„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” 

(Ézsaiás 55,8)

Én igénylem Istennek a számomra elkészített összes áldását. És tudom, hogy te is így vagy ezzel. De Isten nem egy mennybéli automata, ami áldásokat oszt, csak mert mi úgy kívánjuk.

De néha egyszerűen mégsem értem az Ő akaratának útját.

Sok-sok éve Krisztuskövető vagyok már. Keresztény szerző és szónok vagyok, és egy pásztor felesége. Az évek alatt Isten annál is több veremből mentett már ki, mint amennyit én elképzeltem volna. Attól a naptól kezdve, ahogy megszülettem, templomba járó vagyok. Istenbe vetett hitemnek megrendíthetetlennek kellene lennie, és soha nem lenne szabad megkérdőjeleznem terveit, vagy kételkednem Őbenne. És néha mégis ezt teszem…

Nem az a gond, hogy Isten megtagadná áldásait az életemben. A gond az, hogy nekem meg kell értenem, mi az igazi áldás.

Kérem az Urat, hogy rendeződjenek a pénzügyeim… és akkor lerobban a kocsi.

Depresszióból való szabadulást keresek… de még most is mindennapos küzdelmeim vannak.

Túljutottam egy válságon… csak hogy belebonyolódjak egy másikba.

Minden ilyen gondot áldásként kellene felfognom.

Amikor lerobbant a kocsim, Isten a férjem egyik barátját küldte, hogy kisegítsen a bajból egy másik autóval.

A depresszió reménységben tart Isten felé, és segít a más nőkkel való kapcsolattartásban, akik szintén sötétséggel küszködnek.

Válsághelyzetben megtanultam, hogy egyedül az Úrban bízhatok, amikor minden vihar az én utamat keresztezi.

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.

Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:

– Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot – és egy szép díszdobozt vett elő.

A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett, és ezt üvöltötte:

– Apám! Van egy csomó pénzed, és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni?!

Végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.

Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja, és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták, és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt.

Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba, szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.

Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7,11 szerepelt apja kézírásával: „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?”

És ahogy olvasta ezt az Igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: „FIZETVE”.

Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza Isten ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük! Mit kértél Istentől az életedre nézve? Talán Ő már meg is adta neked, csak te nem veszed észre. Talán a slusszkulcs már ott van – egy kincs a sötétségben.

Mivel emberek vagyunk, sosem fogjuk teljesen megérteni az Urat – a menny ezen oldalát. Megérthetünk néhányat az Ő útjaiból, és felfoghatjuk az Ő tervének érvelését, de a teljes megbizonyosodás csak a mennyben jön el. Addig pedig járjunk hitben, ne meglátásban. Imádkozzunk Őhozzá a sötétségben, tudván, hogy a fény ott van, az alagút végén! Bízzunk Őbenne, és győződjünk meg a nem látható dolgok létéről is! Pihenjünk meg Őbenne, amikor jön a sötétség.

Uram, Tehozzád jövök, és arra kérlek, bocsáss meg nekem, amiért nem bíztam Benned, hogy megáldasz engem. Ha nem is mindig látom vagy értem meg áldásaidat, tudom, hogy ott vannak. Te egy jóságos Isten vagy, és feltétel nélkül szeretsz. Segíts, hogy megtanuljam kiszűrni a kincseket a sötétségből, melyeket nekem ástál el oda.

 Ámen.