Egy házaspár elment vásárolni,hogy vegyenek valamit közelgő házassági évfordulójuk alkalmából. Mindketten szerették a kerámiákat,különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót

 Meg szabad néznem ezt a csészét?  Még sosem láttam ennyire szépet.

A boltos a kezébe adta,és miközben a vevő csodálta a mesteri alkotást, a csésze , legnagyobb meglepetésére, megszólalt

 -  Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?

Tudod nem voltam mindig teáscsésze. Volt  idő ,amikor vörös voltam és agyagnak neveztek.  Mesterem kiásott , megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig jajgattam a fájdalomtól!

-   Hagyj békén !- üvöltöttem, de Ő csak mosolygott, és így szólt

                         -    Még nem.

Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett, és én hirtelen csak forogtam, forogtam,forogtam körbe - körbe.

-Állíts meg ! Szédülök !- kiáltottam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta :            -   Még nem.

Aztán betett a kemencébe.  Sosem éreztem olyan forróságot ! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni. Láthattam a Mester arcát az üvegen át ,és leolvashattam ajkáról , ahogy a fejét rázta :          - Még nem .

Végül az ajtó kinyílt , kitett a polcra. Hűlni kezdtem.  -  Most már jobb  -  gondoltam.    Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle. -  Ez nem jó nekem!  Hagyd abba - kiáltottam!.

De csak ingatta a fejét :

                          -  Még nem.

Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba,ahol először voltam. Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem , megfulladok. Könyörögtem , mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:   -  Még nem vehetlek ki.

Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.

Egy órával később elém állitott egy tükröt és azt mondta

-Nézd meg magad!  Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek. -   Ez nem én vagyok , ez nem lehetek én!? - hitetlenkedtem.

Ez gyönyörű! Gyönyörü vagyok!    - kiáltottam.

-Szeretném, ha tudnád -    mondta, -   hogy átéreztem a fájdalmadat,amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem kiszáradsz. Tudom  , hogy szédültél  amikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot , szétmorzsolódsz. Tudom ,hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értetted, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem,akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra  vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős.

Befejeztelek. Olyan vagy ,amilyennek elképzeltelek a munkám kezdetekor,

amikor hozzáfogtam a formálásodhoz.

Így formálja Urunk a mi életünket is. Néhányan  a kemencébe vagyunk, üvöltve,sikoltozva:  ; Elég volt !"  Néhányan épp színesedünk,és ez kellemetlen,majd megőrjít.Néhányan körbe forgunk,és nem tudjuk hol vagyunk.Csak azt kérdezzük    ; Mi történik velem?"   Minden olyan zavaros.

De Ő tudja , hogy mit tesz .    BÍZZ BENNE!

    ; Bár az  ember gyötrött szíve

     sírva jajdul, úgy perel,

     s égbe emelt két kezével

     irgalomért esdekel.

     Hajlít Ő ,de nem tör el ,

     úgy munkálja bölcs javunk.

     Tervvel, céllal, könnyel,kínnal

     tégejébe olvadunk,

     míg személye drága fénye

     választottjain felfagyog.

     Isten tudja, bölcs az útja

     és művei mily nagyok!"