"Egy misszionárius járta a környéket, hogy elvigye az evangéliumot az embereknek.

Éppen odaért egy meglehetősen omlatag többemeletes házhoz, amely biztosan több száz éves volt. Egy régi falépcső vezetett meredeken felfelé, ahol a tetőtérben volt még egy kis lakás. Hirtelen megállt a lépcsőn félúton, mert mintha egy hangot hallott volna énekelni.

Nagyon meglepődött, és tovább ment felfelé a keskeny, kitaposott lépcsőn, míg a félhomályban megállt egy régi ajtó előtt, amely egy szegényes lakásba vezetett. Habozva nyitotta ki az ajtót és az egyik homályos sarokban megpillantott egy beteg fiút, aki sápadtan és soványan feküdt egy matracon. Nagyon hideg volt a szobában, mert nem volt benne fűtés, sem kályha.

A misszionárius egyetlen pillantással felmérte, hogy a fiú bizony nagyon beteg, közelebb lépett hozzá, és mivel nem volt szék, letérdelt a fekhely mellé a padlóra. Barátságosan üdvözölte a fiút, a neve és a szép dal iránt érdeklődött, amelyet ő az előbb énekelt.

A fiú nagyon örült a váratlan látogatásnak, és ezt mondta: - Tomi vagyok. Aztán elmesélte a misszionáriusnak, hogy már régóta beteg és ágyban fekszik. Gyakran énekli ezt a dalt, amelyet még régebben tanult egyszer egy istentiszteleten. De nem tudta fejből ennek az éneknek minden versszakát. 

Aztán elkezdett énekelni:

                      A mennyben otthonom, 

                      Hol nincsen szenvedés, 

                      Hol gond és fájdalom 

                      S halál nem ismerős. 

                      Hol béke vár reám, 

                      S vihar nem ostromol. 

                      Ahol szegény szívem megnyughatol.

A látogató nagyon örült, mert ő is szerette ezt a dalt, és tudta kívülről. Így együtt énekelték a refrént:

                      Ó szép hazám, dicső hazám, 

                      Hol öröklét derül reám, 

                      Ahol nem lesz sírás 

                      Elválás, búcsúzás 

                      Csak fény s megújulás, 

                      Ó, szép hazám?

Az utolsó versszakot a misszionárius egyedül énekelte, mert Tomi már nem tudta a szöveget. Csillogó szemekkel és beesett arcán ragyogó mosollyal figyelt.

- Igen! kiáltott fel Tomi -, ez az az ének, amely akkor olyan boldoggát ette. - Azóta sem felejtette el, még ha a dal minden versszakát nem is tudta emlékezetébe idézni.

Milyen jó, hogy jött a barátságos misszionárius. Most biztosan még többet hallhat erről a szép és dicső hazáról, ahol nincs szenvedés, nincs betegség, és nincsenek fájdalmak, és ahol már senki sem sír. Ott senki sem éhezik és fázik majd, mint ő most, mivel csupán néhány régi rongy szolgál neki takaróként.

Aztán megkérdezte tőle a misszionárius:

- Nos, fiam te már úton vagy efelé a szép és dicső haza felé, ahol az Úr Jézus számodra is gyönyörű lakhelyet tart készen?

A súlyosan beteg fiú sápadt arca egyre komolyabb kifejezést öltött, és a szeme lassan megtelt könnyel. A misszionárius mélyen megindult ennek láttán. Felismerte, hogy Isten vezette ehhez a halálos ágyhoz. Amikor azután megismételte a kérdést, Tomi sírásba fúló hangon felelte:

- Milyen szívesen elmennék oda! De nem tudom az utat. Gyakran voltam rossz, és nem vagyok való abba a szép és dicső hazába. Talán meg tudja mondani, tehetek-e valamit azért, hogy eljussak oda.

- Fiam, válaszolta a misszionárius -, nem tehetsz semmit. De nem is kell tenned semmit. Mindent, ami szükséges volt, megtette helyetted valaki más.

Tomi csodálkozó arcot vágott. Ilyent még sosem hallott. Nem kell semmit sem tennie azért, hogy eljusson ebbe a szép és dicső hazába? Hogyan lehetséges ez? A misszionárius, aki észrevette a fiú csodálkozó pillantását, folytatta

- Éppen most mondtad, hogy túl rossz, és gonosz vagy ahhoz, hogy eljuss abba a szép és dicső hazába, a mennybe. Igen, így van. Mert kétségtelenül vétkeztél már Isten ellen, megszegted a parancsolatait, és jó néhány gonosz dolgot elkövettél, de sohasem halottad, hogy az Úr Jézus, Isten fia a mennyei dicsőségből lejött a földre, hogy emberként lakozzék itt?

Sohasem mondták neked, hogy Ő, aki gazdag volt, érettünk szegény lett, hogy mi az Ő szegénysége által gazdagok lettünk?

És senki sem mondta neked, hogy az Úr Jézus rettenetes halált halt a kereszten, hogy megmentsen bennünket, amilyen te is vagy? Igen Tomi, Isten Fia a te helyedre lépett, és elhordozta érted Isten igazságos haragját, hogy neked ne kelljen ítéletre menned.

Ő volt tiszta és a szent, az ártatlan és az Igaz, és Ő meghalt értünk, a tisztátalanokért, a bűnösökért, és igaztalanokért, hogy bűnbocsánatot és örök életet nyerjünk az Ő nevébe vetett hit által.

E szavakkal a misszionárius kezébe vette a Bibliát és ezt olvasta: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élte legyen (János 3.16.) Tomi feszülten figyelt, egy szót sem szólt. A misszionárius pedig tovább beszélt:

- Látod, tehát, hogy Isten felfoghatatlan szeretetében halálba adta Fiát értünk, bűnösökért. Te is közéjük tartozol ugye? Azután azt mondja az Úr Jézus, hogy aki hisz Őbenne, nem vész el, hanem örök élete van. És ha azt mondja: aki, akkor ebbe te is beletartozol! Hiszed-e ezt?

- Igen, felelte Tomi.., de egészen biztosan igaz, hogy az Úr Jézus azért halt meg, hogy engem is megváltson?

A misszionárius egy pillanatilag a Bibliában lapozgatott, majd felolvasta: "Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket" (Timoteus 1.15.)

- Igen, mondta, egészen bizonyosan igaz. Az Úr Jézus érted is meghalt, és az Ő vére megtisztít téged minden bűntől.

Tomi lehunyta a szemét és egy darabig csendben feküdt. Csak az ajka mozgott. Végre ismét kinyitotta a szemét, boldog mosollyal pillantott a még mindig mellette térdelő látogatóra, és azt mondta:

- Hiszem, hogy az Úr Jézus értem is meghalt, és hordozta sok bűnömet, de hogyan volt lehetséges, hogy az Úr Jézus úgy tudott szeretni engem, pedig olyan rossz vagyok?

- Ez teljesen felfoghatatlan - felelte a misszionárius, de mégis igaz. Isten igéje mondja: "Isten pedig irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk" (Róma 5.8.)

A misszionárius még hosszú ideig a fiú mellett maradt, és beszélt neki az Úr Jézusról.

Minél többet halott Tomi a Jó Pásztorról, annál nagyobb lett az öröme. Amikor a misszionárius elbúcsúzott, megígérte, hogy másnap reggel visszajön. Megtartotta a szavát. Már kora reggel felfelé tartott a lépcsőn, egy élelmiszerrel és tejjel teli szatyorral. Tominak azonban már nem volt szüksége ételre.

Elutazott abba a szép és dicső hazába, amiről előző este még énekelt, és ahová olyan nagyon vágyott. A jó pásztor hazavitte báránykáját. Fia élettelen teste mellett ült az édesanyja és elfúló hangon mondta el a misszionáriusnak, hogy amikor este hazatért, olyan boldogan találta Tomit, még soha azelőtt.

Újra, és újra ezt mondta:

- Jézus megváltott!

S azután elénekelte kedves dalát, mégpedig azt a versszakot is, amelyet előző este a misszionáriustól tanult. Ezzel aludt el, és többé nem ébredt föl. Tomi szíve vágya teljesült. Most ott lehet abban a szép, és dicső hazában, ahol nincs többé fájdalom, és betegség, ahol örök öröm és boldogság uralkodik..."