„mert én megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben épp vagyok, megelégedett legyek.”

 Fil 4:11b

Észrevetted már, hogy ha többet akarunk elérni, mint amink van, nő a nemkívánatos nyomás az életünkben? Általában az foglalkoztat, hogy többet keressünk, hogy elfogadjon a környezetünk, hogy jobb állásunk legyen, hogy mindenféle anyagi javakra tegyünk szert. Abban az illúzióban élünk, hogy ha ezek a javak a mieink lesznek, kiteljesedik az egyéniségünk, elégedettek és felhőtlenül boldogok leszünk. Amikor meg rájövünk, hogy ez nem így van, üresnek, elégedetlennek, csalódottnak érezzük magunkat.

Az elégedettség és a biztonság nem a karrierünkből fakad, vagy abból, hogy milyen autóval járunk. Autónk logója csak azt mutatja másoknak, hogy milyen autót vezetünk, nem azt, hogy kik vagyunk. Az igazi elégedettséget, legtisztább formájában az a gazdagság adja, amit Isten jelent, és azok a javak, amelyekkel Ő kegyelmével elárasztja életünket.

Nemrég megmutatta Isten, hogy ha állandóan többre vágyom, mint amit Ő adott nekem, ezzel azt bizonyítom, hogy elégedetlen a szívem. Ezt üzenem Neki: „Nem elég nekem annyi, amennyit adtál. Többet akarok.” Azzal, hogy többet akarok, hiábavaló nyomás alá helyezem magam, hisz azt akarom, amit Ő nem adott. Természetes következmény a nyugtalanság, az aggodalom, ha olyasmire összpontosítok, ami az Ő terve és akarata szerint nem része az életemnek.

Az egyre többet birtokolni, egyre többet dolgozni feszültsége olyan utakra vezet, amin soha nem akartam járni. Mialatt a lelkünkben lévő űrt akarjuk kitölteni, rájövünk, hogy a külső luxus csak értéktelen pótléka a lelki gazdagságnak. Ahogy a fenti ige is mutatja, Pál tudta az elégedettség titkát. „… mert megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben épp vagyok, megelégedett legyek.”

Ne felejtsük, hogy ezeket a sorokat Pál egy igen feszült élethelyzetben írta, amikor börtönben ülve az ítéletet várta egy olyan bűntettért, amit nem követett el. Nem hiszem, hogy én az ő helyében elégedett tudtam volna lenni. Valószínűbb, hogy egy kővel pengetném a börtönöm ajtaját szánalmasan énekelve a közismert gospelt: „Nobody knows the trouble I’ve seen. Nobody knows my sorrow.” (Senki sem tudja, min megyek keresztül, senki sem ismeri a fájdalmamat.) Az elégedettség nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell azt, amiben vagyunk, hanem hogy értékeljük aktuális élethelyzetünket. Hadd magyarázzam meg.

Pál megtanulta, hogy az elégedettség gyümölcsét az növeszti, ha hálásak vagyunk Istennek azért, amit adott, függetlenül attól, hogy örömünkre szolgál-e vagy sem. A békesség nem a rajtunk lévő nyomás hiánya. A békesség Isten jelenlétéből és az ő adományaihoz való hozzáállásunkból fakad a feszültségek közepette. Azzal, hogy háláját kifejezte, Pál a létezés gazdagságát tapasztalta meg, nem a birtoklás gazdagságát.

El tudom képzelni, hogy most is nehéz helyzetben vagy, szabadulni szeretnél belőle. Talán a munkád nyomaszt, esetleg kétfelé kell helytállnod! Lehet, túl szűk a tér, amiben élsz a családoddal, és ezt utálod. Nem ott vagy, nem azt teszed, amit terveztél, amit reméltél, és ezt nagyon nem szereted.

Az igazság az, hogy nem kell szeretnünk azt, ahol vagyunk, és azt, amink van, de ha hálával fordulunk Isten felé azért, amit adott nekünk, függetlenül attól, hogy mik az érzelmeink az adományai iránt, akkor meg fogjuk tapasztalni ugyanazt az elégedettséget, amiben Pál élt.

Azt is vegyük észre, hogy azzal, hogy hálásak vagyunk, még nem késztetjük Istent arra, hogy megváltoztassa a körülményeinket. Talán megteszi, talán nem. Viszont a hála felszabadít minket a birtoklás vágya alól, és engedi, hogy megpihenjünk az elégedettség gazdagságában. És ha már elértük az elégedettséget, nem lesz többé szükségünk az anyagi javak bőségére. Isten válik legnagyobb kincsünkké. Benne mindent birtoklunk, amire szükségünk van.

Drága Istenem, tudom, hogy a helyzet mindig lehetne rosszabb, mint amilyen. Hálás vagyok azért, amit nyújtottál nekem. Tölts be a Te békességeddel, hogy valóban elégedett lehessek a Te áldásaiddal.  Ámen.