Egy János nevezetű ember egy nap egy meredek sziklafal tetején sétált, s egyszer csak túl közel került a pereméhez, és lezuhant. Zuhanás közben elkapott egy kiálló faágat, és azon lógott. Ahogy lenézett, iszonyattal látta, hogy még több mint háromszáz méteren át meredeken lejt a sziklafal. Tudta, hogy nem csünghet egy ágon a végtelenségig, de semmi lehetőség nem mutatkozott arra, hogy fel tudjon mászni a meredek falon.

Elkezdett hát segítségért kiáltani, remélve, hogy egy arra járó meghallja, és leereszt egy kötelet vagy valami mást.

- Segítség! Segítség! Van ott fenn valaki? Segítség!

Órákon át hiába kiabált, senki nem hallotta meg. Már ott tartott, hogy feladja, amikor meghallott egy hangot:

- János! János, hallasz engem?

- Igen! Igen, hallak! Itt vagyok, lent!

- Látlak, János. Nincs semmi baj?

- Nincs, de... ki vagy te, és hol vagy?

- Én az Úr vagyok, János. Én mindenütt ott vagyok!

- Az Úr? Úgy érted, Isten? 

- Igen, Én vagyok.

- Istenem, kérlek, segíts rajtam! Megígérem, hogy ha segítesz innen lejutni, többé soha nem vétkezem. Nagyon jó ember leszek. Életem hátralévő részében Téged foglak szolgálni!

- Lassabban az ígéretekkel, János! Előbb hadd szedjelek le onnan, aztán majd beszélgetünk!

- Nos, a következőt kérem tőled. Nagyon figyelj!

- Bármit megteszek, Uram, csak mondd meg, hogy mit tegyek!

- Rendben! Engedd el az ágat!

- Micsoda?!

- Azt mondtam, engedd el az ágat! Csak bízzál bennem! Rajta!

Hosszú csend lett. Végül elkiáltotta magát János: 

- SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! VAN ODAFENN VALAKI MÁS???

Érezted-e már magad úgy, mint János? Azt mondjuk, hogy meg akarjuk tudni az Úr akaratát, de amikor megtudjuk, nem tudunk mit kezdeni vele. Túl ijesztőnek tűnik, túl nehéznek. Úgy határozunk, hogy valami más megoldás után nézünk.

A tanítványság javarészt egyszerűen annyit jelent, hogy bízunk Istenben - bízunk abban, hogy Ő tudja, mi a legjobb számunkra. Jézus azt mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű" (Mt 11,29-30). Ez egyszerűen azt jelenti, hogy Isten nem akarja megnehezíteni vagy ellehetetleníteni az életünket. Ő mindig kész segíteni nekünk. Amikor azt mondja, hogy „Engedd el azokat a dolgokat, amelyek közéd és közém álltak, és bízd rám az életedet!", elég ijesztően hangzik. De ha elengedjük, szabadságra és biztonságra találunk az Ő kezében.