Augustus Montague Toplady (1740-1778) angol igehirdető szerezte a fenti címmel kezdődő, sokak által ismert ének szövegét.

Toplady 16 éves volt, amikor édesanyjával Írországba utazott. Egyszer egy nagyobb csűr mellett mentek el, ahol istentiszteletet tartottak, s ők oda betértek.

Ott Isten Igéje úgy megragadta, hogy ifjú életét egészen Jézus uralma alá helyezte.

Tanulmányai befejezte után lelkész lett, és rövid földi élete során hűséges bizonyságtevője volt Jézus Krisztusnak. Topladyt egyik szolgálati útja során egy fergeteges vihar lepte meg.

Éppen a Mendips hegység Barrington Commbe nevű sziklás völgyében járt. Mivel a környéken nem volt emberi település, a sziklahasadadékokban keresett menedéket.

Nem messze tőle egy kb. 30 méter magas mészkőszikla meredt az ég felé, s ennek közepén egy nagy hasadék tátongott. Ott talált oltalmat a vihar elől és ott kapott ihletet az alábbi énekszöveg megírására:

Aki értem megnyíltál,

Rejts el, ó, örök Kőszál!

Az a víz s a drága vér,

Melyet ontál bűnömér';

Gyógyír légyen lelkemnek,

Bűntől s vádtól mentsen meg!

Törvényednek eleget

Bűnös ember nem tehet.

Buzgóságom égne bár,

S folyna könnyem, mint az ár;

Elégtételt az nem ad,

Csak Te válthatsz meg magad.

Jövök semmit nem hozva, 

Keresztedbe fogódzva. 

Meztelen, hogy felruházz, 

Árván bízva, hogy megszánsz; 

Bűnöm nem hagy pihenést; 

Mosd le, ó, mert megemészt!

Ha bevégzem életem,

És lezárul már szemem; 

Ismeretlen bár az út,

Hozzád lelkem mennybe jut, 

Aki értem megnyíltál,

Rejts el, ó, örök Kőszál!

Sok évvel később egy amerikai énekes az alábbi történetet mondotta el:

Egyszer a „Seawanhaka” tengeri gőzösön utaztam, amely útközben kigyulladt és hirtelen lángokba borult. Az utasok mind a tengerbe ugrottak, én is. Feleségemhez úsztam, aki már a hullámokkal küszködött. Kértem, kapaszkodjon belém, miközben igyekeztem egy úszó fadarabot elérni. Feleségem egyszer csak teljesen kimerülten mondta:

-    Nem bírok tovább beléd fogódzni!

-    Csak próbálj még egy kicsit kitartani - biztattam. Ekkor kérte, hogy énekeljük el az „Aki értem megnyíltál” című éneket.

A vad hullámok közt felcsendült az ének, és sok süllyedő és fuldokló hallotta. Egyik a másik után felfigyelt, fejüket felemelték és esdeklőn bekapcsolódtak ebbe az imádságba:

-    ... rejts el, ó, örök Kőszál!”

Ahogy az ének többek ajkáról is felhangzott, úgy nyertünk új erőt és bátorságot. Ekkor a láthatáron feltűnt egy segítségünkre siető hajó. Még mindig énekeltünk, amikor valóban utolsó erőnkkel megragadtuk a mentőcsónak peremét, amelyen nemsokára partra vittek. Meg vagyok győződve - fejezte be az énekes hogy ez az énekfohász többeket megmentett a biztos haláltól, a megfulladástól.

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” Zsolt  50,15