„Boldogok, akik megtartják a törvényt, akiknek tettei mindenkor igazak.” Zsolt 106,3

„Nem szeretem az ünnepeket” – suttogtam.

Régebben, mielőtt férjhez mentem, szerettem. Mielőtt éreztem volna a nyomást, hogy egyszerre sokfelé kell teljesítenem. Mielőtt azt tapasztaltam volna, hogy bármennyire igyekszem, valaki mindenképpen kimarad, megsértődik, rosszul érzi magát.

Úgy szerettem volna otthon maradni, új hagyományokat kialakítani csak magunknak, kis családunknak a férjemmel és apró gyermekeinkkel. Mindkét családban a miénk volt az első házasság a fiatalabb generációban, mi törtük meg a „mindig így szoktuk” rendjét.

A Hálaadás Napja arra szolgál, hogy hálásak legyünk. Ehelyett én csak a stresszt éltem át. A Karácsony az öröm ünnepe, én viszont csak a rohanást érzékeltem.

Ahogy jöttek a gyermekek, feszültségemet igyekeztem lelkesedéssel álcázni. Jó móka volt a töklámpások készítése, a ház kidíszítése, de belül végig nyugtalan voltam, mert tudtam, micsoda stressz vár rám, amikor egyszerre kell mindenkinek megfelelnem. Visszagondolva nem értem, miért nem szóltam. Csak hagytam, hogy elfekélyesedjen a seb. Nem gondoltam rá, hogy ha nem szólok, semmi sem fog megváltozni. Csak belül fortyogtam az idegességtől.

Harminc év múltán értékes kincsem az ünnepi időszak. Időbe telt, de megtanultam megosztani a gondjaimat. Összeszedtem a bátorságot, hogy elmondjam tágabb családunknak, mennyire kimerítő, ha ilyen rövid idő alatt mindenki igényt tart a jelenlétünkre.

Mindnyájan megpróbáltuk figyelembe venni a többiek igényeit. Nyugodtak maradtunk, őszintén és kedvesen akartuk megoldani a konfliktusokat. Egyesek nyitottak voltak. Mások, főleg eleinte, kevésbé. Nagyon örültünk, ha valaki rugalmasnak mutatkozott. Ha meg nem, azt sem vettük zokon, nem éreztük személyes támadásnak. Tudtuk, hogy a változtatáshoz idő kell.

Talán a legnagyobb ajándék később érkezett. Mikor gyermekeink megnősültek, férjhez mentek, újabb családok kerültek a képbe. Elmondtuk a gyermekeinknek, hogy nem a dátum számít, nem az teszi különlegessé az ünnepet. A szív a fontos, amivel megéljük az ünnepet. Az, hogy együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk.

Így hát előfordul, hogy Hálaadás napján összejövünk, de olyan is, hogy csak hetekkel később. Talán csak Karácsony napján, s a Hálaadást más családtagokkal töltjük. Ha egy bizonyos napon nincs nálunk senki, a férjemmel új hagyományokat alakítunk ki, csak kettőnk számára.

Felfedeztük, hogy ha elengedjük a gyermekeinket, gyakrabban jönnek látogatóba. Nem érzik a kötelesség nyomását. Minket is beengednek saját családjuk szokásaiba. A dátumtól függetlenül bármikor, ha együtt vagyunk, jól érezzük magunkat. Az együtt töltött idővel megajándékozzuk egymást és magunkat is.

Uram, köszönöm Neked a családomat. Annyi mindenért hálás vagyok, többek közt a családomért, azokért, akik szeretnek, és szívesen vannak velem. Segíts, hogy meg tudjam osztani érzéseimet, igényeimet szeretteimmel, és hogy ezt kedvesen és méltósággal tegyem. Segíts, hogy ne vegyem személyem elleni támadásnak, ha küzdenek a változtatásokkal. Ha pedig én vagyok merev, segíts meghajolnom és növekednem. Segíts, kérlek, hogy minden nap hálás legyek azért, amit kapok. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.11.25.T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Bejegyezte: Csendes Percek Istennel - Virtuális Kávézó Nőknek dátum: 9:11 Nincsenek megjegyzések: 

Küldés e-mailben

BlogThis!

Megosztás a Twitteren

Megosztás a Facebookon

Megosztás a Pinteresten

Címkék: Csendes percek

2018. december 20., csütörtök

Arról gondolkozzatok

„arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, …ami kedves,….” Fil 4,8

Modern korunk csodálatos vívmányának tartom az összeszerelhető karácsonyfát, amire még a fényfüzérek is előre fel vannak rakva. A fa három részét összeillesztjük. Közös elosztóban három dugó, majd együtt a konnektorba, és voilá! Egy pillanat alatt gyönyörűséges, tökéletesen megszerkesztett látvány. Már csak az angyalok éneke hiányzik…

Persze csak akkor, ha kigyulladnak a fények…

Hálaadás másnapján lecipeltük a padlásról a karácsonyi kincseket, behordtuk őket a szobába. A várakozás magasra hágott, ahogy karácsonyi dallamok és fahéjas gyertyaillat lengték be a helyiséget. Két kislány és az édesanyjuk izgatottan igyekezett minél „karácsonyibbá” tenni az otthonukat.

Első volt a fa. Alsó harmad felállítva. Ellenőrzés. Működik. Középső elem. Működik. Finoman elhegyesedő felső rész helyrerakva. A dugó B-be, B a C-be és tadá! Hát majdnem tadá. Három kis pimasz ágon nem gyúltak ki a fények. Kihúztam, újra bedugtam. Semmi. Tekergettem kicsit az ágakat, jobban becsavartam az égőket. Hiába. Semmi fény.

Perfekcionista önmagam teljesen kiborult, úgy éreztem, a karácsony örömét mind beszippantotta a csalódottság fekete lyuka. Kicsi dolog volt, mégis a fa hirtelen életem csalódással és tehetetlenséggel teli sötét foltjainak szimbólumává vált.

Tizenhárom éves lányom összehúzott szemmel ránézett a fára, a fejét kicsit oldalra billentette, és azzal, amit kimondott, örökre megváltoztatta a látószögemet: „Anya! Tudom a megoldást! Ne nézz azokra az ágakra, amik sötétek. Csak azokat nézd, amik fénylenek.”

Hmm. Csak a fénylő ágakra nézz. Ez eszembe juttatta Pál apostol figyelmeztetését a Filippi 4,8-ból: keresd, ami igaz és kedves, és azokkal foglalkozzanak a gondolataid.

Bevált, mert ha a fénylő ágakat néztem, mintha el is tűntek volna azok, amik sötétben maradtak. A működő égők fénye olyan erős volt, hogy a sötétek már nem is számítottak.

Komoly karácsonyfa-lecke, és tudom, Jézus azt várja tőlem, hogy az életemre is alkalmazzam. Megvannak a magam sötét ágai: özvegység, betegségek a családban, anyagi gondok. De más ágak megvilágítják az utamat a túláradó szeretet fényével: az Ő és családom szeretetével. Meg még vannak barátaim, van házam, ahol lakhatunk, két drága gyermekem, akiknek jóéjt puszit adhatok, illatos kávém, puha párnám. És folytathatom a listát, ha arra figyelek, amim van, és nem arra, ami nincs.

Gyertek, ezen a Karácsonyon tűzzük célul magunk elé, hogy életünk kivilágított ágait nézzük, és nem gondolunk azokra, amik sötétek.

Mindig lesznek olyan dolgaink, amik jobb lenne, ha másmilyenek lennének. De mindig eldönthetjük, hogy mire figyelünk inkább, arra, ami olyan, amilyennek látni szeretnénk, vagy arra, ami nem olyan. Ne azon nyűglődjünk, ami nem éri el a megálmodott tökéletességet, hanem gyönyörködjünk a fénylő ágakban: a szeretetben, áldozatban, az együtt töltött időben.

Ahelyett, hogy tennivalóink listájának még kipipálatlan elemein szorongnánk, vagy arra hajtanánk, hogy tökéletesen megszervezzük az ideálisnak képzelt karácsonyt, figyeljünk inkább életünk áldásaira. És ha megfelelően hunyorítunk, ha jó szögben billentjük meg a fejünket, szépnek, fénylőnek láthatjuk az életet.

Uram, köszönöm, hogy néha ilyen egyszerű dolgokkal szemlélteted Igazságodat. Te vagy a világ világossága, jövőnk reménye. Segíts, kérlek, hogy meglássam életemben a fénylő dolgokat, és ne a sötét foltokkal foglalkozzam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, , www.proverbs31.org,  fordítás: eszmelkedesek.blogspot