<!-- /* Font Definitions */ @font-face {font-family:"Cambria Math"; panose-1:0 0 0 0 0 0 0 0 0 0; mso-font-charset:1; mso-generic-font-family:roman; mso-font-format:other; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:0 0 0 0 0 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; margin:0in; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; mso-layout-grid-align:none; punctuation-wrap:simple; text-autospace:none; font-size:12.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman","serif"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:HU; mso-fareast-language:RO;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; font-size:10.0pt; mso-ansi-font-size:10.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt;} @page Section1 {size:595.35pt 842.0pt; margin:28.35pt 28.35pt 28.35pt 56.7pt; mso-header-margin:35.45pt; mso-footer-margin:35.45pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

AZ IGE FÉNYÉBEN

Van-e neked üdvbizonyosságod?

„Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.” (I Pét 1:13)

A legtöbb hitre jutott keresztény (új) eletében sok kérdés merül fel. Az egyik legfontosabb ezek közül az üdvösség kérdése. Biztosak lehetnek-e abban, hogy nekik is van örök életük? Ha megkérdezik őket, hogy van-e örök életük, akkor a legtöbben így válaszolnak: azt hiszem..., remélem..., nagyon szeretném stb. Eltelik egy bizonyos idő, amíg tisztában leszünk azzal, amit a Szentírás erről mond; amíg el tudjuk mondani, hogy igen, biztos vagyok abban, hogy üdvözülök a Krisztusba vetett hitem alapján, mert ezt Isten ígérte meg. Ez az üdvbizonyosság.

Isten kegyelmi ajándékáról, az üdvösségről vagyis az örökélet elnyeréséről tesz bizonyságot az egész Szentírás: az Ószövetségben rejtett formában találjuk meg, míg az Újszövetségben nyíltan jelenti ezt ki az Úr Jézus és az apostolok, mint például a János evangéliumában: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16)

Csak úgy fog megvilágosodni előttünk Isten szent akarata és az evangélium mondanivalója, ha a „Béreábeliek lelkületét” tesszük magunkévá, akik „bevevék az igét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.” (Ap.csel 17:11b). De ne úgy, mint a farizeusok, akik ugyan kutatták az írásokat, de nem hittek  Jézus Krisztusban és akiket az Úr Jézus így fedd meg: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; és nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!” (Jn 5:39,40)

Olyanok se legyünk, mint az Emmausba menő tanítványok, akiket pedig így fedd meg az Úr: „És ő monda nékik: Óh balgatag és rest sz1vűek mindazoknak az elhívésére, amiket a próféták szóltak!” (Luk 24:25), majd tanítani kezdi őket: „elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala  nékik minden írásokban, amik ő felőle megírattak.” (Luk 24:27). Minket nem így fog tanítani, de ha figyelmesen olvassuk és tiszta szívvel kutatjuk a Szentírást, akkor  a  Szentlélek  által  minket  is  fog  tanítani. A Szentírás olvasása közben a Szentlélek rávilágít mindarra, ami szükséges ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Elsősorban megismerhetjük Istent és Jézus Krisztust, ami az első feltétele az örök élet elnyerésének: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3). De nem elég megismerni, hanem hozzá is kell mennünk, megbánva bűneinket, mert „Az Isten az Fiát, Jézust elsősorban néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből.” (Ap.csel 3:26).

Ádám engedetlensége miatt jött be a halál ebbe a világba, ezzel szemben Jézus Krisztus engedelmessége által jött be a kegyelem: „Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm 5:21).

Isten felkínálja nekünk az örök életet és megadja a lehetőséget, az utat annak elérésére. Míg nem térünk meg bűneinkből, addig testi emberek vagyunk: „Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.” (Róm 8:8).

Mi már nem törvény alatt, hanem a kegyelem alatt élünk, rajtunk már nem uralkodik a bűn: „Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 6:11).

A különbség az, hogy ha eddig hajlottam arra, hogy elkövessek valami bűnt (pl. mert mindenki azt csinálja vagy mert nem is tudtam, hogy bűn) most már látom, hogy mi a bűn és egyszerűen nem akarom a bűnt cselekedni (meghaltatok a bűnnek), az már távol áll az én lelkületemtől, idegen számomra. De azért vigyáznunk kell, nehogy ismét elbukjunk, mert a kísértő nagyon változatos formában tud megkísérteni. Ha véletlenül mégis megtörténik és elbukunk, akkor is ott a kegyelem, amely ismét megbocsátja a megbánt bűnt, mert ha megbánva bűneiket megvalljuk azokat, akkor „...hű és igaz, hogy megbocsássa bűneiket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1 Jn 1:9).

Csak akkor fogjuk tudni megbánni bűneinket, ha már belátjuk, hogy bűnösök vagyunk és érezzük, hogy szükségünk van Isten üdvözítő kegyelmére. Hajlamosak vagyunk arra, hogy másokhoz hasonlítsuk önmagunkat és magunkat különbnek vagy bűntelennek látjuk. Valahogy így gondolkozunk: hát én nem vagyok olyan...önző, beképzelt, gőgös, hazug, hitetlen stb., mint a másik; én nem lopok (vagy esetleg nem annyit), mint más. És ezt a listát lehetne folytatni a végtelenségig. A lényeg, hogy látnom kell: én bűnös vagyok. Nem másokhoz kell viszonyítanom magam, hanem egyedül a Szentírás tükrében kell megvizsgálnom önmagam (és nem mások) bűneit.  

Ha megtérünk bűneinkből, ha elfogadjuk Megváltónknak és Urunknak az Úr Jézus Krisztust, akkor Isten újjászül Szentlelke és igéje által. A Szentlélek lakozást vesz bennünk és az ő segítségével fogunk tudni engedelmeskedni Isten parancsainak és harcolni ó emberünk (testi gyarlóságaink - bűneink) ellen. Így lassanként testi emberekből lelki emberekké válunk. Életünkben az első helyre kerül Isten és az Ő szent Fia, az Úr Jézus Krisztus. Alávetjük magunkat Isten parancsainak és fontos lesz számunkra életünk megszentelődése. Naponként megharcoljuk hitünk szent és nehéz harcát. Most már, mint lelki emberek, meg tudunk bocsátani az ellenünk vétkezőknek, tudunk imádkozni értük, tudjuk szeretni ellenségeinket, vagyis betöltjük a szeretet parancsát. Ha így élünk, akkor a bennünk lakozó Szentlélek által üdvbizonyosságunk lesz.

Krisztus feltámadása bizonysága annak, hogy mi is, akik hiszünk benne és átadtuk magunkat neki, mi is feltámadunk Isten ígérete szerint.

Pál apostol kijelenti: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjül lőn azoknak, ki elaludtak.” (I Kor 15:19,20)

Péter apostol első levelének első verseiben nagyon szépen és tömören fogalmazza meg egész hitéletünk alapját, milyenségét, reményét. Olvassuk el nagyon figyelmesen ezeket a verseket:

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Amelyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor; akit, noha nem láttatok, szerettek; akiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek:

 elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét.”

 (I Pét 1:3-9)

Marosvásárhely, 2000.szeptember 11.                                                                              Cismaş Mária