„És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb.
De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült.
Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy két keze fölemelve maradt naplementig.” (2Mózes 17:11-12)
Küzdelem az élet napról napra. A világ bizonyos részein véres harcok folynak, máshol vallási, vagy politikai csatározások történnek. Szemben állnak volt barátok, testvérek; kétségbeesett küzdelem folyik a mindennapi betevőért, a becsületért, az igazunkért. Bármilyen jellegű is a harcunk, egyedül sokkal nehezebb győzni. Erről szól a mai üzenetünk is.
Mózes vezetésével Isten kihozta Egyiptomból Izrael népét. Már önmagában ez is nagy csoda volt, de az igazi próbák csak ezután vártak rájuk. Túlélni a pusztában napról napra. Amikor Mózes látta a szükséget megkérdezte Istent, hogy mit tegyen. Isten elmondta, és adott vizet, mannát, annyit, amennyire szükségük volt. Teljes mértékben Istentől függtek. Emberi erővel nem maradtak volta életben.
Isten gondoskodott szükségleteikről, de most újabb kihívással kell szembe nézniük. Az Amálekiták megtámadják őket. Józsué a néppel együtt harcol, Mózes pedig Istenhez fordul imában erőért és győzelemért. Miután felemelt keze elfárad, Áron és Húr nyújt támaszt neki, és a nép győzelmet arat.
A kérdés, hogy kitől függött a győzelem?
Elsősorban Istentől, mert övé a nép, az erő, a győzelem. Az emberi részben pedig mindenki benne volt.
Élet- és hitharcainkban nagy erőt ad, hogy nem kell egyedül küzdenünk. Az imatámogatás, a közös munka sok-sok tapasztalatot és győzelmet ígért.
Nehéznek érzed a küzdelmeidet? Fordulj Istenhez, és fordulj azokhoz a társaidhoz, akik tartják a karod, akik érted és veled imádkoznak. A valóságban nincs helye a magányos harcosoknak. Függjünk Istentől, mert csak nála van szabadítás!
Kommentáld!