Gueth Péter

Megérkezel Denpasarba. Taxiba ülsz, bemondod a címet, hátradőlsz. Forróság, pálmafák, istenszobrok. A sofőr tört angollal, de kedvesen érdeklődik, honnan jöttél, meddig maradsz, mi a vallásod? Te kissé előre hajolva válaszolgatsz lelkesen. Lelkesen, mert ez a negyven körüli férfi az első balinéz, akivel életedben először beszédbe elegyedsz, leszámítva a reptéri alkalmazottakat, és mert tetszik neked, hogy amikor azt mondod: Magyarországról, akkor ő azt feleli: á, Budapest!

De lelkes vagy azért is, mert átszállásokkal együtt harminckilenc óra után végre megérkeztél az édenkertbe, valóra vált az álmod, és megvannak a csomagjaid is. Sőt, eddig kimondottam simán ment minden, átszelted a fél világot, és most azon gondolkodsz, hogyha csak pár órára is, de útközben megvolt Kairó és Bangkok is.

A körforgalom közepén, a szökőkútban az a fehér szobor Indra isten, magyarázza a sofőr, ez a templom pedig itt balra Siváé, de mögötte van egy régi Brahman is. Ha érdekel, akkor felhívná a figyelmet Ubud városára – és mivel érdekel minden, kíváncsian hallgatod, hogy ott milyen nagyon sok szép templom van, remek a batik áru és ő tud olyan helyeket is, amiket az útikönyvekben hiába keresni. Éttermek, olcsó piacok, kézműves műhely, rejtett tengerpart, ahol nem jár senki, vagy az anyatemplom, fent, az Agung oldalában, ahol pont holnap lesz egy nagyon ritka szertartás, amit kár lenne kihagyni.

És te csak bámulsz kifelé a negyven fokban, füstölő és jázmin illata lendül be a nyitott ablakon. Ezek itt hisznek a reinkarnációban, a megvilágosodásban, meditálnak, és sokan vegetáriánusok, gondolod magadban, és folytatod is ezt a gondolatot, hogy biztosan ez a sofőr is, mert hiszen minden keleti ember – ezekről olvasgattál még otthon abban a sok színes könyvben, hogy így megy ez itt, az istenek szigetén.

Aztán megérkeztek a szállodához, ahol már hetekkel ezelőtt, az interneten keresztül lefoglaltál egy szobát. Mikor kiszállsz, már nem csak a nevét tudod: Rámának hívják, hanem meg is egyeztetek, hogy holnap reggel érted jön és elvisz Besakihba, a szertartásra, mert történetesen tényleg nem csak taxisofőr, hanem hétvégenként a templomban szolgál ingyen, felajánlásból.

És mikor fizetsz neki a fuvarért, fizetsz még azért a szarungért is, meg azért az ingért, és azért a banánlevélből és virágokból font áldozati koszorúcskáért is, amelyeket ő fog neked beszerezni az indulás előtt, mert ezek feltétlenül kellenek, itt ez a szabály, hogy csak tradicionális viseletben és felkészülten lehet belépni a szent helyekre.

Már pedig te azért vagy itt Balin, ezen a csodálatos szigeten, hogy minél több szent helyre léphess be, és ha ehhez pár ezer forintnyi plusz kiadásra is szükség van, hát legyen, gondolod, miközben átadod az útleveled a recepción, ahol közlik, hogy egy másik, de szebb szobát kapsz, grátisz, mert amit lefoglaltál, sajnos épp felújítás alatt van.

A szebb szoba nem néz közvetlenül a tengerre, csak egy szürke tűzfalra. Viszont van légkondi, igaz, hangos és büdös jön belőle, de nem számít, mert a szomszéd lakatosműhely is hangos, másrészt meg a bűz is inkább csak furcsa szag, és biztosan hamar meg lehet szokni. Ahogy meg lehet szokni a szarvasbogár nagyságú csótányokat is, a fal mellett csendesen osonnak. Jó, elsőre tényleg ijesztőek, de hát ez itt a Távol-Kelet kérem szépen.

Aztán persze másnap hiába vársz a taxisra. Ráma nem jön, nem is így hívják. Talán nem is templomi szolga, és a beígért inget, szarungot és a füstölőket is fújhatod.

Mert ő közben újra a reptéren van már, és vár a következő buléra. A buléegészen közel van a balekhoz, de itt csak szimplán fehér embert jelent, aki már jön is, a melegtől kipirultan, fújtatva, hatalmas csomagokkal. Honnan is? Á, Ausztrália! Sydney? Melbourne. A hosszabb úton mennek ugyanúgy, mint tegnap. Mutogatja a szobrokat, beszél a szertartásokról és a különleges éttermekről is, meg azokról a masszázsszalonokról, ahol akármilyen igényt ki tudnak. Tényleg akármit, csak a fantázia szab határt, higgye el, mondja, és az ausztrál hiszi is. Kajánul elvigyorodik, látszik a tükörben, és a taxis minden rezdülésre figyel.

Hogy mennyibe kerül, úgyse számít, ezeknek Bali olcsó hely. Ezek a fehérek ki vannak tömve, de hát a filmezés biztosan jól fizet. Meg a koncertek, vagy a pornó, vagy bármi, amit ezek csinálnak, gondolja, miközben kanyarodik a körforgalomnál.

Közben te a szállodádban ülsz, ami inkább csak egy olcsó motel, és azon gondolkodsz, hogy bizony át lettél verve. Először persze nehéz volt megérteni, amit az a másik európai mondott ma reggel, miután látta, hogy fel-alá sétálsz a kapuban.

Hogy a hiszékenységed, az otthonról hozott sztereotípiáid a keleti emberekről, hogy hinduk vagy buddhisták, titkos beavatottak, tele bölcsességgel, akiktől mi, elkorcsosult lelkű európaiak csak tanulhatunk. És hogy te is azért jöttél, hogy meditálni, jógázni, és a végére még meg is világosodni, ha lehet.

Aztán most itt ülsz, és azt számolgatod, hogy ha ez így van, akkor nem csak az ing, a szarung, egyáltalán az egész fuvar, de a hotel is, a szoba is. Sőt a balinézek is, akik pont ugyanolyan hülyeségeket gondolnak a fehér emberről, mint te róluk, csak az ő hülyeségeik kevésbé emelkedettek.

De azért nem mindenki, mondja az a másik bulé. A többség nagyon kedves, segítőkész. És ha megvilágosodni nem, azért valamit mégis meg lehet itt érteni, ami bizonyos értelemben talán többet is jelent:

A legtöbb nyugati embert a saját életével való elégedetlenség szülte elvágyódás hajtja az egzotikus Távol-Kelet felé. Egy olyan képzet, amely sokszor csak az ezoterikus magazinok olcsó bölcsességéből merít; elutasítva mindazt, ami otthoni, és kritikátlanul elfogadva mindent, ami keleti.

Ezzel szemben a helyiek a gazdag, híres, erkölcstelen szájtátit látják a fehér emberben, akinek a farzsebében lapul a gyerek iskoláztatása, akinek a söröskorsója alján gyűlik össze az új háztető ára, és akinek az érzéketlen szíve fölött lóg a nagymama kórházi ellátása.

Ettől függetlenül tényleg lenyűgözőek a templomaik, a két vagy három részre osztott udvarokkal, pavilonokkal, amelyeknek a külső bejárata mindig a tenger felől van. És a bonyolult szertartásaik is, melyek közül az Eka Dasa Rudrát tényleg csak százévente egyszer mutatják be, és aki látni szeretné, annak nagyjából hatvanöt évet kell még várnia. Csodálatra és tiszteletre késztető a több évezredes kultúrájuk, a hagyományaik és persze a vulkánok, az erdők és az óceán is.

És az a motelszoba is renden van, gondolod a Basakih templom-együttes felé gyalogolva délután. Mert ha nem is Rámának hívták, nem is templomi szolga, de a mai szertartást tényleg csak évente egyszer tartják.

Nézed a fehérbe öltözött embereket, ahogy mennek felfelé a lépcsőkön, fel a ködbe vesző hét, kilenc vagy tizenegy szintes merukig, amik a hindu hitvilág ősi szent hegyét, a Merut szimbolizálják. A kapuk előtt számtalan őrződémon, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket. A háttérben pedig a balinéz hindu vallás legszentebb hegye, az istenek lakhelye, a Gunung Agung magasodik. Számtalan szentély, Sivának, Brahmannak és Vishnunak, füstölők illata és áldozati felajánlások.

Élő mesevilág, amit látsz, még akkor is, ha másképpen az, mint ahogy akkor gondoltad, amikor felültél a repülőre. És ha már ezen jár az eszed, akkor azt is belátod, hogy idefelé jövet nem hogy Kairó és Bangkok nem volt meg az átszállásokkor, de lehet, hogy Bali sem lesz, hiába töltesz itt el több mint öt hetet.

Visszafelé Denpasarba bemóra szállsz. Bemondod a címet, de mielőtt hátradőlnél, megállapodtok a viteldíjban. Útközben a sofőr kérdezget, mint itt mindenki, és te válaszolsz is lelkesen. Lelkesen azért, mert a fuvart közel a felére alkudtad le, és ez önbizalommal tölt el. Másrészt meg azért, mert legalább ennek a pár embernek itt melletted el tudod magyarázni, hogy Magyarország nem Ausztáliában, és nem is Amerikában van, nem az angol az anyanyelved, nem ismered az összes fehér embert a világon, és bizony nálatok is élnek buszsofőrök, tanárok, orvosok, asztalosok, bolti eladók, és takarítónők is, és csak nagyon kevesen filmsztárok.

De egy kicsit lelkes vagy még azért is, mert a Besakihból kifelé jövet, az egyik utcai árustól tényleg nagyon szép batikolt szarungokat és ingeket sikerült venned teljesen elfogadható áron.

-

bemo: Fix útvonalon közlekedő mikrobusz, átlagosan 9-12 férőhellyel, ami nagyjából 15-20 utas a valóságban. Nincsenek megállók, az út mentén kell leinteni.

anyatemplom: A Besakih templom-együttest hívják így, ez a balinéz hindu vallás központja.