Kwami nagy, félelemmel teli szemekkel nézett az édesanyjára. Hát az anyukája is el akarja hagyni őt, ahogyan apja már korábban elment tőle?
- Olyan fáradt vagyok - suttogta az édesanyja. Szeretettel nézte kisfiát, és békés mosollyal az ajkán aludt el, hogy soha többé fel ne ébredjen.
Kwami nagyon sírt, és sokáig nem tudott megvigasztalódni amiatt, hogy el kellett búcsúznia az édesanyjától. Most már valóban nem volt senkije, aki gondoskodjék róla. Ez igazán nem volt csekélység. De valamit minden gond, minden fájdalom ellenére sem tudott elfelejteni, és ebbe kapaszkodott csendes örömmel és szilárd várakozással: „Egy napon majd te is részt vehetsz ezen az utazáson, amelyet az Úr Jézus már kifizetett érted.“ Ezek voltak édesanyja utolsó szavai. Ez az ígéret volt a fénysugár a búcsúzás fájdalma közepette.

Amikor néhány héttel később egy nagy, utasokkal teli autóbusz megállt a faluban, ahol Kwami lakott, a kisfiú is felszállt. Bár egészen egyedül volt, elégedettnek és jókedvűnek tűnt. Bizakodóan foglalt helyet a buszban, kis ruhacsomagját a térdére tette, figyelmesen körülnézett, és barátságosan rámosolygott útitársaira.
Nemsokára jött a kalauz, és az útiköltséget kérte a kicsitől, ami joga és egyben kötelessége is volt. A kisfiú először értetlenül nézte a nagy embert, majd egészen elképedve így szólt:
- De hiszen az útiköltséget már kifizették értem!
- Ne fecsegj itt ostobaságokat, kisfiú - szidta türelmetlenül a kalauz - itt senki sem fizetett érted.
A kisfiú a fejét rázta.
- Nem, itt senki, de Jézus fizetett értem.
- És ki ez a Jézus, talán a busz tulajdonosa, mi? - kérdezte türelmét vesztve a kalauz.
- Nem, hiszen ezt egyáltalán nem mondtam. Én csak azt mondtam, hogy Ő fizetett értem - felelte rendíthetetlenül Kwami.
A kalauz hiábavaló próbálkozása, hogy hozzájusson a buszjegy árához, felkeltette az utazóközönség figyelmét; néhányan a fejüket rázták, mások alig tudták visszatartani a nevetésüket.
- Hol van az apád? - kérdezte most a kalauz - Itt van?
- Nekem nincs apám, elragadta a halál.
- És hol van az édesanyád?
- Az anyukám is meghalt - felelte szomorúan Kwami - De mielőtt meghalt volna, elmondta nekem, hogy egy napon egészen ingyen elindulhatok egy messzi útra, mert Jézus kifizette értem az útiköltséget, amikor meghalt a kereszten. Amikor megláttam ezt az autóbuszt, gyorsan beszálltam. Azt hittem, hogy mivel az Úr Jézus már kifizette az utazás árát, azt senki sem fogja kérni tőlem.
E szavaknál a buszban csend támadt. Már senki sem mosolygott, és senki sem gúnyolódott. A kisfiú ártatlan szavai sokakban keltettek szégyenérzetet. A kicsi olyan gyermeki bizalommal volt az Úr Jézus iránt, akiről édesanyja beszélt neki, hogy ez meghatotta az utasokat.
Egy idős, nagyon tiszteletre méltó megjelenésű, szép ruhába öltözött afrikai férfi belenyúlt a zsebébe, és kifizette a csekély összeget.
- Kisfiam - fordult aztán Kwami felé, aki barátságos intésére mellette foglalt helyet - nagyon is igazad van abban, hogy az Úr Jézus fizetett érted. De nem csak egy ilyen kis árat fizetett, mint amennyibe egy ilyen utazás kerül ebben az autóbuszban. Tudod, a mi kis utazásainkért itt a földön, bizony nekünk, magunknak kell kifizetni az útiköltséget. De az Úr Jézus valami sokkal, sokkal nagyobbat tett értünk. Olyasvalamit, amit te magad sohasem lennél képes megtenni: Kifizette érted a mennybe vezető utat. Bűneink miatt ez az utazás sokkal többe kerül, mint amit mi magunk valaha is ki tudnánk fizetni. Isten ezt jól tudta. Az Ő irántunk való szeretete azonban igen nagy volt. Ezért szívében elhatározta, hogy tulajdon Fia, Jézus Krisztus a kereszten elszenvedett halála által, életével fizet értünk, hogy ne maradjon zárva előttünk az Ő mennyei birodalmába és az Ő szívéhez vezető út. Ez volt az az ár, amit Ő kifizetett érted. Hiszed-e ezt?
- Ó, igen - felelte Kwami csillogó szemmel - most már mindent értek. Ami ezt az utat illeti, ezt a mait, ebben tévedtem. De ami az útiköltségre vonatkozik, ott mégis igazam volt, ugye?
És a kisfiú elégedetten dőlt hátra az ülésén, és boldogan kiáltotta:
- Útban vagyok a menny felé, és Jézus kifizette az utamat.
Az idős ember elgondolkodva nézett rá.
- Szeretnél velem jönni, és nálam maradni? - kérdezte barátságosan egy kis szünet múlva - Azt hiszem, a feleségem örülni fog, ha hazaviszek magammal egy ilyen kisfiút.
Csak egy pillantást kellett vetnie Kwami ragyogó arcára, és minden további nélkül fölismerte, hogy javaslata kedvező fogadtatásra talált.
- Önöknél maradhatok, amíg elindulok a nagy utazásra? - kérdezte reménykedve a fiú.
Feleletként egy meleg nagy kéz fogta át az ő kis barna gyermek kezét, és Kwami szívét eltöltötte a védettség mélységes érzése, amit édesanyja halála óta nem érzett: apát és otthont talált.