AZ IGE FÉNYÉBEN
A szőlőtő
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a
szőlőműves.” (Jn.
15,1)
Azt hiszem az Úr Jézusnak ez a
példázata fejezi ki a legjobban azt, hogy miért kell hozzátartozzunk és mi
történik, ha hozzátartozunk és mi, ha nem tartozunk hozzá.
A megkezdett példázatot így folytatja: „Minden szőlővesszőt,
amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt
terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.” (Ioan 15,2)
Azokat a vesszõket, melyek nem teremnek
gyümölcsöket õ benne, azokat az Atya levágja, vagyis azok elvesznek, nem lesz
örök életük. Ezzel szemben azokat, amelyek elkezdtek gyümölcsöt teremni, azokat
megtisztítja. Mennyi bűn, mennyi szenny terheli életünket! Ha már megtértünk bűneinkbõl,
még akkor is nagyon sok gonosz indulattól vagy rossz szokástól, vagy épp
bizonyos bűnöktõl kell megtisztítson minket mennyei Atyánk. Ezt igéje és
Szentlelke által végzi el bennünk. Olvasva a Szentírást megértjük mi a helyes,
mi Isten szerint való, hogyan kell élnünk és hogyan kell viszonyulnunk Istenhez
és embertársainkhoz. Erre tanítanak úgy az Úr Jézus szavai, mint az apostolok
leveleiken keresztül, de erre tanít Isten a prófétákon keresztül is. De ahhoz,
hogy megértsük és egyáltalán, hogy tudjunk róla, naponta kell olvasnunk a
Szentírást. Mivel Isten nem akar rabszolgákat, azért nem erõszakkal vezet
minket, csak figyelmeztet és irányít. A
Szentlélek által szelíden vezet, ha mi engedelmeskedünk neki, ha hallgatunk rá.
A baj az, hogy olyan halkan szól, olyan szelíden, hogy sokszor a világ zaja
elnyomja és mi más hang után megyünk. De milyen sok áldás származik abból, ha
engedelmeskedünk akaratának!
Az Úr Jézus
kér: „Maradjatok
én bennem és én is ti bennetek.” Miért kéri ezt? Mert: „Miképpen
a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad;
aképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok.” És még egyszer összegezi: „Én
vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki én bennem marad, én pedig ő benne, az
terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn.
15,4.5). Nagyon érthetõen magyaráz: ha nem maradunk az Õ közelében, ha nem
hallgatunk az Õ szavaira és nem azok után rendezzük életünket, akkor nem fog életünk sem átalakulni, nem
fogunk megváltozni, nem válunk lelki emberekké. Ha pedig megmaradunk testi
embereknek, akkor cselekedeteink is testiek maradnak, amelyekben ott van a sok
emberi gyarlóság: az önzés, az irigység, a különféle számítások (megcsinálom,
ha...; vagy megcsinálom, mert...). Ezek pedig nem Jézus szerinti gyümölcsök. Ezekben
nincs örömük azoknak, akikért tesszük, ezeken a cselekedeteken nincs Isten
áldása. Így bár igyekszünk jót tenni, de valahogy mindig rossz is származik
belõle.
Ha az Úr Jézusban vagyunk, akkor már
kezdünk lelki emberekké válni, mert átadtuk magunkat neki és engedelmeskedünk
parancsainak. Tudjuk, hogy parancsait ebben az egy igében foglalta össze: úgy „szeressétek
egymást, amiképpen én szerettelek titeket.” Bár sosem fogjuk tudni úgy
szeretni egymást, mint ahogy Õ szeretett és szeret minket, de ha igyekszünk
betartani parancsait, akkor lassanként kezdjük szeretni embertársainkat és nem
fogunk mindenért haragudni, nem fogjuk akarni állandóan sértõdéseinket
rendezni, nem akarjuk önérzetünket legyezgetni mások megalázásával stb. „Szeressétek
ellenségeiteket”! Tudjuk-e szeretni õket? Tudunk-e imádkozni értük?
Vagy meglátogatjuk-e az árvákat, az özvegyeket? Igyekszünk-e jót cselekedni
mindenkivel, nem várva fizetséget érte? Persze nagyon sok kérdést fel lehetne
tenni ezzel kapcsolatban. Ez csak egy pár közülük, hogy valamennyire is lássuk,
mit kér tõlünk Isten.
Az Úr Jézus azt ígéri azoknak, akik
benne maradnak: „Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek,
amit csak akartok, és meglesz az néktek.” (Jn. 15,7). Õ meghallgatja és
teljesíti imáinkat, ha engedelmeskedünk neki és ha olyan dolgot kérünk, ami
javunkra van. Ha nagyon sokat kérünk valamit, néha teljesíti akkor is, ha nincs
javunkra, és abban akkor nincs áldás.
Az Úr Jézus
azt is mondja, hogy : „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy
sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.” (Jn. 15,8).
Ha az emberek látják a mi jó cselekedeteinket, amelyeket Isten dicsõségére, de
ugyanakkor embertársaink javára teszünk, akkor már nem nekünk fogják megköszönni
azt, amit adunk, hanem Istennek, akitõl van mindenünk. Ezáltal dicsõíttetik
Isten. Az Úr Jézus így fejezi be a szõlõtõrõl szóló pédázatát:
„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy
szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én
parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben;” (Jn. 15,9.10a)
Marosvásárhely,
Vártemplom, 2001 október 5.
Cismaşné Kallós
Mária
Kommentáld!