„Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” Jn 11,27

A legjobb barátnőim mind Márták. Hívhatják őket Aninak vagy Erzsébetnek, ugyanolyan vendégszeretők, mint bibliai előképük, Márta, aki megnyitotta otthonát egy csapat szedett-vedett tanítványnak.

Az évszázadok során Márta nevéhez sok rosszallás tapadt, amiért rászólt testvérére, a betániai Máriára, hogy keljen már fel Jézus lábaitól, és segítsen neki a vendégek kiszolgálásában. „Szólj neki, hogy segítsen nekem!” (Lk 10,40), kérte díszvendégüktől.

Jézus szelíden, de határozottan válaszolt. „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít”, mondta neki, és rámutatott a valódi problémára: Márta fontosabbnak gondolta saját erőfeszítéseit, mint Máriáét. Mi, akik nyüzsögni szoktunk, gyakran lenézzük azokat, akik inkább hallgatnak és elmélkednek.

Jó hír viszont, hogy Márta tanult Mária példájából, főleg pedig mindkettejük Mesterétől.

Jézus legközelebbi betániai látogatásakor, mikor a nővérek a haldokló fivérükhöz hívták, Márta felpattant, és eléje futott. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem” (Jn 11,21).

Várjunk csak? Márta összeszidta Jézust? Úgy értette, hogy a tragédia nem történt volna meg, ha Jézus hamarabb érkezik? Láttuk már korábban is, hogy Márta bátor, szókimondó nő volt. Csalódásának ad most hangot? Vagy ideges és zavart?

Következő szavaiból kitűnik, hogy egyik sem. „De tudom, hogy most is bármit kérsz az Istentől, megadja neked” (Jn 11,22). Nem a düh mozgatta, hanem a hit, a bizonyosság, hogy Jézus képes visszahozni Lázárt az életbe. A „megadja neked” a bizalom szava, nem a kétségé és félelemé.

Jézus egy fokkal magasabb szintre emeli Márta hitét: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25), majd hozzáteszi az örökkévalóságot átívelő, észbontó ígéretet: „aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha” (Jn 11,26).

De hát nem pusztul el a testünk? Távozásunkat nem kíséri a sok-sok virág és részvétüzenet meg a gyászszertartás? De igen, ám halhatatlan részünk, a lelkünk, Jézusnak köszönhetően mindörökké élni fog.

Végül feltette Mártának a Nagy Kérdést, melyre mindnyájunknak válaszolnunk kell: „Hiszed-e ezt?”

„Ezt”, vagyis hogy ki Ő, miért jött, és mit jelent számunkra.

Márta válasza gyors volt és határozott, hitének bátor kifejezése, a mi mai alapigénk: „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27).

Ez az, Márta! Amikor Jézus kijelentette: Én vagyok, ő megerősítette: Te vagy. Márta „hiszem” hitvallása igen fontos, mert Jézus címének, isteni természetének és hivatásának elismerése volt. Nem Péter és nem János tette ezt a bátor nyilatkozatot aznap Betániában. Egy nő tette. Isten leánya.

Márta hite ekkor már olyan biztos és megingathatatlan, mint testvéréé, Máriáé. Ő, aki az ételt adta vendégeinek, felszolgálta az igazságot is: „te vagy, akinek el kell jönnie a világba”. 

Amit Márta tett, mi is megtehetjük. Éljük hitünket hivatásszerűen. Hirdessük Isten igazságát. Mozdítsuk elő országának építését. Ezt a Jézust nem lehet heti egy órában letudni. Nem lehet vasárnaponként egy órán át dicsőíteni, aztán már délután nem gondolni rá. Jézus nem vár el és nem érdemel kevesebbet, mint teljes odaadást. 

Nem kell káprázatos vendéglátónak, magabiztos szakácsnak lennünk, elég, ha kitárjuk szívünk ajtaját és örömmel üdvözöljük Vendégünket.

Uram, taníts meg, hogy teljünk el hittel, mint Márta, és mint ő, bízzunk ígéreteidben akkor is, ha lehetetlennek látszanak. Juttasd eszünkbe, hogy Veled minden lehetséges, beleértve a feltámadást is: a tiédet és a miénket.  Ámen.

Liz Curtis Higgs: A Woman, Who Dishes Out the Truth, Encouragement for today, 

www.proverbs31.org; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com