Ferenc pápa március 24-én, nagycsütörtökön délelőtt fél tízkor a díszbe öltözött Szent Péter-bazilikában mintegy 120 bíboros-püspök és 1800 pap koncelebrálásával mutatta be a hagyományos krizmaszentelő misét.

 

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Homíliájában a Szentatya Isten túláradó irgalmasságáról elmélkedett, amely az emberekkel való találkozásban és a végtelen megbocsátásban nyilvánul meg. Nekünk is meg kell tanulnunk kilépni bezártságunkból, bonyolult teológiáinkból, és elvinni mindenkinek Isten szeretetét – fordult a papokhoz a pápa. Tartózkodjunk a „lightos” lelkiségtől és a virtuális világiasságtól, amelyek megakadályozzák, hogy meghalljuk Isten szavát. A szentmisén a római egyházmegye papjai megújították szenteléskor tett ígéreteiket.

A jubileumi szentévre utalva a pápa megállapította, hogy Isten irgalmassága mindig valami újat hoz, és egyszersmind mozgásban van, igyekszik eljutni a senki földjére is, ahol a közöny és az erőszak uralkodik. Ez az irgalmas szamaritánus logikája, vagyis hogy apró gesztusokat tegyünk a másik irányába, a segítség és a szeretet nevében. Ki-ki a saját életében megpróbálhat Isten szemével nézni és visszaemlékezni, miként volt irgalmas hozzá az Úr. Isten szívében túlárad az irgalmasság, erről kell tanúskodniuk, ezt kell közvetíteniük a papoknak.



Homíliáját a pápa az irgalmasság két fő aspektusára, a találkozásra és a megbocsátásra építette. A találkozást jól mutatja a tékozló fiú példabeszéde, akinek visszatértét apja túláradó örömmel fogadja. Ezt az örömöt érzi az a leprás is, akit Jézus meggyógyított. Az irgalmasságra adott helyes válasz tehát az öröm, az ünneplés. Vajon mi gyónás után ünneplünk, vagy rögtön mással foglalkozunk? És amikor adakozunk, van-e időnk meghallgatni a másik hálálkodását, örülünk-e mosolyának vagy rohanunk tovább? – sorolta a kérdéseket Ferenc pápa.

Ami a megbocsátást illeti, itt látszik igazán, Isten mennyire túláradóan irgalmas: a legnagyobb szégyenből a legmagasabbra emel minket. Nem úgy, mint ahogy Ádám és Éva viselkedtek, kettéválasztva egymástól a szégyen és a méltóság magatartását. Az Úr túláradó megbocsátására nekünk úgy kell válaszolnunk, hogy megtartjuk a helyes egyensúlyt a méltóságteljes szégyen és egy olyan méltóság között, amely képes a szégyenérzetre. Annak a magatartása ez, aki igyekszik alázatos lenni, de egyszersmind képes elfogadni, hogy az Úr fölemelje őt a küldetés javára, öntetszelgés nélkül. Az evangélium által szentesített példa, amelyből tanulhatunk, amikor gyónunk Péteré, aki hagyja, hogy az Úr hosszan faggassa őt a szeretetéről, ugyanakkor újból elfogadja a szolgálatot az Úr által rábízott nyáj legeltetésére.



Ferenc pápa utalt a szegény és bebörtönzött népre, vagyis azokra az emberekre, akikkel a papoknak azonosulniuk kell. Emlékezzünk arra a számtalan szegény, tudatlan, bebörtönzött emberre, akit elnyomnak. De emlékezzünk arra is, hányszor voltunk vakok, a hit szép fénye nélkül, és nem azért mert ne lett volna kéznél az evangélium, hanem mert túlbonyolítottuk a teológiát – szólt a pápa, majd így folytatta: érezzük, hogy a lelkünk szomjazik a lelkiség után, de nem azért, mert hiányzik az éltető víz, amelyet csak kortyolunk, hanem mer túl sok a könnyed spiritualitás.

Raboknak érezzük magunkat, akár azok a népek, akiket áthatolhatatlan kőfal vagy acélkerítés vesz körül, csak minket egy virtuális világiasság övez, amely egyetlen kattintással nyílik és zárul. Minket nem fenyegetések vagy erős lökések nyomnak el, mint sok szegény embert, hanem a fogyasztás ezer vonzó ajánlata, amit nem tudunk lerázni magunkról, hogy szabadon járjunk a testvéreink szeretete felé vezető úton, az Úr báránykái felé, akik pásztorai hangját várják. És Jézus eljön, hogy felszabadítson minket, hogy segítsen kilépnünk, hogy szegény és vak, bebörtönzött és elnyomott lényünket átalakítva az irgalmasság és a vigasztalás szolgái legyünk – mondta még a római papságnak bemutatott nagycsütörtöki krizmaszentelő misén a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Catholic News Service

Magyar Kurír