“Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá…”

- 1Mózes 1:26

Mi a képmás?

A Webster’s értelmező szótár szerint (1) egy személy vagy dolog formájának másolata vagy utánzata; (2) optikai eszközzel (lencsével, tükörrel), vagy elektronikus úton előállított optikai hasonmás (ellenpéldány); (3) pontos másolat: utánzat.

A képmás szinonimái: hasonmás, arcmás, tükörkép, másolat, utánzat.

Isten önmagához hasonlóvá, a saját képmására teremtett minket. E sorozatban azzal foglalkozunk, mit jelent, hogy az ember Istenhez hasonlít – különösen abból a szempontból, hogy nőként és férfiként hogy lehet Isten képmása.

De először hadd idézzek Janikovszky Évától:

“Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok.

Nagymama azt mondta: Istenem, akárcsak az anyja!

Nagypapa azt mondta: az ördögbe is, szakasztott az apja!

Emil bácsi azt mondta: a megszólalásig szegény Jolán!

Apukám azt mondta: mintha csak magamat látnám!

És anyukám azt mondta: azért talán rám is hasonlít egy kicsit!

…

Amióta nagy vagyok és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek.

Nagymama azt mondja: én nem tudom, kire, de az anyjára biztos nem!

Nagypapa azt mondja: én nem tudom, kire, de az apjára biztos nem!

Emil bácsi azt mondja, hogy szerencse, hogy szegény Jolán már nem érte meg!

Apa azt mondja: most láthatja az anyja, hogy nem kellett volna mindent ráhagyni!

Anya pedig azt mondja: te vagy az apja, hát mért nem pofozod meg?

…

Emil bácsi szerint ez szomorú, mert ugye, az ő családjukban mindenki normális volt, és attól fél, hogy ez, sajnos, a Rezső vére.”

- Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek?

Vessünk egy pillantást az ember Istenhez való hasonlóságára három megvilágításból:

1. Isten, Akihez hasonlítunk, nem “én”, hanem “mi”

“Akkor ezt mondta Isten:

Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik.

Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

…

És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.”

- 1Mózes 1:26-27, 31

Isten többes számot használ: “Alkossunk embert a képmásunkra…” Ez az első olyan hely a Bibliában, ahol feltűnik a többes számú Isten: A Szentháromság. Tudtad, hogy Jézus és a Szentlélek már a kezdet kezdetén is ott volt? Az élő Isten ebben is eltér azoktól az istenektől, akik az ember teremtményei.

A Bibliában sok más helyen is feltűnik ez a “kapcsolat”. Érdemes kikeresni ezeket a bibliai részeket: Máté 3:13-17, János 14:10-31, János 16:12-15, János 17:1-5, Galata 4:6. Mit veszel észre bennük? A Szentháromság mindegyikben szerepel. A Bibliából kiderül, hogy Isten egy kapcsolat – az Atya, a Fiú és a Szentlélek, három egymást szerető Személy boldog kapcsolata. Ha Isten kapcsolat, minket pedig önmagához hasonlóvá teremtett, mi következik ebből? Mi is társas lények vagyunk!

2. Isten, Akihez hasonlítunk, maga a szeretet

A Bibliában az áll: “Isten szeretet.” Sok helyen van benne szó Isten szeretetéről: pl. 2Krónikák 6:14, Ézsaiás 54:10, János 3:16, Róma 8:37-39, 1János 3:1-2, 1János 4:8-19. Ha Isten maga a szeretet (1János 4:8), mi pedig Rá hasonlítunk, mi következik ebből? Szeretetre születtünk!

3. Isten, Akihez hasonlítunk, az élet forrása

“Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.”

- 1Mózes 2:7

Isten teremtette az életet. A bűnbeesés után azonban megváltozott az élet, amelyet teremtett, és az élőlények halandóvá váltak.

“Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!

…

Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.

Azután ezt mondta az ÚRisten: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen,

kiűzte az ÚRisten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.

És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.”

- 1Mózes 3:19, 21-24

Isten kizárta az embert arról a helyről, ahol az élet fája állt. De mivel Isten társas lény, sőt, maga a szeretet, új élet érkezett Jézus Krisztuson keresztül. Erről szól: Róma 6:3-5, Efezus 2:3-5, 1János4:9, 2Korinthus 3:4-6.

Ha az élet Istentől származik, mi pedig Rá hasonlítunk, mi következik ebből? A mi feladatunk is az, hogy életet leheljünk egymásba! Valamiben meg kell nyilvánulnia annak, hogy Isten képmásai vagyunk, tehát társas lények, akik szeretetre születtek, és akiknek az a feladata, hogy életet leheljenek a környezetükben lévőkbe.

KÉRDÉSEK, amiken ennek kapcsán elgondolkoztam:

1. Mint társas lény

Van kapcsolatom Istennel? Mit jelent?

Arról szól, hogy mit teszek és mit nem, vagy inkább arról, hogy egyre jobban szeretném megismerni Őt?

Igazán ismerem a körülöttem lévőket? Törődöm velük? Tudom, mit gondolnak az életről és Istenről, vagy csak felszínes dolgokat tudok róluk?

2. Mint olyan valaki, aki szeretetre született

A körülöttem élők, a családom tagjai miből tudják, hogy tényleg szeretem őket? Tudják egyáltalán?

Továbbadom nekik Isten szeretetét?

Feltétel nélkül szeretem őket, vagy csak akkor, amikor megérdemlik?

3. Mint olyan valaki, aki új életet lehelhet másokba

Közelebb vonzom Krisztushoz a körülöttem élőket?

Életadó vagyok, vagy inkább elszívom az életet másoktól?

Krisztus bennem élő szeretete kiömlik másokra is azzal, hogy örülök nekik, bíztatom őket, segítek nekik… vagy mindig elvárásokat támasztok másokkal szemben?

Szabadnak érezhetik magukat mások a társaságomban?

szerző: Brouwer Pálhegyi Krisztina