Változó perspektíva

Máté evangéliumának harmadik fejezetében, amelyben Keresztelő János fellépéséről olvasunk, szinte forr a levegő. Hatalmas feszültségek vibrálnak, úgy, mint a vihar kitörése előtt. Fülledtté és fojtogatóvá válik a levegő, a fel-felkerekedő szél lökései pedig szinte az ember dobhártyáját tépik, mélyen, tompán, fájdalmasan és nem hallhatóan: és a helyzetben magában nincs feloldás. Ezt a feszültséget a szöveget szervező eljárások hozzák létre: a perspektíva változtatása, a történetmondás, valamint az is, amit konkrétan hallunk: Jánosnak az egyenes idézetekben megszólaló szavai.

A kép, amely az elbeszélésben elénk tárul, folytonosan változik. Egy pontból indul, egy alakból és a hangjából: „Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!” Majd tágulni kezd a kép: előbb őt magát látjuk jellegzetes öltözékében, teveszőr ruhájában és bőrövvel felövezve, aztán tevékenységét szélesebb perspektívában: megjelenik mintegy felülnézetben Izrael térképe és a Jordán vidéke. Madártávlatból látjuk a városból hozzá özönlő embereket. Ezt követően szűkül a kép – már csak farizeusokat és szadduceusokat látunk –, végül pedig ismét János hangja szól a maga kérlelhetetlen fenyegető mivoltában.

Feszültséget teremt a történetmondás is, amely megválaszolatlanul hagy kérdéseket, és feltáratlanul minden részletet. Nem derül ki, hogy mikor játszódik a történet, mit jelent, hogy „azokban a napokban”. Értelmezési lehetőségek erdejébe jutunk, amikor azt halljuk, hogy „megkeresztelte őket a Jordán folyóban”. Új honfoglalásról van szó? Józsue vagy Illés vezetésével a nép újra kimegy a pusztába, és ismét átkel a Jordánon, hogy újra betölthesse a szövetségkötésben kapott hivatását? És miért haragszik János a szadduceusokra és a farizeusokra?

Végül hatalmas feszültséget kelt mindaz, amit egyenes beszédben hallunk: János fenyegető szavai az eljövendő haragról, a fejszéről, a szórólapátról, az olthatatlan tűzről. János metaforikus beszéde azon a ponton, ahol éppen nem használ metaforát, saját magát teszi zárójelbe: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek; aki azonban utánam jön, erősebb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem.”

János személye az advent második vasárnapján felolvasott szakaszban feszültséget gerjeszt. Hiányzik a feloldás. Szavaiban hallunk az eljövendőről, aki tűzzel-vassal tesz rendet, de hogy ki ő, az nem derül ki. János nevén túl itt nem találkozunk más névvel. Az evangéliumi szakasz liturgikus felolvasása mint cselekmény maga is abba a várakozásba helyez bele, amelyet Izrael népe – „Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke” – átélt, amelyben még a prófétai hang is inkább feszültséget keltett, mint világosságot hozott.

Mindenesetre Máté evangéliumának harmadik fejezete folytatódik, amelyet az egyház advent második vasárnapján nem olvas fel. A folytatás első sora, amely szellővé oldja az előzőekben keletkezett vihart, így szól: „Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelje” (Mt 3,13). Utolsó mondata pedig így hangzik: „Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,17). De ez már egy másik történet.

Dejcsics Konrád OSB/Magyar Kurír