„Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál.” Zsolt 30,2

Mialatt vártam, hogy kihozzák a férjemet a műtőből, aggódásom fokozódott. Hosszabb ideig tartott a műtét, mint amit az orvos előre mondott. Mivel testének több, mint 80 %-a égési sérüléseket szenvedett a lakástűzben, féltem, hogy a műtét túl sok lesz neki.

Legrosszabb félelmeim váltak valóra, mikor a sebész kijött a váróterembe, még beöltözve a műtéthez, és letérdelt a székem mellé. A szívem vadul vert, mialatt az orvos beszámolt róla, hogy férjem szíve leállt műtét közben, és hiába tesznek meg mindent az újraélesztésért, fél, hogy elvesztették. Azonnal Istenhez kiáltottam, hogy mentse meg. Máig emlékszem, mit mondtam Neki: Istenem, tudom, hogy ha életben marad, nem fogja használni a karját. Tudom, ez mit jelent. Nem ölel át többé, nem labdázik a fiúnkkal. De ez nem számít, Uram. Könyörgöm, add, hogy éljen!

Az óra tovább ketyegett, nem jött válasz. Egy idő múlva felfogtam: ő már itt hagyott.

A temetés végeztével, mikor mindenki elment, azzal szembesültem, hogy itt állok 21 évesen özvegyasszonyként egy kisgyermekkel. Dühös voltam Istenre, mert hagyta, hogy így alakuljanak a dolgok.

Egyik szörnyű éjszakán, mikor a fájdalom már az elviselhetetlenségig fokozódott, így kiáltottam Hozzá: Miért, Uram? Miért vetted el tőlem? Ó, Istenem. Tudnom kell, miért!

Haragudtál már Istenre?

Mindnyájan kértünk már olyasmit Istentől, ami később nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ha ilyesmi ér, könnyen elbizonytalanodunk, eltávolodunk Tőle. Vajon meg se hallotta, amit kértünk, vagy nemmel válaszolt? Annyi biztos, hogy feltámad bennünk a harag Isten döntéseivel kapcsolatban.

Nagyon fontos, hogy közöljük Istennel ezeket az érzéseinket. De próbáljuk közben a történéseket Isten kegyelmének fényében látni: amit Ő tesz, az mindig helyes és tökéletes.„Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál” (Zsolt 30,2). Kiáltsunk hozzá, ne tagadjuk fájdalmunkat, mondjuk el, ha dühösek vagyunk Rá (már csak azért is nyugodtan megtehetjük, mert ő ezt úgyis tudja), valljuk be a haragunkat, és kérjük tőle a gyógyulást.

Akkor éjjel, mikor teljesen őszinte voltam Istenhez, történt valami, ami nagyon meglepett: Isten jelentkezett!

Nem tudom mással érzékeltetni, olyan volt, mint mikor egy anya odaszalad síró gyermekéhez - úgy szaladt Isten hozzám, az Ő gyermekéhez. Nem láttam, nem tudtam megtapintani, de tudtam, hogy itt van velem. Megnyugtatott. Ez a találkozás Istennel fordulópontot jelentett a gyógyulásomban. Megtanultam, hogy Isten megérti a gyengeségeimet, az érzelmeimet, és elég erős ahhoz, hogy kezelje is őket.

Ha haragszol valamiért Istenre, mondd meg Neki. Tárd ki előtte a szívedet. Mondd el azt is, hogy bár nem érted, miért kellett ennek így alakulnia, bízol Benne, hogy mindent jóra fordít.

Hosszú időbe telt, míg felismertem, hogyan szolgálja Isten dicsőségét és az én javamat az, ami történt. Nem kaptam vissza a férjemet, de közelebb kerültem Istenhez. Néhány évvel később újra férjhez mentem, született még két gyönyörű gyermekem, és elkezdtem a vigasztaló szolgálatot. Isten kigyógyított a veszteség fájdalmából, eltüntette lelkemből a harag hegeit.

Örülök, hogy őszinte voltam Istenhez, mikor hozzá kiáltottam haragomban. Neked is meg fogja érni.

Uram, annyi fájdalom és harag van bennem. Belefáradtam már, hogy velük éljek. Átadom neked őket, hogy gyógyíts ki belőlük.  Ámen.