„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”

Mt 11,28-29.

Ötödikben minden pénteken dolgozatot írtunk természettudományból. Minden csütörtök este fájt a gyomrom. Az ötödik osztállyal kezdődött számomra a „felső tagozat”, és ezt nem tudtam megfelelően kezelni. Az elvárások megnőttek, a tanterv már nehezebb volt, a teljesítménykényszerem magas. Belebetegedtem az izgulásba.

Ez a képlet jellemezte a következő 12 évet. A testi tünetek néha alábbhagytak, de a belső kényszer, hogy jól teljesítsek a teszteken, a vizsgákon, kemény munkára ösztönzött. Sajnos, ezt nem annyira a tudásszomj ihlette. Az érdemjegy elérése hajtott – egy teljesítmény, amire aztán büszkén rámutathatok.

Az egyetem után ezt a beállítottságot továbbvittem a munkahelyemre, sőt az Isten-szolgálatomba is. Bármilyen feladatot kaptam, tanulmányoztam az elvárásokat, elsajátítottam a szabályokat, és igyekeztem tökéletesen megfelelni nekik. Egy gond volt csak. Ez az életstílus nagyon kimerített.

Mélyen a lelkemben az önbecsülésem, saját értékem az elért „érdemjegyekhez” kapcsolódott. Az élet menete az egyik teljesítményértékeléstől a másikig tartott, és sosem éreztem érzelmi vagy lelki megnyugvást. Mindig ott volt valami újabb teljesítenivaló, amivel bizonyíthatok.

Bibliatanulmányozásom során, ahogy az egy jó tanulóhoz illik, felfedeztem, hogy nem csak nekem fontos, hogy „helyesen”, „megfelelően” éljek. A zsidó nép is mintha ilyen lett volna. Rengeteg szabályt és törvényt követtek. Tanulmányozták az Írást, és büszkék voltak, ha engedelmeskedtek neki. Zsinórmértéknek tartották a törvényt. Saját értékes voltuk bizonyítása emésztette őket, főleg azokat, akik vezető emberek voltak.

Vajon ezt látta meg rajtuk Jézus? Megérezte a helyesen élés terhének hatalmas súlyát? Látta lelküket görnyedezni a mesterséges elvárások terhe alatt? Elöntötte a szomorúság, tudva, hogy fontosabbak nekik a szabályok, az emberalkotta hagyományok, mint Isten megismerése? Vajon erre gondolt, mikor így szólt hozzájuk: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11,29)?

Nagyot sóhajt a lelkem Jézus szavait hallva. Mekkora megkönnyebbülés rejlik az ígéretében! Szinte érzem, hogy a tenyerébe veszi az arcomat, a szemembe néz, és így szól hozzám: „Ne a szabályok betartásában lásd a saját értékedet. Ne a törvényhez mérd magad. Ezt nagyon nehéz magaddal cipelni. Soha nem fogsz megfelelni minden elvárásnak. Nézz rám. Tőlem tanulj.”

Mekkorát változtatott az életemen ez a felismerés! Ha a tekintetemet a szabályokról, a vizsgákról, a teljesítményről Jézusra fordítom, a súly, ami nyom, felemelkedik. Jézus feloldja teljesítmény kényszeremet, s a megfelelésért való küzdelmet felváltja az Ő elfogadó szeretete. A büszkeség kemény terhét felváltja Jézus alázatának könnyű igája.

Jézus meghívása nem egyszeri alkalomra szólt. Fáradt vagy? Kimerít a próbálkozás, hogy mindenki elvárásainak eleget tégy? Jézus igája most is könnyű, Ő most is felajánlja a megnyugvást, a megpihenést. Tanulj Tőle, Ő a valaha volt legjobb Tanítómesterem.

Uram, köszönöm, hogy látod igényemet a megnyugvásra, és hívsz, hogy Tőled tanuljak. A magam fejétől én mindig másutt keresem a tudást, a rám-bólintást. A lelkem arra vágyik, amit Te ajánlasz nekem. Segíts, hogy tekintetemet rajtad tartsam. Ámen.