„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megnyugvást adok nektek.” 

Mt 11,28

Hazafelé tartottunk a hegyekben töltött hétvégéről, s hirtelen rám tört a rettegés és a szomorúság. Hátrahajtottam a fejem az ülés támlájára, s így szóltam J.J-hez, a férjemhez: „Nem akarok hazamenni.”

Elkezdtem mondani az okokat, s rá kellett jönnöm, hogy a sokféle otthoni és munkahelyi kötelességem nyomása és feszültsége összeszorítja a szívemet. Visszavágytam pihenni a hegyekbe.

J.J. arra biztatott, írjam fel egy lapra, mi minden van a tányéromon, s kérjem Istent, mutassa meg, mi az, amit le kell vennem róla. Előbb vonakodtam. Úgy éreztem, megint valami, amit meg „kell” csinálnom. De tudtam, hogy J-J-nek igaza van, s végül elkészítettem a listát.

Aztán odaálltam Isten elé, és kértem, mutassa meg, min kell változtatnom. Meglepetésemre az, amit érzésem szerint sugallt, nem a listámra vonatkozott, hanem rám.

Nem mutatott rá semmire, amit otthon vagy a munkahelyen félretehetnék. Nem jelezte, hogy túl sok tevékenységet szerveztem a gyerekeknek. Nem indított arra, hogy csendes hétvégére menjek, pedig titkon számítottam erre.

Éreztem, hogy rámutat, nem a feladatok, hanem a miattuk való aggódás az, ami kifáraszt. Visszagondoltam az elmúlt hónapokra, s rájöttem, hogy legalább annyi időt töltöttem a határidők, a tennivalók miatti izgulással, mint a tényleges elvégzésükkel. Voltak napok, amikor a bevállalt feladatok, az elvárásoknak való megfelelés miatti aggódás felemésztette minden energiámat.

Hagytam, hogy a tudatom egyszerre foglalkozzon mindazzal, ami vár rám, a különböző események lehetséges kimeneteleivel, s ez kimerített agyilag, érzelmileg, fizikailag.

Meg kell vallanom, hogy mindaddig, amíg nem vittem Isten elé, és nem beszéltem Vele a gondjaimról, nem döbbentem rá, hogy mentális kimerülésem fő oka az aggódás.

Az agyam állandó gondolkodásra van programozva, hozzászoktam a pörgéshez, ami benne játszódik. Ám a szorongás lassacskán beszivárgott a gondolataim közé, elakasztotta őket, megfeszült bele a vállam, görcs állt a nyakamba. Volt, hogy képtelen voltam leállítani gondolataim állandó ugrálást az ÖSSZES tennivalón, ami rám várt.

Ahelyett, hogy visszaküldött volna a hegyekbe, Isten felajánlotta a megpihenést az Ő jelenlétében mindennapi tennivalóim közepette. Mai igénk, a Mt 11,28 által meghívott, vigyem Hozzá aggódásaimat, amik a kimerülésemet okozták.

Érzed talán, hogy téged is erre hív?

Azt ígéri, hogy Nála nyugalmat találsz: „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!” Zsolt 91,1-2.

Azt ígéri, kiszabadít gondjaid fogságából, ha hozzáfordulsz: „Megtaláltok engem, ha kerestek, ha teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem – így szól az Úr -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtelek” a száműzetésből. (Jer 29,13-14).

Ma, ahelyett, hogy hagynánk, hogy az aggódás kiszívja minden erőnket, válaszoljunk Isten hívására, és menjünk Hozzá, hogy nyughelyet kérjünk, keressünk és találjunk nyughatatlan gondolatainknak.

Uram, segíts, hogy mikor emésztenek a gondok, jusson eszembe hívásod, s mondjak el neked mindent, ami aggaszt, amivel foglalkozom. Figyelmeztess, mikor a feladataimon és gondjaimon való aggodalmaskodás okozza kimerültségemet, és segíts, hogy mindent Rád tudjak bízni. Ámen.