Ron halálának első évfordulóján elhatároztam, hogy lehúzom a jegygyűrűmet. Emlékszem, arra gondoltam, hogy eljött ennek is az ideje, és a gyűrű lehúzása valami pozitív, reménykeltő dolog. Új fejezet kezdetét jelzi az életemben.

Nagyot tévedtem! Valahányszor ránéztem a gyűrűsujjamra, ott láttam az árkot, amit hét évnyi gyűrűviselés hagyott maga után. Ürességet láttam. Magányt láttam. „Ez egyszerűen nem fair!” –t láttam.

Eltelt egy újabb év, és a kicsi árok még mindig ott volt az ujjamon. Talán nem olyan feltűnően, de ott volt. És még mindig ürességet és magányt láttam, ha ránéztem.

Egyik nap egy ékszerüzlet kirakata előtt mentem el. Épp kiárusítás volt. Megpillantottam egy vékony kicsi aranygyűrűt apró gyémántokkal a tetején. Szép volt és egyszerű. Alig látszott, és mégis ott volt. Megvettem a kedves kis apróságot, és felhúztam az ujjamra a jegygyűrűm helyére. Épp kitöltötte a keskeny árkot, ami még az ujjamon volt. Eldöntöttem, hogy ez lesz a „Jézus jegyese vagyok” gyűrűm, amit büszkén fogok viselni. Ahelyett, hogy a sekélyke árok láttán szomorúságot és magányt éreznék, ezentúl ha odanézek, a remény jut eszembe, amit Jézus jelent.

Ahogy múltak az évek, megszoktam, hogy csak néha veszem fel a gyűrűt. Nem szeretem, ha valami dísz van a kezemen, zavar, ha sokat ülök a gépnél, vagy ha a konyhában ügyködök. De a nehezebb napokon felhúzom a gyűrűt az ujjamra, és rögtön jobban érzem magam. Azonnal érzem Jézus jelenlétének békéjét. Eltölt a szeretet és remény, amit csak Ő tud nyújtani.

A tegnap egy ilyen nehéz napnak indult. Felébredtem, és sírni kezdtem. Nem tudtam, miért sírok. Egyszerűen szomorú voltam, és magányosnak éreztem magam. Előfordul néha minden előjel nélkül. A semmiből jön, anélkül, hogy valami konkrét oka lenne. Egyszerűen az, ami. Egy újabb reggel, amikor nagyon élénken tudatában vagyok egyedüllétemnek.

Alig pár perc múlva a telefonom pittyegése sorozatos sms-ek érkezését jelezte. Drága barátnőm, Luann küldte őket. Anélkül, hogy tudta volna, hogy sírva fekszem az ágyamon, a Szentlélek indíttatására Luann ezt az üzenetet küldte:

„Lelked megújul. Ma elhatározod, hogy nem foglalkozol azzal, amit nem követtél el. Eldöntöd, hogy nem panaszkodsz, nem vádaskodsz, nem magyarázkodsz tovább. Csak az Igazra figyelsz. A Nemesre. A Helyesre. A Tisztára. A Szeretnivalóra. A Csodálatosra. A Kiválóra. A Dicséretesre. Képzeljük el, hogy ma, ahogy felébredtél, a Vőlegényed ott állt az ágyad mellett, amikor kinyitottad a szemed. Kezét nyújtja feléd, és így szól: „Gyere, induljunk együtt. Ahogy végzed a mai tennivalóidat, én figyelem, hogyan készül a Művem. Te több vagy, mint azok a fájó szavak, amiket magadról mondasz. Te az én kincsem vagy. Tudom, hogy fáj. Tudom, hogy küzdesz. Ezért akartam, hogy ma tisztán láss engem. Rám figyelj. Minden cselekedeted egy illatáldozat legyen, amit nekem ajánlasz fel, kedvesem. Egész nap igazságokat fogok suttogni a füledbe. Nagyon figyelj. Könnyen elnyomja a hangomat a gyereksírás, a csattogó zaj. Ezért kérlek, ma ragadd meg a kezemet, ahogy kikelsz az ágyból. Engedd, hogy a csend elborítsa a tudatodat. Borulj a karjaimba. Borulj a karjaimba és figyelj. Fogadd be suttogásaimat a gondolataidba, és átéled a csodát. A lelked megújulását.”

A Szentlélek tudta, hogy nagyon magányosan ébredtem tegnap reggel. Annyira szeret, hogy Luannak szólt értem. És Luann annyira szeret, hogy meghallotta, és válaszolt.

Felszárítottam a könnyeimet. Kikeltem az ágyból, és felhúztam a gyűrűmet. A Vőlegényem határtalanul szeret. Újra sírok. De ezek már a remény könnyei.

Valahányszor az ujjamra pillantottam tegnap, megújult a lelkem. Köszönöm, Luann, a kedves emlékeztetőt, hogy soha nem vagyok egyedül. A vőlegényem szeret, és Ő a remény. Ahogy a pici gyűrű éppen betölti az árkot az ujjamon, Jézus pontosan kitölt minden űrt a lelkemben.

Drága barátnőim, sosem vagytok egyedül. Nagyon szeret titeket a Vőlegényetek. A kincsei vagytok. Meg nekem is.

(Encouragement for today,www.proverbs31.org,LeAnn Rice,fordítás:eszmelkedesek.blogspot,kép:pinterest)