„Mutasd meg a gyermeknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.” 

Péld 22,6

Angyali volt: imádnivaló cseresznyeajkak, áttetsző óceán-kék szemek, szőke fürtök, hamvas arcocskák, amiket mindegyre meg kellett puszilgatni, a mutatóujjam köré fonódó ujjacskák, amitől elolvadt a szívem…

Rózsaszín takaróba burkolt édes gyönyörűség.

Aztán eljött a nap, mikor ez a kis emberke összeszorította cseresznyeajkait, kikapta a játékot a társa kezéből, lófarkos fejét hátravetette, és torkaszakadtából visította: „Enyém! Enyém! Enyém!”

Egy kis piros játék váltotta ki a hisztit, amit barátnőm kölcsönadott a lányomnak. A barátnőm, aki sokkal kiegyensúlyozottabb, összeszedettebb volt nálam. Egy kávéra futottunk össze, s ő felszerelkezett játékokkal, cukorkás zacskókkal, hogy legyen, ami lefoglalja a gyerekeket, míg mi beszélgetünk. Kiválóan működött a terv ezzel a kölcsönadott kis játékkal. Búcsúzásig.

Éreztem, hogy a fejem búbjáig elvörösödöm.

Barátnőm kislánya természetesen megcsillantotta glóriáját, mosolyogva nyújtotta vissza a nála lévő sárga játékot.

„Enyém! Enyém!” visította az én lányom, mialatt minden szem felénk fordult a kis kávézóban.

Kikaptam a kezéből a játékot, megköszönve átadtam a barátnőmnek, és próbáltam ölembe venni a magasított székben rúgkapáló gyermekemet. Egy pillanat, és a drágaság kiverte a kezemből a hazavitelre szolgáló papírpoharat tele kávéval.

Na, ekkor éreztem, hogy gyöngécske anyai öntudatom felolvad a padlón szétterülő kávépocsolyában. Hová lett a kisangyalkám? Gyönyörű leányom minden volt, csak nem angyali.

Sok év eltelt a kávéházi jelenet óta.

De úgy szeretnék visszatérni, és hajdani, tapasztalatlan anyukaénem mellé beülni a kocsiba hazafelé.

Így szólnék hozzá: „A kislányod gyermek, akinek szülőre van szüksége. Nevelésre, tanításra. A legkiválóbb nevelési alkalmak éppen azok, amikor bűnös természete megnyilvánul. Ne félj ettől, ne légy ideges, ne gondold, hogy a te hibád. Külső megnyilvánulásai azt tükrözik, amire belül szüksége van: irányításra. Irányítsd hát. Szeresd. És mindig legyél szülő. Nem a barátnője. Nem a játszópajtása. A szülő.”

Fontos megjegyeznünk, amit a Péld 22,6 tanít: „Mutasd meg a gyermeknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.”

Kislányom ma már 19 éves elragadó hölgy.

Nem volt mindig könnyű a nevelése. Máskor is kinyilvánította bűnös természetét. És minden ilyen helyzetben nekem szülőnek kellett lennem. Nem könnyű szülőnek lenni. Egyre kevésbé népszerű, ha nemet mondunk a gyermekünknek. Bibliai korlátokat kell állítanunk, ha szülők vagyunk. Meg kell tanítanunk gyermekeinknek a valós lehetőségek és az ábrándok közti különbséget. Nem kell ugranunk minden pillanatnyi szeszélyükre. Meg kell húznunk a vonalat a helyes és a helytelen szóhasználat, a helyes és helytelen szórakozás, a helyes és helytelen ruhahossz között. Viselkedési mintát kell nyújtanunk. Be kell mutatnunk azt is, hogy a keresztény élet nemcsak vallásos szokások követése.

Glory tudja, hogy mindezekben nem vagyok tökéletes.

De akkor is jó ragaszkodni a szülői szerepkörhöz, ha nem tudjuk tökéletesen csinálni.

Beérik a gyümölcse.

Megéri akkor is, ha vannak olyan periódusok, amikor úgy látod, mindannak az ellenkezőjét teszik, mint amire tanítottad őket. Bennük van, amit beléjük neveltél. És elő fog bukkanni, mikor eljön az ideje.

Igen, legyél szülő. Tanítsd, neveld a keresztény értékek szerint. Tarts ki a „nem”-ben akkor is, ha látszólag veszítesz ezzel népszerűségedből.

Erre van legnagyobb szükségük a gyermekeinknek.

És nyugi, hidd el, sokkal jobban csinálod, mint gondolnád.

Uram, Te mindenkinél jobban tudod, mennyire nehéz szülőnek lenni. Segíts, hogy minden napot lehetőségnek lássak, amikor gyermekeimet a Te szeretetedre nevelhetem.  Ámen.