"Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, ..." 

Máté 19:13a

A szeretteinkért mondott ima az egyik legnagyobb ajándék, amit nekik adhatunk. Az ajándékozásnak pedig fontos részét képezi az, amikor tudatjuk velük, hogy imádkozunk értük. Ez az igazság a gyerekekre is vonatkozik.

Két unokánk Kansas-ben él, szóval elég gyakran láthatjuk őket. Férjemmel nagyon örülünk ennek, és mindig keressük az alkalmat, hogy velük lehessünk. 

Egyik alkalommal áthívtuk magunkhoz Justust és Hudsont, hogy bemutassuk nekik új lelkipásztorunkat és feleségét, akiknek gyönyörű hármasikreik és egy Hudson korabeli fiuk van. A gyerekek a hátsókertben játszottak. Néhány focimeccs és sok hintázás után szóltam, hogy ideje szünetet tartani és sütizni. Mind a hatan elkezdtek felém futni, amikor sikoltást hallottam. 

Justus elesett és valami megvágta a lábát. A seb nem volt mély, de ott volt egy seb a lábán, ami aggasztotta őt is és engem is. Ölbevettem síró unokámat, bevittem a házba, és addig tartottam, míg megnyugodott. Kitisztítottam a sebet, lefertőtlenítettem és óvatosan rátettem egy mesefigurás sebtapaszt. Ezután imádkoztam, hogy Jézus gyógyítsa meg a sérülését. Az ima után Justus aggodalma elmúlt, rámmosolygott és azt mondta:"Köszönöm, Mami!"

Néhány napig nem találkoztam az unokáimmal, de amikor legközelebb átmentem vigyázni rájuk, az első dolog, amit Justus mondott, az az volt, hogy :"Mami, Megtette!". Már rég kiment a fejemből a sérülése és az ima is, amit a gyógyulásáért mondtam - de Justus nem felejtette el. Nagy vigyorral az arcán a lábára mutatott, ahol a seb már alig volt látható, és így szólt:"Látod? Isten helyrehozta! Meghallgatta az imád!".

Ugye milyen csodálatos? De ez még nem minden.

Nemsokkal később, amikor Hudson megütötte a karját, Justus segített édesanyjának ellátni a sérülést. Justus imádkozott testvéréért és biztosította arról, hogy Jézus meggyógyítja. És Megtette!

Justus hisz az ima erejében, mert hallotta, amint nagymamája érte imádkozott, és az ima meghallgattatott. Majd megtapasztalta az ima erejét, amikor ő maga imádkozott testvére gyógyulásáért, ami szintén meghallgattatott. Justus, Hudson és én gyakran imádkozunk különféle dolgok miatt - a sötétben való félelem, szörnyek, őrült gépjárművezetők, vagy viharok miatt, - olyan dolgokról, amik az ő kicsi szívűket foglalkoztatják. Ez egy nagy ajándék - nekem és az unokáimnak is.

Te megajándékozod imával a szeretteidet? Tudják, hogy imádkozol értük?

Gyakran bonyolítjuk imáinkat, de valójában nem kell. Az imádkozás egyszerüen csak beszélgetés Istennel. Ő nem a szavaink összefüggőségére figyel, hanem a szükségünkre. 

Az ima nem egy vallási rituálé. Nem kell bizonyos számú lépéseket megtennünk ahhoz, hogy imánk eljusson Istenhez. 

Az imában kinyilvánítjuk teljes alárendeltségünket Isten felé. Elmondjuk Neki, hogy csakis Rá hagyatkozunk. "Igen"-t mondunk mindarra, ami előttünk áll, - még akkor is, ha nem tudjuk, hogy mi az. Nem kell térdre ereszkednünk vagy szemeinket becsuknunk. Az ima szüntelen beszélgetés szívünk és Isten között - a nap minden egyes pillanatában. 

Az ima kellene, hogy legyen az első reakciónk, nem pedig az utolsó mentsvárunk. Olyan természetesnek kellene lennie, mint annak, hogy lélegzünk.

Amikor valaki megkér, hogy imádkozz érte- tedd meg! Imádkozz vele a telefonban. Állj meg a bevásárlóközpontban, vagy húzódj félre az autóval és imádkozz! Imádkozz gyerekeiddel úton az iskolába. Hagyj imaüzenetet egy barátodnak, vagy kérj rá áldást. Kérdezd meg a pincért, vagy pincérnőt, hogy hogyan imádkozhatnál érte.

Ajándékozd meg az embereket az értük mondott imával! Ez az ajándék semmibe sem kerül.

"Atyám, szeretnék imaharcos lenni, olyan nő, aki tud szüntelenül imádkozni. Kérlek segíts meglátnom a szeretteim és a körülöttem élők szükségeit. Taníts imádkozni, Uram. Jézus nevében, Ámen."

"Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra." (1Thessz. 5:16-18)