„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.”

 (Lk 16,10)

Rengeteg munkám volt, de azt akartam, hogy jó munkaerőnek tartsanak. Frissdiplomásként örültem, hogy van állásom. De idővel mind a vállalkozás, mind a munka túlnőtt rajtam, süllyedni kezdtem. A dolgok előrehaladtával, kezdtem apró füllentéseket mondani a főnöknőmnek.

Ő nagyon rendes volt, figyelt rám, gyakran behívott, hogy megkérdezze, hogy állok a tennivalókkal. Rettegtem ezektől a találkozásoktól, féltem, hogy elégedetlen lesz a haladásommal. Így aztán az apró kis hazugságok beindultak. „Igen, nagyon jól haladok.” „Már szinte kész van.” „Már csak néhány információra van szükségem.”

Az ilyen találkozások után visszarohantam az asztalhoz, és gőzerővel nekiláttam, hogy a valóságot közelebb hozzam a hamis tájékoztatáshoz. Idővel az igazság és hamisság összekuszálódott. Túlléptem a becsület és a tisztességtelenség között húzódó határt, a lelkiismeretem állandóan tiltakozott, de nem elég hangosan ahhoz, hogy változtassak a dolgokon. Mígnem egy nap a főnökasszonyom kéréssel fordult hozzám: hazudjak a kedvéért.

Valamit nem tudott elvégezni, és megkért, hogy én vegyem fel az illetővel a kapcsolatot, és hazudjak neki. Pedig még el sem kezdte a munkát. Nekem kéne fedeznem őt? Olyan volt, mintha Isten sarkon fordított volna, hogy hátranézve vegyem észre, hol húzódik a tisztesség határa, amit magam is átléptem.

A lelkiismeretemmel kötött kompromisszum egyszerre csak egy féligazságot, egy hiba-eltusolást, egy magyarázkodást viselt el. Többet nem. Döntenem kellett. A tisztesség ezentúl álarc lesz számomra, amit a templomban viselek, a munkahelyen meg leteszek? A karrierem fontosabb, mint a jellemem?

Nehéz kérdések voltak ezek annak a fiatal nőnek. De kellettek. Isten ezt a helyzetet is felhasználta, hogy az általa elképzelthez alakítsa a személyiségemet.

Bár tudatában voltam, hogy az állásomba kerülhet, szerényen és tisztelettudóan közöltem a főnökömmel, hogy nem tudok, nem fogok hazudni érte. Meglepő, de nem háborodott fel. Egy sóhajjal s egy legyintéssel tudomásul vette a döntésemet.

Arra nem voltam képes, hogy bevalljam neki korábbi hazugságaimat, de Istennek bevallottam. Azon a napon elköteleztem magam a becsületesség mellett, bármennyire kínos lenne is az adott szituációban.

Isten azzal is törődik, amit csak ártatlan kis hazugságnak vélünk. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is” (Lk 16,10.)

Figyelt engem akkor, és figyel most is. Ezért van súlya minden szónak, amit kimondok. Nehéz az igazságot választani néha, főleg, ha valamilyen gyengeségünkre derül így fény. De Isten segítségével jó úton haladok, hogy az a tisztességes ember váljék belőlem, amilyennek Ő akar látni.

Uram, te vagy minden igazság forrása. Bocsásd meg, hogy mások véleményét manipulálva csaltam néha. Szeretném, ha a Te igazságoddal lenne tele a szívem. Mutass rá, kérlek, mindenre, ami ezt akadályozza. Ámen.