,,Én vagyok, ne féljetek!" (Márk 6:50)
Viharba kerültél? Akkor olvasd el ezeket a sorokat:
,,Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek.
Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik:Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban" (Márk 6:47-51).
Négy fontos tanulság van itt számunkra:
1) Amikor a legtávolabb érezzük magunktól Istent, ő akkor tanítja nekünk a legtöbbet. Dave Dravecky mondta: ,,Visszanézve... megtanultam, hogy a puszta a hit tájképének része, és minden részlete éppolyan fontos, mint a hegycsúcs.
A hegycsúcson elborít minket Isten jelenléte, a pusztában pedig a hiánya. Mindkét hely térdre kényszerít, az egyik a szavunkat is elállító félelmünkben, a másik a teljes függőség miatt."
2) Isten nem jön túl korán. Általában a vihar legnehezebb részében jön, amikor azt hiszed, hogy nem bírod tovább - de mindig idejében érkezik.
3) Isten különböző viharokon visz át minket, és mindegyik által egyre többet tár fel önmagából. Másképp személyiségének bizonyos oldalait és egyes isteni terveit sohasem ismernénk meg.
4) Isten jelenlétének önmagában elégnek kell lennie számunkra minden viharban. Abban a pillanatban, amikor megjelenik, és azt mondja: ,,én vagyok", minden félelmünknek el kell csendesednie.
Kommentáld!