"Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától." Zsid 3,13

Igazán szeretnék jó anya lenni. Úgy szeretném nevelni a gyermekeimet, hogy szeressék Istent, legyenek illedelmesek és tisztelettudók, kedvesek és okosak, és így tovább, amit mindnyájan szeretnénk.

Ezért hát imádkozom. És szülőknek szóló könyveket olvasok. Tanítom gyermekeimnek, mi illik, mi nem, megpuszilom a meghorzsolt térdeket, segítem az első csalódások feldolgozását. Családi összejöveteleket, randevúkat, nyaralásokat szervezek. Számon tartom, kinek, mikor, mire van szüksége. Én állítom be a találkozások és a fegyelem paramétereit, na meg az ébresztőórát, hogy holnap újra felkeljünk, és mindezt újra elvégezzük.

És közben minden pillanatban szuperérzékenyen észreveszem minden hibámat, gyengeségemet, tévedésemet.

A szívem nagyon szeretne rendkívül türelmes és rendezett lenni, élvezettel akar mesét olvasni altatáskor.

De aztán belefáradok. Túlfeszítem magam. És egyszerre nyűgössé válok, elveszítem a fonalat, és eltévedek a hazahozott hírek között, oldalakat ugrom át, hogy mielőbb befejezzem a könyvet, amit olyan boldog elvárásokkal kezdtem el.

Vágyaim és a valóság között szakadék tátong.

Fogadni mernék, hogy minden anyuka így van ezzel, tehát igazán megérthetnénk egymást. Mégis, mindegyre elfelejtjük, mennyire fontos lenne támogatni a másikat anyaként, Krisztusban testvérként. Elfeledkezünk a közösségi élmény táplálásáról. Ilyenformán pedig könnyen helyt adunk szívünkben és gondolatainkban a kritikának, az ítélkezésnek.

Ha rajtakapjuk magunkat ilyen gondolatokon, jusson eszünkbe, hogy egymás bátorítása bibliai feladatunk. Mai igénk int, hogy buzdítsuk egymást minden nap, mert különben a bűn csábítása megkeményíti a szívünket: ítélkezőkké válunk.

Ezért arra gondoltam, fogjunk össze, tegyünk egy fogadalmat egymásnak. Hogy erősíteni fogjuk egymást. Hogy nem fogunk ítéletet mondani egymásról. Soha. Akkor sem, ha másként neveljük a gyermekeinket. Akkor sem, ha a gyermekeim úgy viselkednek, mintha soha nem mondtam volna nekik, mit szabad, mit nem.

Az ártatlanság vélelmét kérem tőled. Hogy vedd azt annak, ami: egy rossz pillanatnak, amiből nem lehet következtetni az összes többire.

És ígérem, én is megadom neked ugyanezt, amikor a te gyermeked viselkedik kiborítóan. Vagy amikor látom, hogy te borulsz ki rájuk, megtagadva reggeli fogadkozásaidat. Meg azt, amiről imádkozás közben beszéltél. Meg amire gondoltál, miközben olvastad a könyvet a nevelésről. Meg mikor tanítottad gyermekeidnek, mi illik, mi nem, és megpusziltad a meghorzsolt térdeket, és megszervezted a családi ebédeket, és azt a milliónyi dolgot, amit nagyon jól végeztél.

Nem elítélni, hanem szeretni foglak.

És talán te is tudsz majd szeretni engem.

Igen, anyukák, meg kéne fogadnunk, hogy buzdítjuk egymást minden nap. És hogy sosem ítélkezünk. Mindnyájan nagyon szeretnénk jól végezni ezt az anyaságnak nevezett feladatot.

Uram, bocsásd meg, ha elmulasztom kegyelmedet odanyújtani mások felé. Nekem is nagyon nagy szükségem van rá, hogy mások felém nyújtsák, ezért én is ezt szeretném tenni. Segíts, hogy építsem a többieket, és úgy szeressem őket, ahogy Te szeretsz mindnyájunkat. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Moms: Let’s Make This Pledge, Encouragement for today