„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” 

Kol 3,13

A székek műanyag huzata zöld volt. Az asztalé drapp. Tökéletes halvány alap, amin jól látszik a firkálás.

Ezért láthattam meg, min vihognak az előttem ülő lányok. Rám néztek, aztán még kiegészítették Jennifer asztalrajzát: egy göndör hajú, lófogú, villámló tekintetű pálcikaalakot. Mielőtt alákanyarították volna a nevet, tudtam, hogy engem ábrázol. Rólam készült ronda karikatúra.

Évek múltak el azóta, hogy utoljára ültem a drapp asztalnál. De nem számolhatom években az időt, mióta ugyanazt az elutasítottságot és fájdalmat legutóbb átéltem. Persze most már nem firkáló lányok okozzák. Az aljas bánásmód fáj minden korban, minden formában.

A lányokat kiemelheted az iskolából, de az iskolát nem szakíthatod ki egyes lányok lelkéből.

Ha neked is volt ilyen élményed, tudod, miről beszélek. Ha lágyabb anyagból gyúrtak, elmenekülsz, igyekszel távol tartani magad a bántás forrásától. Ha keményebb, robbanékonyabb vagy, vissza akarod adni, amit kaptál, hadd szenvedjenek ők is.

Innentől viszont bonyolódik a dolog. Jézus szembecsapja a konvencionális logikát, és azt mondja: „Szeresd ellenségedet”. Komolyan? Mélyen bennünk ott suttog egy hang: „Ne próbáld szeretni. Ő a kivétel.”

Kezdődjön hát el a belső harc.

Mi van akkor, ha Jézus nem kegyetlen, nem közömbös, és nem is naiv, mikor ezt a szeretetparancsot adja nekünk? Ha igazából megmutatja a módját, hogyan szedhetjük ki magunkból a másik által belénk döfött tüskét? Ha megbántanak, választhatjuk a gyógyulást azzal, hogy szeretettel fedjük el a sebet. De vissza is utasíthatjuk a gyógyulást, és hagyjuk, hogy a seb elfertőződjék, és ragályként terjedjen tovább.

Fontoljuk meg a következő három dolgot:

Parancs

Az én dolgom nem az, hogy az ellenségemet megbüntessem. Az a dolgom, hogy engedelmeskedjem Istennek, és úgy kezeljem a helyzetet, ahogy Ő mondja: „Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” (Mt 5,44)

Óvatosság

Ha erőszakos cselekményről van szó, messziről szeressünk. Hogyan? Megbocsátva annak, aki bántott: engedjük el a bántást, tegyük át Isten kezébe. Bízzunk abban, hogy Isten nyilvánvalóvá teszi számukra, hogy hibáztak, és foglalkozni fog a tetteikkel.

De ne higgyük azt, hogy a megbocsátás és a gyógyulás mindig kéz a kézben járnak. Megbocsáthatsz valakinek, mégsem akarsz mindennap együtt lenni vele. Kérd Istent, mutassa meg, mikor és hogyan jobb távolról szeretned.

Katalizátor

Térjünk hát vissza Jenniferre és a bántó rajzra. Szeretném a mai tudásom birtokában újraélni a jelenetet. Jennifer a maga bizonytalanságát vitte bele abba a rajzba. Bár tényleg nehéz együttérezni valakivel, aki épp szándékosan fájdalmat okoz nekünk, az ő nyilvánvaló szenvedése mégis szánalmat ébreszthet. A sebzett emberek másokat sebeznek.

Áss egy kicsit az aljas módon viselkedő lány lelkébe a felszín alá, és látni fogod, mennyire utálja saját magát.

A Róm 12,20-ban ezt olvassuk: „Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére.”

Jennifer éhezett és szomjazott az elismerésre. Úgy gondolta, ezt csak úgy tudja megkapni a környezetétől, ha engem kifiguráz.

Mi lett volna, ha felállok, odamegyek hozzá, és adok ennek a kétségbeesett lánynak egy kortyot az élő vízből? „Jennifer, ne félj. Igazán szép vagy, hidd el.”

Nem hiszem, hogy erre bárki is képes lenne középiskolás korában. De már nem vagyok középiskolás.

Ideje felismernem ezt.

Uram, köszönöm, hogy van türelmed hozzám. Segíts, hogy szeretni tudjam azokat, akik bántanak. Mutasd meg, mikor kell azon igyekeznem, hogy helyrehozzak egy kapcsolatot, és mikor kell elengednem. Azt akarom, hogy a kapcsolataim is a Te dicsőségedet szolgálják. Ámen.