Új honfoglalás

A Jordán bal partja, ahol János a megtérést hirdeti (Lk 3,3), megszentelt vidék. Valahol itt, Jerikóval átellenben található Nebó hegye, ahonnan halála előtt Mózes végigtekintett az Ígéret földjén (MTörv 34,1–3). És itt van Sittim is, ahonnan Józsue elindult a választott néppel, hogy átkeljen a Jordánon, és bemenjen arra a földre (Józs 3,1). A Tóra, a választott nép önazonosságának írásos középpontja ezzel a hellyel zárul, majd a Szentírás következő, a Tórát már történelmileg és prófétai szóval magyarázó szakasza ezen a helyen kezdődik. Mózes és Józsue, a Tóra és a Próféták, a Törvény és a történelem, a látás és a megvalósítás között ott húzódik a Jordán. Ahhoz, hogy az ígéretet beteljesedés, Isten és ember szövetségi szerződését valódi cselekvés váltsa fel, Izrael népének bele kell ereszkednie a folyóba. A népnek magával kell vinnie történelmét, Mózes emlékét, de legfőképpen a Törvényt, amely a szövetségi szerződés mellett már Isten hűségének történetét is szavakba foglalta. A jövő a Jordán partján még kétséges, bizonytalan kimenetelű, a múlt viszont biztos. Nem a nép, hanem Isten hűsége – hűségének ajándéka, a Tóra miatt. Józsue könyvének kezdetén magának az Úrnak a szájába adja a következő szavakat a Tóra: „Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. (…) Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs 1,2b–3.7–9)

János és a hozzá sereglő emberek, a tömeg, a vámszedők, a katonák – egyszóval a választott nép, Izrael – ismét a Jordán bal partján állnak. Ott, ahonnan halála előtt Mózes végigtekintett az Ígéret földjén, ott, ahonnan Józsue indult, hogy bemenjen arra a földre. És ott van náluk szemmel láthatóan a Tóra is, legalábbis erre emlékezteti őket János. A tömeghez intézett szavaiban – „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs; és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék” (Lk 3,11) – a Tóra visszhangzik: „Az Úr igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki. Szeressétek hát az idegent, mert ti is idegenek voltatok Egyiptomban!” (MTörv 10,18–19) A katonáknak mondott figyelmeztetésében – „Senkit se félemlítsetek meg vagy vádoljatok hamisan, és elégedjetek meg a zsoldotokkal!” (Lk 3,14) – ugyancsak a Törvény szólal meg: „Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat!” (Kiv 22,21). Az előtt a döntés előtt áll hát Izrael népe, hogy az Úr szavával szívében és ajkán ismét átkel-e a Jordánon, hogy a túlparton újra felépítse az Úr társadalmát. Minthogy vannak még ruhátlanok és éhezők közöttük, s van még erőszakoskodás és hamis vád, bizonnyal nem valósították meg még a Törvényt. Ám azzal, ha belépnek a Jordán vizébe, ha alámerülnek, hogy aztán újra felemelkedjenek, ha elhatározzák, hogy visszatérnek Jerikó és Jeruzsálem oldalára, a jobb partra, azzal egy új kezdet esélyét kapják, egy új honfoglalásét: a megtérését.

Az Úr szava pedig elkíséri őket az új honfoglalás útján. Nemcsak tekercs formájában lesz a kezük ügyében, nemcsak a szívükben viszik magukkal, hanem rejtetten közöttük fog lakást venni: „De eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruja szíját megoldjam. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket” – ígéri János (Lk 3,16). És ezen a ponton kapcsolódik be a mai olvasó, a mai keresztény közösség a Jordán bal partján lejátszódó történetbe. A keresztséggel egyszer már hazát vettünk az Ígéret földjén, de újra meg újra át kell mennünk a folyón, mert még mindig vannak közöttünk ruhátlanok és éhezők, még mindig van közöttünk erőszakoskodás és hamis vád – még nem valósult meg az Ország. De csatlakozik hozzánk Isten finom szava: szelíden jön, jóságosan, és arra hív, hogy vele együtt lakjuk be újra az Ígéret földjét.

Dejcsics Konrád OSB