„Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom.”

 ApCsel 3,6

Volt egy nagyon sötét szakasza az életemnek. Drága kistestvérem váratlan és tragikus halála felforgatta a világomat.

Amit valaha igaznak hittem, megkérdőjeleződött.

Jó az Isten? Ha igen, miért történhetett meg ez? És ha erre nem kapok választ, hogyan bízzam még egyszer Istenben?

Nehéz kérdések. Őszinte kérdések. Olyanok, amik egyre üldöztek engem. Mindaddig, míg egy napon kaptam egy cédulát egy barátnőmtől. Nem mondhatom, hogy ő közel állt hozzám, nem túl meleg érzésekkel „Biblia-barátnőmnek” neveztem. Tényleg az idegeimre ment az állandó idézgetésével. Nem voltam jó viszonyban Istennel abban az időben. Mondhatni a létezésében is kételkedtem. Az biztos, hogy a Bibliát nem vettem a kezembe.

Mindezt kellőképpen tudomására is hoztam Biblia-barátnőmnek. De ő a maga szelíd, kedves, aranyos módján – továbbra is a zsembembe-táskámba dugdosgatta a cédulákat melyekre gyöngéd szeretettel válogatott igeverseket írt.

És egy nap az egyik mondat áttörte a gátat a lelkemben. Az igazság becsusszant, az életről alkotott kemény nézeteimet szétfeszítette annyira, hogy Isten megmutatkozzon a résen át.

Csak tartottam a kezemben a kis papírdarabot, melyen egyetlen mondat volt írva, őszinte vágyakozás könnyei csorogtam az arcomon, merev térdem lebicsaklott. „Igen, Istenem”, suttogtam, és ez az IGEN az egész életemet megváltoztatta.

Biblia-barátnőm elért engem. És miatta van az, hogy szilárd elhatározással ajándékozom szavaimat olyanoknak, akik nehéz időszakot élnek át – mint az az ismerősöm, aki nemrég elmondta, mennyit küszködik, hogy ne érezze értelmetlennek az életét.

Minden nap hatalmas kihívásokkal szembesül. Sürgősen elvégzendő, kimerítő feladatok, haladék nélkül. 

Ha fuldokolni lehet a szárazon, hát ő ebben az állapotban él.

Talán te is ismersz ilyen embert a környezetedben.

Leültem, hogy írjak neki egy lapot, és küldjek egy kis ajándékot. Nagyon akartam őt szeretni a szavaimon keresztül. A szívem tele volt óvó együttérzéssel, biztatni szerettem volna, de nem találtam a megfelelő szavakat hozzá.

Imádságban kértem Isten segítségét, és a „szeretik” szó ugrott elém, és nem akart békén hagyni. Emlékeztesd rá, hogy szeretik. Mondd el neki, mennyire tiszteled. Hogy olyan ember, akitől sokat kérnek, mert sokat tud nyújtani. Hogy nagyon értékes az élete, és jól csinálja.

Az ApCsel 3-ban Péter és János egy nyomorék emberrel találkozik a templom Ékes-kapujánál. Megállnak. Észreveszik. Elhatározzák, hogy megérintik. Pénzük nincs, de vannak értékeik. Ahogy alapigékben olvassuk: „’Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!’ Jobb kezénél fogva fölsegítette” (ApCsel 3, 6b-7a).

Aranyuk-ezüstjük nem volt, de volt értéket nyújtó segítő kezük. Érdemes volt az ember arra, hogy megérintsék. Arra volt szüksége, hogy valaki meglássa benne az embert. A szükséget szenvedő annyi mindent tudott nyújtani. Miután felkelt, bement a templom udvarába, dicsőítette Istent, és csodálkozásra, Isten hatalma fölötti ámulatra késztette az embereket.

Azt szeretném, ha ismerősöm is tudná, mekkora érték Isten dicsérete. Ő is fel tud kelni. Ő is képes ámulatot kelteni Isten hatalma iránt.

Igen, Isten szereti őt, és terve van számára. Segítenem kell, hogy ezt észre vegye, ahogy hajdan Biblia-barátnőm nekem segített.

Soha nem kételkedem már abban, hogy papírra vetett szeretetszavakkal meg tudjuk érinteni a másik ember lelkét és egész életét.

Olyan hálás vagyok, Uram, a kapcsolatokért, amiket az életembe helyeztél. Segíts kérlek, megtalálnom a biztató szavakat, amelyekre barátnőmnek ma szüksége van. A te iránta való szeretetedre szeretnék rámutatni. Ámen.

(Forrás: Lysa TerKeurst: The Scribbled Truth that Changed My Life, Encouragement for today,  www.proverbs31.org, www.eszmelkedesek.blogspot.hu)