,,Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.” Jakab 1: 2-4

Néha eléggé félénk tudok lenni. A rutinra támaszkodom, és nem szeretem a változást. Ami azt is jelenti, hogy nehezen bírkózom meg a nehézségekkel. Gyakran egyszerűen csak bezárkózom. 

De nemrégiben egy olyan helyzettel szembesültem, ami elől nem tudtam kibújni. Megtudtam, hogy újból terhes vagyok egy három hónappal korábbi megrázó vetélés után. Hihetetlenül hálás voltam a gyermekért, akit remélhetőleg végre a karjaimban tarthatok. Ezúttal azonban másfajta bonyodalommal szembesültem, a hírrel, hogy a gyermekem valószínűleg fogyatékos. Azon kaptam magam, hogy néhány hetente elmegyek egy specialistához, minden alkalommal rettegve, és őszintén, épphogy éltem.

Úgy éreztem, hogy ez már túl sok, és hagytam, hogy mindez teljesen elvegye az erőmet. Nem hittel, imádkozva és az Úrban reménykedve néztem a próba elé. Hanem inkább aggódtam, hánykolódtam éjszakánként, és hagytam, hogy minden összekuszálódjon körülöttem. Igen, sokszor imádkoztam a kisbabám egészségéért, de nem engedtem, hogy a hitem vezessen, ehelyett hagytam, hogy a félelmek uralják a gondolataimat.

A huszonkilencedik hétben, sok pánikkal teli hónap után azt mondták, hogy a gyermekem teljesen egészséges.

Hűha, visszatekintve látom csak, hogy mennyi időt pazaroltam az aggódásra, a pánikolásra, nem bízva az Úr tervében. A hitetlenségem ellenére Isten mégis csodálatosan felhasználta ezt a megtapasztalást. Olyan módon megerősített, ami azt hittem nem is lehetséges. Átvezetett egyenként minden napon, akkor is, amikor úgy éreztem, hogy egy percig sem bírom már tovább. Mellettem volt minden ultrahang vizsgálaton, sürgősségi osztályon tett látogatások, vérvizsgálatok és ijesztő kivizsgálások alatt. Bár nem szólítottam meg annyiszor, ahányszor kellett volna, Ő mégis ott volt, csodálatos dolgokat vitt véghez az Ő tervében.

Május 6-án, késő éjszaka, 24 órás nehéz és szorongással teli vajúdás után megszületett az én gyönyörű, tökéltes kisfiam. Ez volt a látható jele annak, hogy soha nem tudhatjuk mit tesz Isten, miközben mi egy próba közepében vagyunk. Gyakran pedig azt is megkérdőjelezzük, hogy egyáltalán bármi is kijön ezekből a helyzetekből. De ennyi harc után megkaptam azt az ajándékot, hogy egy sokkal erősebb édesanyja lehetek ennek a kisfiúnak, akit annyira szeretek.

Terhességem alatt a telefonom háttérképén a 2. Korinthus 4. rész 18. verse állt:

,,Ezért nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis, ami nem látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad.”

Visszagondolva, ez annyira találó volt. Hiszen tudjuk, hogy végülis, akár látjuk akár nem, Isten azon dolgozik, hogy elvégezze a munkáját bennünk. Ha a fiam fogyatékossággal születik meg, ahogy az orvosok mondták, ugyanúgy szerettem volna. De én hagytam, hogy az ismeretlentől való félelem leuraljon, ahelyett, hogy bíztam volna az Úrban, hogy neki csodálatos, örökkre szóló tervei vannak a fiammal, bármi is történjen.

Ezért, ha te is nehéz helyzetben vagy, és nem látod hogyan jöhet ki ebből bármi jó, ismerd fel és bízz Istenben, akinek tökéletes terve van számodra!

Ő csodálatosan munkálkodik.

Drága Uram! Tudom, hogy túl sokszor hitetlenkedek. Nehéz dolgokon megyek keresztül, és nem látom, hogy mit akarsz tenni az életemben. Segíts nekem, hogy Hozzád forfuljak, még mielőtt a félelem letelepedne az életemben! Segíts, hogy először a Te szavadhoz forduljak, még mielőtt az ijesztő gondolatoknak adnák helyet! Tölts be a Te békességeddel és ígéreteddel, hogy mindent az érdekemben teszel! ámen.