennyeiek. És mindegyiket minden nap megkapjuk.

Istenem, néha annyira nehéz a mindennapokat élni. Fáradt vagyok. Kimerültem. De Te megígérted, hogy az erőnk, a reményünk, az enyhülésünk leszel. Nálad keresem azt, amire szükségem van. Találkozz velem itt, a mindennapokban, és segíts, hogy átéljem kegyelmedet. Jézus nevében, Ámen.

Segítő lépések, gondolatok, tanácsok, bibliai idézetek

Kérd Istent, hogy segítsen átölelni mindennapjaidat, legyen szó bár kisgyermekekről, fizikai fájdalomról vagy anyagi nehézségekről.

Próbáld meg dicsőíteni Istent azzal, hogy bízol Benne életednek ebben a nehéz időszakában.

Hogyan tudná mások figyelmét Istenre irányítani az én Belé vetett bizalmam a napi harcok közepette?

Milyen irányba változna az életem, ha minden napomat hálaadással kezdeném ezért az időszakért, és a hozzá tartozó küzdelmekért?

Mt 6:11 – „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”

Lk 9:23 – „Azután mindenkihez szólt: ’Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem’.”

Titusz 3:14 – „De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjanak elöl, a mindennapi szükségletek kielégítésére, hogy életük ne legyen gyümölcstelen.”