Az advent Jézus Krisztus eljövetelére való várakozás.

Ebben pedig megkülönböztetünk három féle állapotot.

1. Az első advent Jézus Krisztus első eljövetelére való várakozást jelentette, midőn a pátriárkák, próféták, Isten emberei, ezredekkel, századokkal a karácsonyi gyermek megszületése előtt hirdették az evangélium örömüzenetét, mondván:

Ez lesz a megváltó érkezésének a jele: "Szűz fogan méhében, és szül vala fiat, és nevezék nevét Immanuelnek, ami annyit tesz, hogy velünk az Isten."

Tehát Isten népe az idők teljességére mintegy előre tekintve várakozott a kegyelem napjára, mikor is Isten az Ő Fiában, Jézus Krisztusban beteljesíti összes ígéretét.

2. A második adventet nevezhetjük egyszerű adventnek is, ami mindig a konkrét esztendő naptári várakozását jelenti a karácsonyi ünnepre, s ebben szakaszonként az advent első, második, harmadik, és negyedik vasárnapját is megnevezve.

Ez az az örömteli várakozás, ami azt sugallja, erősíti bennünk, hogy a karácsonyi ünnepkört valóban nem szabad az esztendő egy-két napjára szűkítenünk, hanem az egész esztendő a karácsonyra tekint, sőt egész életünkkel az eljövendő boldog karácsonyra készülünk.

3. A harmadik advent pedig főként egyetemes adventnek nevezhető, mert itt már valóban főként nem csak személyes, családi, kis közösségi, nemzeti adventről van szó, hanem az egész emberiség várakozik az Üdvözítő Krisztus visszajövetelére.

Ez a visszajövetel pedig végső visszajövetel, mert most már nem az ócsárolható, semmibevehető, mindig gúnyolható, leköphető, újra és újra megostoroztatható, keresztrefeszíthető Jézus érkezik, hanem a dicsőséges Krisztus jő a felhőkből, lángoló angyalok kísérik és kétélű kardot hoz magával.

A kard egyik élével a gonoszokat és felfuvalkodottakat sújtja le, a másikkal felemeli a jókat és az Isten előtt alázatosakat.

Ez a mi egyetemes adventünk, melyben várakozunk az igazságtévő Krisztusra, aki így szól:

" Bizony, hamar eljövök. "

És akinek mi Jánossal együtt feleljük:

"Ámen, bizony, jövel Uram Jézus! "

Mikor azonban adventra gondolunk, ne higgyük, hogy passzív várakozásra ítél minket az Isten, hogy legyinthetünk a gonoszok növekvő földi hatalma láttán, midőn megalázzák az özvegyeket és az árvákat, mikor nem tisztelik az öregeket és az atyákat, mikor kisemmizik a szűkölködőket, amikor kikacagják a törvényeket.

Nem várhatjuk ölbe tette kézzel, hogy majd eljön a Krisztus és számonkéri a gonoszokat. A Krisztus minket is számonkér cselekedeteink, beszédeink, gondolataink szerint, de nem csak ezekben, hanem mulasztásaink miatt is.

Jézus Krisztus parancsolatainak megtartása, vagy legalábbis az erre való igyekezet, állandó háborút jelent a setétség erői ellen, legyenek ezek akár a butaság, a tudatlanság, a nyilvánvaló rosszindulat, a kizsákmányolás, a szolgaság, az elnyomás, a leigázás ruháiban, vagy a hatalom és a pénz vonzta pompa és csillogás álcáiban.

Ha néha úgy tűnik is, hogy a Sátán még mindig csatákat nyer, tudnunk kell, hogy a háborút végérvényesen elvesztette. Ha Mammon isten / a pénz bálványistene / birodalma mindenhatónak is tűnik némelyeknek, tudnunk kell, hogy pelyva az, amit szétszór a szél, s amelyet Krisztus Urunk az örökkön égő tűzre vet.

Az utolsó karácsonyra, azaz a beteljesülésre vágyakozó adventi boldogság pedig egyedül Őbenne van, amint Őmaga mondja:

"Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó. Boldogok, akik megtartják Isten parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a szent városba."

György Attila lkp.