Egy ősi kínai történet:
Egy földművesnek egyetlen öreg lova volt, amit földje megmunkálására használt. Egy nap a ló elfutott a hegyekbe, és amikor a földműves szomszédai meghallották, sopánkodtak a földműves balszerencséjén. ,,Balszerencse? Jószerencse? Ki tudja?" - mondta a földműves.
Egy héttel később a ló visszatért a hegyekből egy egész ménessel, és ezúttal a szomszédok gratuláltak a földművesnek a jószerencséjéhez. ,,Jószerencse? Balszerencse? Ki tudja? - mondta a földműves.
Aztán, amikor a földműves fia próbálta betörni az egyik vadlovat, leesett a ló hátáról, és eltörte a lábát. Mindenki úgy vélte, hogy ez aztán igazán balszerencse. Csak a földműves nem, aki így szólt: ,,Balszerencse? Jószerencse? Ki tudja?"
Pár héttel később a hadsereg bevonult a faluba, és minden épkézláb fiatalembert arra kényszerítettek, hogy elmenjen a véres háborúba. Amikor látták, hogy a földműves fiának el van törve az egyik lába, megengedték, hogy otthon maradjon. Mindenki nagyon örült a földműves jószerencséjének. ,,Jószerencse? Balszerencse? Ki tudja?"
Az élet már csak ilyen. Néha úgy tűnik, jól mennek a dolgok, néha meg úgy, hogy minden balul sikerül. És mi hagyjuk, hogy ezek a dolgok irányítsák az érzéseinket, és azt, hogy milyen szemmel nézzük az életet.
Amikor jól mennek a dolgok, örülünk, és azt hisszük, Isten velünk van. Ha rosszul mennek, elcsüggedünk, és azt gondoljuk, Isten biztosan elhagyott bennünket.
A végén ide-oda hánykolódunk a körülményeink hatására.
Pál apostol viszont azt írja a Filippi 4-ben, hogy megtanult elégedettnek lenni, sőt örülni, minden körülmények között.
Örült, ha rosszul mentek a dolgok (akkor éppen börtönben volt), és örült, ha jól mentek a dolgok.
Ez a nagyszerű abban, hogy Isten családjához tartozhatunk.
Igazából nem kell aggódnunk a körülményeink miatt, mert bármi történik is, Krisztusban reménységünk van. ,,Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" (Róm 8,28).
Kommentáld!